Jack Reacher nem egy bonyolult ember, Lee Child nem egy bonyolult író és az Amazon meg végképp nem szereti túlbonyolítani a dolgokat.
A Reacher varázsa pont ebben az egyszerűségben rejlik, mert a sorozat minden évada fogja ezt a szociopata, ámde aranyszívű óriást, belehelyezi egy egyszerűnek tűnő, de aztán millió szálra bomló történetbe, majd hozzácsapja a jobb sorsra hivatott nyomozót, a hasznos comic relief karaktert, a kiszolgáltatott szerencsétlent, esetleg egy femme fatale-t, vagy ezek permutációit. Jó ritmusú nyomozás, száraz humor, kellemetlen egysorosok és kíméletlen közelharcok, aztán kész is az évad, jónapot, a következőben találkozunk.
Ezeknek a nagy része a negyedik évadban is ott van, az arányok viszont változtak, és emiatt néha nem sikerül olyan ügyesen elterelni a figyelmet a gyenge színészi játékról és a még annál is gyengébb írásról, és ebben a káoszban néha bizony kilóg a lóláb.
Ne értsetek félre, a sorozat alapját adó Gone Tomorrow nem egy irodalmi remek, és Child sem egy örökérvényű zseni, de dialógusokat az Amazonnál jobban ír, és a könyvnek a története is kerekebb annál, mint amit itt látunk. Sok sorozat esik abba a hibába, hogy úgy érzi, hogy a sokadik évadában 19-re még muszáj lapot húzni, folyamatosan emelni a tétet és felcsavarni az erőszakot, ezzel viszont azt kockáztatja, hogy felborul az az egyensúly, ami miatt ez az egész működik.
Az Amazon szerencséjére viszont Ritchson hátára sok mindent fel lehet pakolni és végül a negyedik évadot is átvonszolja a célvonalon.
Reacher philadelphiai kalandja egy pontosan olyan érdekes felütéssel indul, mint az összes többi. A valamilyen ételre áhítozó Reacher belesodorja magát valamibe, ami végül egy meglepően szövevényes összeesküvésbe torkollik, amit néha ésszel, de legtöbbször ököllel kell majd megoldania. Ebben az évadban egy nő öngyilkossága indítja el a lavinát, ami magával sodor néhány túlságosan is gyanús kormányzati szereplőt, pár gyanúsan nem gyanús nőt, kiégett és kevésbé kiégett rendőröket meg persze egy hadseregnyi feláldozható extrát, hogy a végtelenül tehetséges harckoreográfusoknak legyen elég játékszere.
A kisvárosok után üdítő változatosság az urbánus környezet, de ahogy a nagyvárosoknak is a sajátja, hogy eltávolodnak az embertől, úgy ez a történet is egyre személytelenebbé válik. Az eddigi évadokban a lassan hömpölygő nyomozást szakította meg néhány brutális közelharci jelenet, a negyedik viszont sokkal inkább az akciót és azon belül is a lövöldözést helyezi előtérbe, ami furcsa mód eléggé kilóg ebből a sorozatból.
Alan Ritchson továbbra is tökéletes Reacher, bár most kevesebb ütős mondatot sikerült a szájába adni, az évad legerősebb karaktere - és színészi teljesítménye - viszont Sydelle Noellé, aki Tamara Greent játssza. A kiégett philadelphiai nyomozó nagyjából az egyetlen a sorozatban, akit rendesen sikerült megírni, Christopher Rodriguez-Marquette Jacobja - akinek a történet érzelmi súlyát kellett biztosítania - inkább csak ott volt és tette a dolgát.
Az írásbeli hiányosságok leginkább az aktuális főellenségeket intézték el. Mindenki nagyon gonosz, de egyik karakternek sincs különösebben sok ideje kibontakozni, ami részint abból is fakad, hogy a történet csavarossága miatt többször is be kell mutatni őket.
Ezért a dialógusaik nagy része lusta írásból fakadó expozíció, ami egy idő után elég zavaró, mert szinte sosem sikerül organikusan beleszőni a történetbe és ezért megtöri annak folyamatosságát.
Szerencsére Alan Ritchson annyira jó Reacher, hogy a fináléra megbocsátod az évad gyengeségeit és általános egyenetlenségét, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem halványult egy kicsit a varázslat. Reacher ilyen tömény akció közepette már sokkal nehezebben tud az a fegyelmezett, de szárazan humoros igazságosztó lenni, aki különlegessé teszi ezeket a történeteket.
Tudom, hogy visszás az akciósorozat túlzott akciója miatt panaszkodni, de ez az évad azokban a pillanatokban volt igazán erős, amikor hagyta Reachert Reachernek lenni.
Mindezek ellenére a negyedik évad még úgy is jó, hogy az eddigiek közül a leggyengébb, mert megtartott magából annyit, hogy a végén a lábára érkezhessen. Természetesen jön az ötödik - sőt, a most először teljesen mellőzött Neagley is kap egy saját sorozatot - és nagyon remélem, hogy ebben majd visszatalál magához, mert szomorú lenne egypálcikás akciósorozattá silányítani a kedvenc háztartásbeli best sellerünket.
Verdikt
A Reacher negyedik évada tud mindent, amit az előzőek: Az ügy megfelelően - és néha túlságosan is - szövevényes, az akció szociopatasimogatóan - és néha túlságosan is - látványos, de valójában nem találja meg azt az egyensúlyt a nyomozás, a karakterek és az erőszak között, ami a védjegye ennek a sorozatnak.
A Reacher valamennyi epizódja elérhető az Amazon prime Video felületén magyar szinkronnal és felirattal.
