Miközben egyre több pletyka szól arról, hogy a PlayStation 6 ára akár az 1000 dollárt is meghaladhatja, a Sony most egyértelművé tette, hogy nem kívánja komoly veszteséggel piacra dobni következő konzolját.
A téma a Sony legutóbbi pénzügyi megbeszélésén került elő, ahol a vezetőséget a hardverek árazásáról és általános nyereségességéről kérdezték.
Hideaki Nishino vezérigazgató elmondta, hogy a PlayStation hardverei továbbra is a játékélmény alapját jelentik, ugyanakkor a vállalat olyan termékekkel, mint a PS Portal, már nem kizárólag a nappaliban történő játékra építi stratégiáját.
A konzolok árazásával kapcsolatban Nishino azt mondta, hogy a Sony nem képes teljes egészében átvállalni az alkatrészek drágulását. Emlékeztetett arra is, hogy Japánon kívül több piacon már emelték a PlayStation hardverek árát, ugyanakkor ez eddig nem csökkentette érdemben a vásárlói keresletet.
A Sony alapelve továbbra is az, hogy nem szeretné jelentős veszteséggel értékesíteni a hardvereket, miközben folyamatosan figyeli a piaci környezetet és ennek megfelelően alakítja stratégiáját.
- mondta majd hozzátette, hogy fontosnak tartják, hogy a vásárlók úgy érezzék, a termékek értéke arányban áll az árukkal.
A napokban olyan iparági pletykákat hallottunk, hogy a PS6 gyártási költsége jelenleg már megközelíti a 960 dollárt, és az alkatrészárak továbbra is emelkednek. Ezeket az információkat a Sony nem erősítette meg, de ha ebből számolunk, akkor elég szomorú a helyzet. Ha a gyártási költség most valóban 300 000 forint körül mozog, erre pedig rászámoljuk a Sony egyéb költségeit, a profitot, majd pedig a viszonteladók profitját és a 27% adót, akkor itthon könnyen elérhetjük a félmillió forintos határt.
Korábban bevett gyakorlat volt, hogy a Microsoft és a Sony veszteséggel értékesítették az új hardvereket, a kiesést pedig a játékeladásokból és a szolgáltatásokból származó bevételekkel pótolták. Az utóbbi évek memória- és alkatrészhiánya azonban annyira megdobta a költségeket, hogy ezt már nem tudják benyelni.
Bár a PlayStation 6 megjelenési dátuma továbbra sem hivatalos, pletykálnak egy esetleges 2027-es megjelenésről, de ha nem normalizálódnak az árak, akkor könnyen lehet, hogy a Sony is kivár majd. Nekik nem muszáj kiadni egy Steam Machine-t.
Hírek, érdekességek, tippek, ajánlók, unboxing, hardveres videók, minden, ami 1-2 percbe belefér. Kövess minket TikTokon is!