Új cikksorozatunkban olyan filmekről és játékokról emlékezünk meg, melyek legendásan rossz körülmények között készültek, és emiatt nem ritkán fel is sültek. Első kiszemeltünk az 1994-es Street Fighter, amely minden forgatási tragédiája ellenére végül megúszta az anyagi bukást.
Jean-Claude Van Damme sztárallűrjeitől a halálos beteg Raul Julián át a mindenbe belefolyó Capcomig a Street Fighter 1994-es változata halálra volt ítélve. Hogy végül elkészült, az kisebbfajta csodának tekinthető, hogy még sikert is aratott, az meg már-már anomáliának. Ugyanis alig van olyan ember a Földön, aki elégedett lett volna ezzel a filmmel. Cikkünkben bemutatjuk a Street Fighter rendkívül zűrös születésének körülményeit, aminek a legnagyobb hőse végül egy olyan ember lett, aki soha többé nem vállalt magára ekkora feladatot.
Beköszönnek az Utcai harcosok
Az 1990-es évek elején még nem volt rossz híre a videójáték-adaptációknak, mivel egyszerűen még nem léteztek ilyenek. Néhány animációs próbálkozástól eltekintve az 1993-as Super Mario Bros. volt az első vászonra vitt játék, és ugyan az a film rettenetes lett, nem mellesleg rettenetes nagy bukás, a játékgyártók és a filmstúdiók mégis meglátták a potenciált a médiumban, méghozzá nagyjából egyszerre. A kiadók azzal szembesültek, hogy a technológia fejlődésével egyre filmszerűbb játékokat lehetett készíteni, Hollywood meg azzal, hogy milyen bődületesen népszerűek a játékok.
Ezek közül is kiemelkedett a Street Fighter, egészen pontosan annak 1991-ben megjelent második része, amelynek játéktermi változatából csak Japánban eladtak 140 000-et, a konzolos verzióiból pedig összesen 15 millió darabot. Az egész játékos világ rá volt függve az "utcai harcosokra", erre látványos külső jegyekkel és legalább annyira egyéninek mondható harcmodorral felvértezett bandára. A Street Fighter szimpla verekedős játék volt, ami sztorival ugyan nem igazán rendelkezett, kihívásokkal annál inkább.
Hollywood pedig figyelt. Egészen pontosan Edward R. Pressman producer radarjára került fel a játék, aki korábban olyan filmekben működött közre, mint a Conan, a barbár, a Tőzsdecápák vagy A szerencse forgandó, és épp nyakig benne volt A holló című képregény adaptációjában. Pressman úgy vélte, ebből a színes-szagos játékból össze lehetne hozni egy kiváló akciófilmet, mert hát azzal a műfajjal a 90-es években nem nagyon lehet melléfogni. És még sztori se nagyon kell hozzá.
Egy ász viszont nagyon is kell, Pressman pedig a filmtervezet modus operandiját Steven E. de Souza személyében találta meg, aki korábban olyan sikerekhez szállított szimpla, de fasza forgatókönyveket, mint a 48 óra, a Kommandó, A menekülő ember vagy a Drágán add az életed! De Souza épp ekkor készült szintet lépni, így amikor Pressman megkereste a film projektjének tervével, csak úgy volt hajlandó rábólintani, ha a rendezést is magára vállalhatja és teljes kreatív kontrollt kap a film felett. A producer mindent megígért, de aztán jött a Capcom...
Nevezd meg a hét törpét!
Először úgy tűnt, de Souza és a játékstúdió abszolúte megértik egymást, az író-rendező ugyanis azzal az ötlettel ment oda az első megbeszélésre, hogy ő ugyan nem akar egy tornára épülő filmet forgatni, és ezzel a Capcom is egyetértett. Sőt, de Souzával együtt a döntéshozók azt találták ki, hogy egy James Bond-filmet idéző, egzotikus helyeken játszódó kalandfilm lenne az igazi, melyben beépített emberek és kommandósok küzdenek meg a világ legveszélyesebb gazemberével, aki földalatti főhadiszállásán szövögeti világhódító terveit. És nyilván sokat bunyóznak közben.
Mindenki imádta a tervet, csak a Capcomnak az nem tetszett, hogy de Souza elég visszafogottan válogatna a játék karakterei közül. Az eredeti Street Fighter II-ben ugyan még csak 8 játszható karakter volt, mire a projekt kezdett összeállni, már megjelent a Super Street Fighter II is, amiben már összesen 16 különböző figurát irányítva lehetett laposra verni egymást. De Souza azonban a filmben 7-nél akarta meghúzni a határt, és ez már az első tervezet benyújtásánál sem tetszett a megrendelőnek. Végül a rendező azzal csendesítette el őket, hogy még hét karaktert is nehéz megjegyezni, nem hogy 16-ot: próbálják csak meg felsorolni a hét törpét. Mikor ez a jelenlévők közül senkinek se sikerült, a Capcom beletörődött abba, hogy jó, legyen: a filmben csupán a játék hét figurája tűnik majd fel.
Vagy legalábbis úgy tettek, mintha beletörődtek volna, ugyanis minden egyes találkozóan újabb és újabb figurák szerepeltetését kezdték el követelni, és emiatt de Souzának újra meg újra át kellett írnia a forgatókönyvet, hogy beleszuszakolja az új arcokat. Végül egy híján az összes figura feltűnt a filmben. A sztori újra meg újra történő megerőszakolása azonban nem csak azt eredményezte, hogy a filmben sok olyan figura tűnt fel, akivel igazából nem tudott mit kezdeni a cselekmény, hanem azt is, hogy a forgatás kezdete mind jobban és jobban elhúzódott. Ez pedig már csak azért is gond volt, mert a Capcom ragaszkodott ahhoz, hogy a film 1994 karácsonyáig kerüljön a mozikba, és mivel a film teljes költségvetését (35 millió dollár) ők állták, ezért az ő szavuk szent volt. Így aztán de Souzának és csapatának a szerződés aláírásától kezdve mindössze 13 hónapja volt arra, hogy összerakja a teljes filmet - mármint megírja a forgatókönyvet, leforgassa a leforgatnivalót és letudja az utómunkálatokat. Hajrá!
Van Damme, foglalkozása: hivatásos primadonna
A stáb nem tehetett mást, mint beadta a derekát a Capcom követeléseinek, ami aztán mind újabbal állt elő. Az ő ötletük volt az is, hogy környékezzék meg Jean-Claude Van Damme-ot is Guile, az all american hős szerepére. Nem gond, hogy minden szaván hallani, hogy egy fura európai országból jött. A belga akciósztárnak akkoriban már meredeken ívelt felfelé a karrierje leginkább a Tökéletes katonának és Tökéletes célpontnak köszönhetően, így nagy fegyvertény lett volna a megszerzése. Ezzel viszont ő is tisztában volt, ezért 8 millió dollárt kért a szerepért, ami a filmre szánt költségvetésnek közel a negyede volt. A producerek rábólintottak a dologra, ennek örömére Van Damme visszamondta Johnny Cage szerepét, amivel szintén megkeresték a már előkészületi fázisban járó Mortal Kombat kapcsán...
A belga sztár a gázsijához igazította a viselkedését is. A forgatások során az elnöki lakosztályban szállt meg, amiben még egy privát edzőtermet is berendeztetett magának. A felvételekről rendszeresen elkésett, volt, hogy meg sem jelent mondván, fel kell pumpálnia az izmait, így nem léphet kamerák elé. Ezeken a napokon már meg sem jelent a díszletek között.
Ám ez volt a kisebbik baj. Később a The Guardiannek nyilatkozva de Souza nem finomkodott, hanem kijelentette, hogy Van Damme végig úgy be volt kokózva, hogy azt se tudta, hol van. Ezt a színész is elismerte a későbbiekben; annak idején annyira rá volt függve a kokainra, hogy napi 10 grammot is elfogyasztott, ami heti 10 000 dollárjába került. De Souzáék még egy kísérőt is felvettek mellé, hogy ő segítsen kordában tartani a szokásait, de ez a dolog is fordítva sült el - együtt buliztak, és volt, hogy napokra eltűntek.
Van Damme ráadásul magánéleti gondokkal is küszködött. A forgatás megkezdése előtti évben szállt ki harmadik házasságából és már be is ugrott a negyedikbe, ráadásul új neje, Darcy LaPier már várandós is volt harmadik fiával. És mindeközben ő film forgatásán dolgozott Thaiföldön és Ausztráliában. És ha ez nem lett volna elég, a belga szupersztár nem tudta visszafogni a hormonjait és összeszűrte a levet Kylie Minogue-gal, aki Guile csicsergős jobb kezét, Cammy-t játszotta. Ezek az eltévelygések pedig csak még inkább arra ösztönözték, hogy mind gyakrabban dugja az orrát a kokainba.
Raul Julia tragikus titka
Ahogy a hősöket akkoriban izomemberek játszották, úgy az ellenlábasaik szerepére általában akadémista színészeket nyertek meg - lehetőleg külföldieket. A világot jelentő deszkákon edződött aktorok meg kapva kaptak az alkalmon, a rosszfiúk ugyanis rendre érdekesebb figurák voltak, nem mellesleg ezek a szerepek sokkal jobban fizettek, mint a független drámák, amikbe általában hívták őket. Ezen elgondolás mellett ajánlották fel M. Bison szerepét Raul Juliának, akit a plénum ugyebár leginkább Gomez Addams szerepéről ismert, de amúgy egy klasszikus képzésben részesülő színész van szó, aki olyan filmekben alakított maradandót, mint A pókasszony csókja vagy a Koldusopera. Julia bevallása szerint a gyerekei miatt vállalta el M. Bison szerepét, akik nagy Street Fighter-rajongók voltak, de valószínűleg a vaskos csekk is sokat nyomott a latba.
Ám volt egy óriási probléma: Julia gyomorrákkal küzdött, és pont végzett a kemoterápiával, mikor megjelent a forgatáson - teljesen legyengülve, csontsoványan. Ezzel a jelmeztervező szembesült először, ő hívta de Souzát, hogy óriási baj van, így nem állhat kamerák elé a színész, mert nem egyszerűen csak lötyög rajta a ruha, de rémületesen fest - és nem olyan gonosztevősen rémületesen.
A stáb pánikmódba kapcsolt, és meghoztak egy kényszerű döntést, ami végül majdnem a szakadék szélére sodorta az amúgy is ingatag produkciót. Mivel Van Damme gázsija tette ki a büdzsé jelentős, ezért az alkotók nem engedhették meg maguknak, hogy a többi színészt a forgatás előtt megfelelő módon kiképezzék a harcjelenetekre, vagy hogy olyan színészeket szerződtessenek, akik alapból képesek bunyózni. De Souzának az volt a terve, hogy az első hetekben a beszélgetős részeket veszik fel a közelikkel meg minden, hogy közben a színészek szépen felkészüljenek a bunyókra és ki is pattintsák magukat, de Julia állapotát látva kénytelenek voltak megfordítani a menetrendet: a színésznek muszáj volt felszednie néhány kilót ahhoz, hogy ne fessen szörnyen azokban a jelenetekben - a beszélőfejes közelieken -, melyekben nem az akció dominált.
Minden betegsége ellenére Julia nem vette félvállról a szerepet: hosszasan tanulmányozta letűnt korok diktátorait, hogy ellesse a hanglejtésüket, mimikájukat és gesztikulációjukat, és ebből építsen fel egy olyan figurát, akit leginkább III. Richárdhoz lehetne hasonlítani. Beleélésének köszönhetően még M. Bison legröhejesebb mondatai sem estek le a vászonról, mi több, néhány később még mémesedett is (lásd fent). Ráadásul a színész a felvételek során is fáradhatatlan volt, két snitt között látszott csak rajta, hogy ereje végén jár: a kamerák előtt azonnal életre kelt és erőtől duzzadott, sőt, még az akciójelenetek jelentős részét is kaszkadőr nélkül vette fel. A forgatási sorrend átszervezése viszont megtette a hatását.
Itt mindenki ugyanúgy bunyózik!
Az hagyján, hogy a legtöbb szerepre a producerek kénytelenek voltak gyakorlatilag nóném színészeket szerződtetni, de ahelyett, hogy a forgatás csendesebb momentumait kihasználva ezeket az újoncokat felkészítsék a harci jelenetekre, kénytelenek voltak azonnal a mélyvízbe dobni őket, amíg Julia összekapja magát. Ezt tetézendő, a produkcióhoz két olyan koreográfust vettek fel, akik nem is ismerték a játékot, így nem voltak tisztában azzal sem, hogy melyik karakternek hogy kéne bunyóznia.
A Ryut megformáló Byron Mann, akinek amúgy is ez volt az első filmje, úgy emlékezett vissza a munkálatokra, hogy csak a felvételek felénél esett le a stábnak, hogy ezek a karakterek más és más harcmodort használnak, miután valaki, aki ismerte a játékokat benyögte, hogy "Várjatok, miért bunyózik itt mindenki ugyanúgy?"
Charlie Picerni, aki olyan filmek kaszkadőrmutatványain dolgozott, mint a Drágán add az életed! vagy A pusztító, meglehetősen zabos lett, amikor a forgatásra érkezve megtudta, hogy az ő nyakába varrták a második forgatócsoport rendezését is, azaz hogy nem csak a kaszkadőrmunkán kell dolgoznia, hanem neki kell levezényelnie az akciójelenetek teljes felvételét is. És mindezt egy rakat felkészületlen színész közreműködésével. Picerni majdnem felmondott, de leginkább a saját útját járta. Hiába kapott a produkció pár támpontot a Capcomtól, Picerni nem foglalkozott ezekkel, és nem forgatta le a speciális mozdulatokat sem. Így maradt ki például Ryu jellegzetes "hadouken!"-je is, amit aztán csak később próbáltak beleszuszakolni a filmbe egy igen bénán megvalósított villanás formájában. A bunyók egy jelentős részét újra is kellett forgatni, mikor de Souza a felvételeket látva szembesült azzal, hogy hiányoznak a jellegzetes pillanatok. Meg úgy általában bénán néz ki az egész.
Hol a stáb? Hát a masszázsszalonban!
A forgatást tíz hetesre tervezték. Ebből hat hetet töltöttek volna a thaiföldi Bangkokban, négyet pedig Ausztráliában. Az utóbbi kontinens miatt került képbe Kylie Minogue is, mivel az ausztrál színészek céhe ragaszkodott ahhoz, hogy a filmben mindenképp szerepeljen egy helyi színész, és mikor de Souza kiszúrta az énekesnőt egy magazin címlapján, azonnal tudta, hogy neki ő kell. Minogue amúgy a produkció egyik nagy pozitívumaként vonult be a forgatás történetébe, no nem az alakításával, inkább azzal, hogy a színfalak mögött egy tünemény volt, mindenkihez volt egy kedves szava, még ismerkedős bulit is szervezett, hogy jobban összerázódjon a világ minden részéről érkező stáb.
Szükség is volt erre az összekovácsolódásra, a bangkoki forgatás ugyanis igen rázós volt. Hol az extrém meleg tette próbára az embereket, hol pedig a magas páratartalom - hol pedig mindkettő egyszerre. Mann szerint abban a hat hétben mindenki rengeteget fogyott, és szerinte látszik is a felvételeken, hogy az emberek össze vannak esve. Ha az időjárás nem lett volna elég, a hírek szerint katonai puccs készülődött az országban, ezért sok helyen lezárták az utakat, így a stáb kénytelen volt csónakokon megközelíteni a különböző forgatási helyszíneket, melynek rendre az lett a vége, hogy a felszerelés és az emberek is eláztak. Van Damme hisztizett, majd feltehetően szippantott. Ugyanakkor nem baj, hogy a színészek szoktatták magukat a csónakázáshoz, a thai döntéshozók ugyanis nem engedték, hogy a nagy fináléhoz használják a thai légtereket, így a tervezett nagy helikopteres/repülős leszámolást le kellett cserélni egy sokkal kevésbé látványos motorcsónakos rohamra.
Azért a nagy bumm így se maradt el: a fináléban a levegőbe repítettek egy, csak a forgatás kedvéért felépített templomot; igaz, hogy eredetileg csak a negyedét akarták lerombolni, de végül az egész felrobbant, és a helyszínen tartózkodó Van Damme-ot, Minogue-ot és a többieket beterítette a törmelék - szerencsére senki se sérült meg.
A bangkoki forgatás a necces körülmények és Van Damme eltűnős mutatványai miatt alaposan megcsúszott, de nem csak ez volt az egyetlen oka a késésnek. Volt egy hosszabb áramkimaradás is, és bizony a stábtagok és a színészek egyaránt belekóstoltak a helyi éjszakai élet egyik legfőbb specialitásába, a masszázsszalonok speciális kínálatába. Ebből aztán rendszeres program lett, néhányan rá is függtek a dologra, emiatt aztán rendre elkéstek a munkából.
Bemutató és örökség
Utólag lehet szidni Steven E. de Souzát, hogy mit művelt ezzel a filmmel, de igazából neki köszönhető, hogy a Street Fighter végül időre elkészült. Meg hogy egyáltalán elkészült. Elsőfilmes rendezőként tudta kezelni Van Damme allűrjeit, gyorsan lereagálta Julia betegségét, minden egyes akadályt legyűrt, amit a produkció elé gördített, és végül teljesítette a Capcom kérését, hogy 1994 decemberére leszállítsa a filmet.
A Street Fighter karácsony előtt került mozikba, és ugyan nem tudott versenyre kelni a szezon két legnagyobb blockbusterével, a Télapuval és Dumb és Dumberrel, de az ünnepek alatt egész jól megszedte magát, és végül 33 millió dollárral szállt ki a hazai mozis futásból. Ez nem lett volna elég ahhoz, hogy ellenpontozza a film 35 millió dolláros költségvetését (amit egyébként csodával határos módon sikerült tartani), de nemzetközileg a produkció még 66 millió dollárt kalapozott össze, ezzel az Időzsaru mellett Van Damme karrierjének egyetlen olyan filmje lett, ami 100 millió dolláros globális bevétel körül végezte.
A kritikák és a nézők alaposan elbántak a filmmel. A Rotten Tomatoes-on például ritka konszenzusban vannak a nézők és a kritikusok: mindkét banda egyaránt 20%-ra taksálja a filmet, de a rajongók az IMDb-n se voltak túl kíméletesek a produkcióval szemben, ahol 81 ezer szavazat mellett 4,2 ponton áll.
A Street Fighter végül csak annak az embernek a karrierje sínylette meg, aki talán a legdurvábban dolgozott érte: Steven E. de Souza többet már nem rendezett filmet, és még csak újabb sikerhez se tudott már forgatókönyvet írni - a későbbiekben a Dredd bíró és a Tomb Raider 2. egyaránt megbukott. Van Damme még néhány évig élvezte a mozik vendégszeretetét, mielőtt a videótékák polcaira száműzte magát, a Chun-Li szerepét játszó és amúgy a forgatást talán egyedüliként élvező Ming-Na Wen később játszott Marvel- és Star Wars-produkciókban, Kylie Minogue pedig még évtizedekkel később is stadionokat tölt meg.
A Street Fighterhez 2009-ben készült egy folytatás, ami végül igazából remake/spinoff lett, pedig eleinte úgy volt, hogy Van Damme visszatér benne Guile-ként, de még ezt megelőzően is volt hír arról, hogy készülhet egy olyan második rész, amiben Van Damme kedvenc nemezisével, Dolph Lundgrennel közösen bunyózik. Az "utcai harcosok" idén októberben pedig teljesen új felállásban tértek vissza a mozikba, immáron egy tornafilm szereplőiként, hogy Amerikában meg is hódítsák a bevételi listák csúcsát.
Raul Julia végül nem érte meg az 1994-es film bemutatóját. A produkció a stáblistán búcsúzott tőle, így teszünk mi is az egyik legjobb dumájával, amit Chun-Linek mond. Mikor a nő szembesíti azzal, hogy az apja az életét adta azért, hogy megmentse Bisontól a faluját, a főgenya bevallja, hogy ebből ő semmire se emlékszik: "Számodra az a nap volt életed legfontosabb napja, mikor Bison megtisztelte jelenlétével a faludat. De számomra csak egy kedd volt."
Forrás: The Guardian, Joblo, Wikipedia, IMDb, werkvideók
