Nyolc nappal azután, hogy mindenkinek feltettem három kérdést a Summer Game Fest 2026-tal kapcsolatban táplált reményekről, várakozásokról, most ismét nyilatkozik a csapat, mégpedig arról, hogy hogyan élték meg a PlayStation State of Playen, a Summer Game Fest nyitóműsorában, a Future Games Show-n, az Xbox Games Showcase-en, a PC Gaming Show-n, a Nintendo Directen, valamint az ezek között vagy ezekkel párhuzamosan futott kisebb tematikus prezentációkon látottakat. Daev igazoltan van távol, a szabadságát tölti, aminek része a digitális detox is, de azért üzeni, hogy az Exodus nagyon felcsigázta, továbbá mérhetetlenül csalódott, amiért a Naughty Dog továbbra sem hajlandó megmutatni az Intergalacticot, sem pedig mesélni arról, hogy min ügyködik mellette.
Csirke
Ami tetszett - Voltak játékok, amelyeknek kifejezetten örültem, ilyen például a Marvel's Wolverine, amit alapvetően is piszkosul vártam, így szuper volt most tényleg valami gameplay-jellegű anyagot is látni belőle. A God of War: Laufey nekem kifejezetten pozitív csalódás lett, tetszik az alapötlet, és bízom benne, hogy ezzel az íróbarát felállással tényleg élni is tudnak az alkotók, ennek köszönhetően pedig egy csomó eltérő kultúra istenei megjelennek, hogy szétrúgjuk a seggüket. Nem titok, hogy kedvenceim közé tartoznak a soulslike játékok, így bár értem, hogy sokaknak már elege van a mostani dömpingből, én tudtam örülni nekik, a Wo Long 2-t például kifejezetten várnom. Xbox fronton abszolút örömteli az új irány, és bár valószínűleg nem az új Gears of War miatt fog mindenki hirtelen PS5 helyett egy új Series X-et venni, ha netán mégis így tesz valaki, akkor a 25. évfordulós kiadás remek választásnak tűnik, mocsok jól néz ki.
Ami nem tetszett - Nagyon sajnálom, hogy a Naughty Dog semmilyen formában sem adott életjelet magáról, és továbbra sem tudjuk, egészen pontosan mi a jó franc lesz majd az Intergalactic: The Heretic Prophet, ahogy azt sem, hogy mikor jelenik meg. Nem volt teljesen váratlan, hogy a GTA VI teljesen kihagyta az egész SGF bulit, de azért tudtam volna örülni egy új kedvcsinálónak, ahogy mondjuk annak is, ha kiderül, milyen Star Wars játékon dolgozik Amy Hennig és a Skydance New Media... bocsánat, most már Paramount Games Studio.
Chavalier
Ami tetszett: Számos, engem érdeklő játék kapott végre megjelenési dátumot a Halo: Campaign Evolvedtől a Resonance: A Plague Legacyn, a The Blood of Dawnwalkeren, a Control Resonanten és a Fable-ön át a Tomb Raider: Legacy of Atlantisig. Még hosszan folytathatnám a listát, az élén a Gears of War: E-Dayjel, amely pontosan olyannak ígérkezik, mint amire előzetesen számítottam. Nagyon örültem továbbá a Clockwork Revolution ismételt felbukkanásának, az Alien: Isolation 2 formális leleplezésének és a Star Trek: Shadow Frontier teljesen váratlan bejelentésének. Szintén mély benyomást tett rám a jövőre érkező Exodus. Őszintén nem tudom, mit várhatunk a BioWare új Mass Effectjétől, de meggyőződésem, hogy az Archetype szerepjátéka, kiegészülve az Owlcat-féle The Expance: Osiris Rebornnal, képes lesz kielégíteni az igényeimet.
Ami nem tetszett - Miközben egyáltalán nem bánom, hogy idén a megjelenésig nem, csak a zárt bétáig juthat el a Total War: Warhammer 40,000, hiszen nélküle is túlzsúfolt már az őszi szezon, az kifejezetten zavart, hogy egy milliméterrel sem kerültünk közelebb ahhoz, hogy megtudjuk, milyen is lesz majd a konzolos verzió, különös tekintettel az irányításra. A játék komplexitása miatt tartok egy kicsit tőle, de továbbra is a radaromon marad. Nem úgy a State of Decay 3, amelyen egyszerűen nem látom visszatükröződni a fejlesztésre fordított hosszú éveket, sem az állítólag xboxos mércével jelentősnek számító büdzsét.
Rixon
Ami tetszett - Kicsit sem meglepő módon az új Star Wars játékok mozgatnak meg a legjobban. A Zero Company is remek és jó volt végre egy kicsit több játékmenetet is látni belőle, illetve a megjelenési dátummal is jó tisztában lenni, főleg, hogy az augusztus 27-i megjelenési dátum egyáltalán nincs is már messze. A leginkább viszont a Galactic Racer nyűgöz le minden egyes alkalommal, amikor látom, leginkább azért, mert még mindig nehezen hiszem el, hogy ez tényleg megtörténik, és 2026-ban egy új versenyzős Star Wars játékot kapunk. De nagyon tetszik egyébként a Marvel's Wolverine is, és az egyik kedvenc játékom, a Planet Zoo második részét is alig várom már, hogy kipróbáljam, különösen, hogy itt már akváriumokat is lehet majd építeni, ami a régi Zoo Tycoon 2-ben is az egyik kedvenc részem volt a kapcsolódó DLC-ben.
Ami nem tetszett - Valahol reménykedtem benne, hogy az évekkel ezelőtt bejelentett és hivatalosan még nem kaszált Star Wars játékok közül valamelyik felbukkan majd, de ez valamelyest hiú ábránd volt részemről. Ugyanakkor a Forza Horizon 6 jövőbeli tervezett tartalmi frissítéseit, no meg a PS5 megjelenési dátumot is jó szívvel fogadtam volna, ám ez még várat magára.
Hunter
Ami tetszett - Hölgyeim és uraim, én megkaptam a Persona 4 Revival játékmenetemet, a Persona 6 bejelentésemet, és meglepően sokat láthattam a kedvenc játékom befejező epizódjáról. Amikor megjelenik a Final Fantasy VII Revelation, akkor engem a világ el fog veszíteni egy hétre, és amikor legközelebb felbukkanok, akkor egy bőgő, kialvatlan katasztrófa leszek Sephirot fejével a vállamon. Ez tényleg az Summer Game Fest volt, amitől megkaptam mindent, amit akartam, és még bele se vettem a Nintendo Directet, ami technikailag nem az SGF része, de mégis. Egy egész listát tudnék írni dolgokról, amiket alig várok, hogy játszhassak, ami már csak azért is esik nagyon jól, mert nálam kevés embert érdekel kevésbé a Grand Theft Auto VI, és attól féltem, hogy amellett semmi izgalmasra nem számíthatok már. Ami egyébként iszonyatosan meglepett, hogy a God of War: Laufey képében valami olyat is kaptam, ami miatt megfontoltam a PlayStation 5 vásárlást. Eddig eszem ágában sem volt még egy videójátékdobozt a TV mellé állítani, de hosszú idő után úgy tűnik, hogy a Sony végre csinál valamit, ami tényleg érdekesebb az átlag "filmszerű akciójátéknál".
Ami nem tetszett - Hogy a Virtua Fighter Crossroads devek úgy kerülték egy 1v1 meccs bemutatását, mintha pisztolyt tartottak volna a fejükhöz. Mi történik itt? Ez egy verekedős játék. Verekedést akarok látni, haló?! Egyébként ezen kívül szerintem Geoff botrányos öltönyt hordott idén. Srácok, melyik öltöztető gondolta jó ötletnek ezt a csillogó, de jellemtelen krumplis zsákot, de tényleg? (Ennyibe tudok belekötni.)
Hírek, érdekességek, tippek, ajánlók, unboxing, hardveres videók, minden, ami 1-2 percbe belefér. Kövess minket TikTokon is!
Krisi
Ami tetszett - A PlayStation State of Playek keretében mindig remek, házon belüli címeket villant a Sony és egyre csak bővül a lista, hogy mikkel is akarok játszani majd PlayStationön. Például a Wolverine-nel és a God of War: Laufey-jel. De külsős címekből is akadt jó pár ami a radaromra került, többek között a The Lost Wild, az Ace Combat 8 és a Stuntman: Hollywood. Ezen felül nagyon megörültem annak, hogy a Dune: Awakeningbe immár egyedül is bele lehet vágni, hisz én jobban szeretem a saját tempómban élvezni a videójátszit. Ja és persze a Tomb Raider: Legacy of Atlantisból is kaptam többet, ami nem könnyítette meg a várakozásomat.
A Summer Game Fest Showcase is sok-sok nyáladzanivalóval kecsegtetett. A Blood Message nagyon hangulatos kalandnak ígérkezik és a Star Wars: Galactic Racer sem áll messze az ízlésemtől (ideje lenne már bepótolnom az Episode I. Racert is). A Clutchot még nem tudom hova tenni, de érdeklődve fogom követni a további fejleményeket. Közben Future Game Show-n bő lére eresztették az Exodus gameplay bemutatóját, ami egyre jobban meggyőz arról, hogy erre lesz szükségem a Mass Effect utáni űr betöltésére. De nem kímélt engem az Xbox Showcase sem, a Gears of War: E-Day iszonyat hangulatosnak ígérkezik, és plusz ösztöke lehet számomra, hogy ez a széria is bepótlásra kerüljön nálam. A Fable továbbra is az egyedi világával és hangulatával csábítgat, de ugyanez elmondható a Metro 2039-ről is. A Doom: The Dark Ages mit sem veszített a bájából, szégyenfoltjaim egyike, hogy ezt a szériát sem folytattam még a '16-os rész óta, de ami késik, nem múlik. A Halo remake alap, hogy ki lesz pörgetve, de más címek is elnyerték tetszésemet, többek között a Crazy Taxi: World Tour, a Minecraft Dungeons 2, a Vivarium és a Bad Magpie. Végül ami a PC Gaming Show-t illeti, ezen sorok írásakor csak apró szeleteket láttam az egészből, szóval még visszatérek csipegetni a kínálatból, mert azért ott is szoktak akadni kisebb címek, amik végül elnyerik kegyeimet. Amit biztosra tudok, hogy a Firefly Studios végre bemutatta a gyerekkori várépítős szériám következő részét, a Stronghold 4-et, és a demójára tuti rá fogok repülni.
Ami nem tetszett - Sok panaszom nem volt erre a pár napra, nem igazán szoktam fennakadni sem az eventek kivitelezésén, sem az olykor kínos vicceskedéseken, sem hasonlókon. Viszont egy szívfájdalmam volt, ami miatt jön a beígért asztalborogatás. Hol volt a Kena: Scars of Kosmora??? Bús panda lettem.
Kristfvarg
Ami tetszett - Lehet elfogultsággal vádolni, de szerény véleményem szerint a kékek rakták le a múlt hét legcombosabb show-ját az asztalra. A Marvel's Wolverine bitang jól néz ki, és végre a játékmenetből is kaptunk egy hosszabb ízelítőt. A PlayStation műsora ráadásul az egyetlen olyan prezentáció volt, ami konkrét visítozást váltott ki belőlem, köszönhetően az Until Dawn 2 abszolút váratlan bejelentésének. A trailer ügyesen rejtette véka alá egészen az utolsó másodpercig, hogy itt bizony a 2015-ös játék utódjával van dolgunk - mondjuk ez annyira nem volt nehéz, hiszen egy teljesen önálló történetet kapunk, új helyszínnel és új karakterekkel.
Bemutatkozott a God of War: Laufey is, ami rendesen megosztotta a közösséget, viszont engem már most megvett kilóra. Nagyon élem az érezhetően dinamikusabb harcrendszert, a filmszerű történetmesélésben meg amúgy is zseni a csapat, úgyhogy egyáltalán nem aggódom. A konkrét SGF-felhozatalból a végre életjelet adó The Wolf Among Us 2-nek örültem piszkosul, míg a Stellar Blade: Blood Rain pazar grafikájával azonnal felkerült a kívánságlistámra. Az Xbox Games Showcase-t pedig direkt a végére hagytam, ugyanis ezt éreztem mind közül a leggyengébbnek. Egyedül a Senuát, illetve a State of Decay 3-at tudnám kiemelni - örülök, hogy mindkét franchise terítékre került a műsor során.
Ami nem tetszett - A GTA 6 megjelenése elől menekülő kiadók sikeresen elérték, hogy 2026 szeptembere teljesen élhetetlen legyen, aminek sem a pénztárcám, sem a naptáram nem örül. Egyébként maguk a konferenciák hozták a papírformát, a State of Playen kívül szinte teljesen hiányoztak a katarzist kiváltó meglepetések. Beigazolódott a múlt heti jóslatom, miszerint egy alapvetően biztonsági, megúszós hét előtt állunk. A tényleges újdonságok helyett inkább a már ismert projektek kaptak trailereket vagy régóta várt premierdátumokat. Csalódott azért persze nem vagyok, így is tengernyi tartalom vár ránk, de jó lenne, ha a stúdiók végre bátrabban állnának bele új IP-kbe vagy az elfeledett, klasszikus franchise-ok feltámasztásába.