Sherlock Holmes a legnagyobb ellenségével barátkozik Guy Ritchie sorozatában - pörgős előzetest kapott a Young Sherlock
Érdekes lesz látni, hogyan alakul át ez a barátság halálos rivalizálássá.
Érdekes lesz látni, hogyan alakul át ez a barátság halálos rivalizálássá.
Az Amazon bejelentette, hogy 2026-ban visszahozzák a sorozatot, csak épp egy teljesen új trióval.
Nem kell minden veterán színésznek egypálcikás Netflix-filmekkel zárnia a karrierjét, a szép búcsú is egész jól hangzik.
Újabb hatalmas frissítés érkezett a hányattatott sorsú Highguardhoz és úgy látszik, hogy a Wildlight nagyon elhivatott és figyel ránk.
Az MCU spoilerkirálya megint lecsapott.
A Disney+ sorozatához két tapasztalt showrunner és egy nagy nevű producer csatlakozott.
Minden hordható okoskütyü-gyártó feltett szándéka, hogy beérje és megelőzze az Apple-t. Most egy olyan funkcióra feküdtek rá, amivel ez összejöhet.
Az AI alkalmazásától a költségek csökkenését várja a cég, amely szerint továbbra is az emberi kreativitás marad a középpontban.
A pusztaság humora és lelke a második évadban is remekül mutatott a tévéképernyőn.
A cégvezető szerint a Rockstar világait továbbra is kézzel építik, nem algoritmusok segítségével.
A Team Ninja rendezője szerint ez lesz a sorozat legmerészebb fejezete.
Elsőre biztatónak tűnt Iger utódlása, de minél több derül ki, egyre rosszabb.
Minden sorozatnak megvan a maga mod remake projektje.
Akad egy nagyon észrevehető hiány a Top 50-es felsorolásban, de már azt is tudjuk, hogy miért.
Minek ide ember? A Sony majd játék közben ad személyre szabott műsort, ahol játékkarakterek dumálnak arról, miért is vagy noob tulajdonképpen.
Franchise-ok és műfajok alapján kategorizált csatornákon érkeznek a legismertebb sorozatok és filmek egy helyen.
Az új Star Trek sorozat egyszerre folytatása a Discoverynek és egy ideális belépő a 60 éves franchise-zal csak most ismerkedők számára.
Korábban nem ezt hallottuk, de a színész állítása szerint ő maga egyszer sem találkozott vele a forgatás alatt.
1985-be repülünk vissza, a második és harmadik évad közötti télre.
Perrel fenyeget az elnök egy Epstein-poén után.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)