Beúszott A cápa 50. évfordulójára készült dokumentumfilm előzetese
A National Geographic dolgozta fel Steven Spielberg nagy hatású horrorfilmjének történetét.
A National Geographic dolgozta fel Steven Spielberg nagy hatású horrorfilmjének történetét.
Igen, ez egy olyan románc lett volna, aminek E.T. az egyik fele.
Steven Spielberg nem véletlenül morcos amiatt, hogy az Universal hogyan bánt a Cápa propjaival.
Több éves pletykálkodás után a '80-as klasszikus most tényleg visszatér.
Senki sem hinné, de az Activision korábbi főnöke bizony nagyon lelkes volt egy videójáték kapcsán.
Az Indiana Jones-filmek rendezője meglehetősen prózai okból tartja magát távol Nathan Drake kalandjaitól.
Kiderült, hogy a legendás rendezők milyen projektekkel szemeznek, és kik alakíthatják a főbb szerepeket.
A Forbes által összeállított listán vannak rendezők, sportolók és énekesek is.
Részleteiben ugyan sikerül elődei magasságába repülnie, de hibái miatt biztosan nem lesz belőle klasszikus.
Az Akadémia 1950-ben hozott egy szabályt, amely még ma is érvényes.
Új otthon, új csapat, régi tematika és biztató kezdés. Ez jellemezte a szám szerint harmadik, második világháborús minisorozat, a Masters of the Air nyitányát.
Mestermű helyett visszafogott siker lett a következő második világháborús minisorozat, amelyben ejtőernyősök helyett tengerészgyalogosokon, Európa helyett pedig a Csendes-óceán szigetvilágán volt a fókusz.
Más kérdés, hogy valószínűleg fel sem ismerted volna, ha nem vágják ki a jelenetét.
30 éve mutatták be a legelső Jurassic Parkot, ennek apropójából felelevenítettük az emlékeinket.
"Mi rólunk, a mai naptól fogva a világ végezetéig úgy emlékeznek meg, mint a szerencsés kevesek, a testvérek csapata. Mert az, aki ma a vérét ontja az oldalamon, az örökké a testvérem lesz."
Egy rendező álomprojektje az, hogy újragondolja Steven Spielberg klasszikusát.
Az Amazon MGM Studios Spielberg cégével közösen gyúrja sorozattá és adaptálja tévéképernyőre a Poltergeist történetét.
A Steven Spielberg és Tom Hanks felügyelete alatt készült minisorozatra nem kell már sokat várnunk.
A Netflix jóvoltából, Morgan Freeman narrálásával.
Egy meghatározó trilógia pocsék lezárása, műfajt tévesztő rendezőzseni és a magyar filmgyártás állatorvosi lova: mindenki hibázik.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)