A Cthulhu: A sötétség birodalma már az alapötletével is elég erősen jelzi, hogy a lovecrafti társasjátékoknak nem kell mindig nyomozók együttműködéséről, közös túlélésről és végső pillanatban legyőzött ősi szörnyekről szólniuk. Ez a játék inkább hatalmi harcként közelíti meg a mítoszt. Amerika sötétségbe borul, a Mérhetetlen Vének közelednek a mi világunkhoz, a játékosok pedig titkos szerepek mögé bújva próbálják eldönteni, merre billenjen a világ sorsa. A legjobb benne első ránézésre az, hogy a Cthulhu-téma nem csak valamiféle random hangulati máz. A játékosok ügynökökként mozognak a táblán, városok feletti befolyásért küzdenek, kapukat zárnak vagy védenek, mások embereit gyengítik, közben végig rejtegetik, valójában melyik oldalt szolgálják - vagy legalábbis egy ideig biztosan.
A játék központi kérdése pont az, hogy a résztvevők a világ megmentéséért dolgoznak-e, vagy a pusztulást segítik elő, és ezt a szándékot egészen a megfelelő pillanatig titokban kell tartaniuk. Ez nagyon hálás alap, mert Lovecraft világához sokkal jobban illik a gyanakvás, mint a tiszta hősiesség. Itt nem elég azt nézni, ki áll jól pontokkal, azt is figyelni kell, kinek kedvez valójában egy-egy döntés.
A játék eredetileg Cthulhu: Dark Providence címen jelent meg, és gyakorlatilag Martin Wallace A Study in Emerald című társasának újragondolása, amely pakliépítést, titkos célokat és H. P. Lovecraft világát keveri össze. Ez elég beszédes háttér, mert A Study in Emerald is arról volt híres, hogy a rejtett szerepes játékokat komolyabb, stratégiai rendszerbe ültette. A sötétség birodalma ehhez képest látványosabb, modernebb és direktebb formában dolgozik, de az alapvető feszültség hasonló. Mindenki tesz valamit a táblán, mindenki gyűjti az erőforrásait, közben végig ott motoszkál a kérdés, hogy a másik játékos lépése tényleg a közös ügyet szolgálja-e, vagy már rég egy teljesen más győzelmi feltétel felé tereli az eseményeket.
A játékmenet központjában a befolyás áll. A játékosok befolyáskockákat használnak eszközkártyák megszerzésére, városok irányítására és mítoszkártyák elérésére, miközben az új lapok folyamatosan bővítik a saját paklijukat. Ez nagyon jó ritmust adhat a partinak, mert a játék nem csak a táblán zajlik, hanem a saját paklinkban is. Ahogy új lapokat szerzünk, egyre több lehetőségünk nyílik, de minden ilyen döntés üzenet a többiek felé. Ha túl látványosan gyűjtünk egy irányba, könnyen lebukhatunk. Ha túl óvatosan játszunk, lemaradunk. A Cthulhu: A sötétség birodalma pont ebből a kettősségből él, fejlődni kell, de a szándékainkat nem szabad túl korán megmutatni.
A titkos szerepek miatt a játék nem pusztán a területfoglalásról szól. A figyelő tekintetek legalább annyit számítanak, mint maguk a kártyák. Valaki lezár egy kaput, és rögtön felmerül, hogy tényleg az emberiséget védi, vagy csak pontokat akar menteni a végére, mert igazából egy szakadár. Más egy rivális ügynököt távolít el, és máris kérdéses, hogy stratégiai támadásról vagy árulkodó pánikmozdulatról van-e szó. Külön extra csavar egyébként az is, hogy a játék végén (amit számos különböző hatás elindíthat) a legkevesebb győzelmi ponttal rendelkező játékos, valamint a vele azonos oldalon állók kiesnek, a megmaradók közül pedig a legtöbb pontot szerző nyer. Ez különösen gonosz csavar, mert a túl gyenge teljesítmény nemcsak egyéni bukás lehet, hanem az egész oldal sorsát befolyásolhatja.
Nekem ebben az tetszik igazán, hogy a játék nem egyszerűen jutalmazza a rejtőzködést, hanem rákényszeríti az embert az óvatos színjátékra - persze csak addig, amíg már minden mindegy alapon nem csak a pontokért rohanunk. Egy rejtett szerepes társasban gyakran elég jól blöffölni, itt viszont a tábla, a pakli és a pontozás is folyamatosan árulkodik arról, ki a nyomozó, ki a szektás, és ki lehet huncut szakadár. Aki ügyesen játszik, annak valahogy előre kell jutnia, miközben nem engedi, hogy a többiek túl korán összerakják a képet. Ez sokkal tartalmasabbnak tűnik a szokásos "ki a gonosz?" típusú játékoknál, mert nem csak beszélgetésből él, hanem valódi stratégiai döntésekből.
A hangulat szempontjából jó döntés, hogy a történet a nagy gazdasági világválság idején játszódik. A kultisták az Egyesült Államokat próbálják rémálomszerű irányba torzítani, miközben a nyomozók igyekeznek megállítani őket. Ez a korszak nagyon jól áll a Cthulhu-mítosznak, mert eleve benne van a társadalmi bizonytalanság, a kiszolgáltatottság és az a kellemetlen érzés, hogy a világ rendje megbillent. Egy okkult hatalmi harc sokkal erősebben működik ilyen közegben, mint egy semleges fantasy-térképen. Amerika nagyvárosai így nem csak helyszínek, hanem befolyási pontok egy sötét politikai játszmában.
A Cthulhu: A sötétség birodalma valószínűleg azoknak lesz igazán jó választás, akik szeretik, ha egy társasjátékban a konfliktus nem csak nyílt támadásokból áll. Itt a győzelemhez figyelni kell a többiek pakliját, a városok állását, a kapuk sorsát és azt is, ki milyen tempóban gyűjti a pontokat. A játékidő alapján ez már komolyabb esti program, ezért olyan társaság kell hozzá, amely szívesen ül bele egy hosszabb, folyamatos gyanakvással teli játszmába. Cserébe a téma és a mechanika szépen egymásba kapaszkodik, Cthulhu világa nem külső díszletként van jelen, hanem a bizalmatlanságon keresztül mozgatja az egész rendszert.
A Cthulhu: A sötétség birodalma számomra azért izgalmas, mert a lovecrafti horrort politikai paranoiává alakítja, ami egy egészen furcsán kellemes mix. Nem a szörnyek látványa és/vagy fenyegetése adja a feszültséget, hanem az, hogy a játékosok lassan elbizonytalanodnak, és egy árva pillanatig sem bíznak meg egymásban. A tábla felett nem csak városokért és lapokért megy a harc, hanem azért is, hogy ki tudja a legtovább elrejteni a valódi célját. Ez nagyon jó irány egy Cthulhu-játéknak, mert a mítosz legjobb pillanatai mindig arról szólnak, hogy a felszín alatt valami egészen más dolgozik. Itt pontosan ez történik az asztalnál is.
Cthulhu: A sötétség birodalma
Eredeti cím: Cthulhu: Dark Providence
Tervező: Travis R. Chance, Martin Wallace
Grafika: Anders Finér
Eredeti kiadó: CMON
Magyar kiadó: Reflexshop
Játékosszám: 1-4 fő
Korhatár: 13+
Időtartam: 90-120 perc
