A Sony egy olyan szabadalmi bejelentést nyújtott be, amely alapján a jövő PlayStation konzoljai akár saját maguk is felismerhetnék és kijavíthatnák a szoftveres problémáikat. Ehhez természetesen mesterséges intelligenciát vetnének be, hiszen lassan tényleg mindig az AI lesz az első, amit segítségül hívunk, ha valami nem működik.
Ha a pletykák igazak, a rendszer egy felhőalapú szerveren keresztül figyelné a csatlakoztatott eszközöket, majd egy nagy nyelvi modell segítségével diagnosztizálná a felmerülő hibákat. Az AI akár egyedi javítóprogramot is készíthetne a problémára, amit aztán automatikusan elküldene az eszköznek, vagy ha komolyabb a baj, továbbítaná az információkat egy mérnöknek.
A szabadalom alapján tévék, kamerák és fülhallgatók és minden, ami Sony bekerülhetnének a rendszer alá. Vagyis elméletben eljöhet az a szép új világ, amikor a konzolod nem azt írja ki, hogy "hiba történt", vagy csak egyszerűen felvillan a halál vörös ledlámpája, hanem inkább közli, hogy "no para, már dolgozom rajta" és megjavít mindent egy csapásra. Bár ez gyors megoldást ígérhet, de egyelőre nem úgy tűnik, hogy jó ötlet egy AI modellre bízni a firmware módosítását, majd azt milliónyi eszközre kiküldeni egy globális javítás esetén. Egy rosszul generált kód ugyanis jóval nagyobb problémát okozhat, mint amivel eredetileg meg kellett volna birkóznia. A jelenleg ismert AI modellek ráadásul hajlamosak magabiztosan hülyeségeket produkálni, ami egy ilyen szituban, nem hangzik túl poénosnak.
Persze maga a szabadalom sem biztos, hogy valaha létrejön. Az Amerikai Szabadalmi és Védjegyhivatal bírálója már elutasította a beadványt, így egyelőre még az is kérdéses, hogy ebben a formában átmegy-e a hivatalon, ez pedig a szabadalmak természetéből fakad. A cégek évente tonnaszámra nyújtanak be mindenféle ötletet, amelyeknek jelentős része soha nem jut el a boltok polcaira.
A Sony különösen szeret merész dolgokkal kísérletezni. Korábban például olyan megoldást is szabadalmaztatott, amely illatokat fújt volna ki a kontrollerből játék közben, volt ötlet a játékbeli hőmérséklet érzékeltetésére, egy másik elképzelés pedig ultrahangos agystimulációval próbált volna szagokat és ízeket szimulálni a moziban. Ehhez képest az önmagát javítgató PlayStation szinte teljesen hétköznapi dolognak tűnik.