Hirdetés

A 80 eurós játékok árnyékában idén két Star Wars játék is jóval kellemesebb árcímkével jelenik meg

|

Pedig tartalomból egyikben sem lesz hiány, az borítékolható.

Hirdetés

Az elmúlt napok, hetek, hónapok mérlege alapján elmondható, hogy a játékipar nincs a legjobb bőrben. Leépítések és átszervezések sújtják a stúdiókat, az AI miatt minden hardvernek elszáll az ára, aminek köszönhetően a következő konzolgeneráció vélhetően már tényleg csak úri huncutság lesz, a 80, valójában pedig 100 dolláros GTA VI pedig már most előrevetíti játékok árának emelkedését, a helyzetet pedig tovább rontja az, hogy a tényleges fizikai kiadás hiánya is rossz precedenst teremthet, ami még a használt játékvásárlás alól is kilöki a széket.

Na ebben a helyzetben érkezik meg idén két Star Wars játék is, amelyek látszólag el szeretnék feledtetni velünk minden gondunkat. Az októberben érkező Galactic Racerért ugyanis csak 60 eurót, az augusztus végén megjelenő Zero Company pedig csak 50 eurót kér tőlünk a Steamen.

Hirdetés

Pedig egyáltalán nem arról van szó, hogy kis játékokról beszélnénk. A Galactic Racer több mint 20 év után az első versenyzős Star Wars játék, mely a visszatérő klasszikus fogatversenyzésen felül három új járművet is behoz a képbe a két típusú sikló és egy motor képében, méghozzá egészen mély testre szabási lehetőségekkel és egy roguelite-ra emlékeztető kampánystruktúrával.

A Zero Company pedig egy történetközpontú taktikai stratégiai játék, mely a klónok háborúja idejében játszódik, és amiben a játékos minden döntése számít és kihatással van nem csak az aktuális akció kimenetelére, de a történet alakulására. Leginkább az X-COM, a Mass Effect és a Baldur's Gate egyfajta egészen egyedinek tűnő elegyeként írható le, melyben annyi változó van jelen, hogy gyakorlatilag szinte lehetetlen két teljesen egyforma végigjátszást kihozni belőle.

Két előreláthatólag remek játékról van szó, vélhetően azért alacsonyabb az árcímke, mert nem feltétlenül a legpopulárisabb műfajba tartoznak, és mindkettőn relatíve kis csapat dolgozik. Noha a Zero Company elkészültében a Respawn is közreműködik, a tényleges fejlesztés a BitReactor berkeiben zajlik, mely egy X-COM veteránokból álló új stúdió. Hasonló a helyzet a Galactic Racer esetében is, melyet a korábbi Criterion fejlesztőkből álló Fuse Games hegeszt, mely fölött ráadásul nincs egy akkora kiadó, mint az EA, a főként indie játékokat pesztráló Secret Mode gondozásában jelenik meg.

Értelemszerűen ennek mentén nem GTA-méretű, óriási AAA címekről van szó, sokkal inkább olyan játékokról, melyek egy konkrét dolgot szeretnének a lehető legminőségibb megvalósításban leszállítani. Ez pedig minden jel szerint így is lesz, a pénztárcánk pedig rendkívül hálás ezért az ésszerű, földhözragadt árazásért.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)