Dead Rising Deluxe Remaster teszt - már nem a pláza ásza
A Dead Rising Deluxe Remaster egész jól néz ki, de ezen felül nem sokat tud felmutatni.
A Dead Rising Deluxe Remaster egész jól néz ki, de ezen felül nem sokat tud felmutatni.
Megvan a következő hullámban érkező és távozó alkotások listája, nem maradt már túl sok idő, hogy az utóbbiakkal játszanak az előfizetők.
Ideig-óráig szórakoztató, de egy az egyben beilleszthető lenne minijátékként a Hogwarts Legacybe a Quidditch Champions.
A hihetetlenül népszerű harmadik és negyedik részből merítettek ihletet.
A jelek szerint nagyon szeretnek költeni a Diablo IV játékosai.
A régi Persona 3 FES kiegészítő sztorija a remake-be is megérkezett, a kérdés csak az, hogy sikerült-e annak hibáit kijavítani az átültetés közben.
Kicsit szebb és még élethűbb, mint a tavalyi elődje, de a látványvilág mellett a mikrotranzakciók promotálása tekintetében is tett egy lépést előre az NBA 2K.
Az élményt pedig tovább fokozza egy ingyenes frissítés, ami elhozza az új horda módot.
Nem fognak olyan könnyen kiszúrni a Star Wars Outlawsban.
Mintha a két RPG fejlesztői egymást kergetnék különböző ötletekkel.
Axel Torvenius jobban szeretné, ha az eszünket és az ostorunkat használnánk majd.
Megnyugodhatnak a rajongók, az MMO lövölde haláláról szóló hírek finoman szólva is túlzóak voltak. Itt vannak a tervek, így próbálják életben tartani a jövőben.
Egy fontos dologban még az előrendelőkkel sem fog kivételezni az Activision.
A kritikusok után a játékosokat is elvarázsolta a Saber Interactive alkotása.
A zenekar alapítója, Martyn Ware a közösségi médiában fakadt ki.
Súlyos szerverproblémák hátráltatták a régóta várt autós játék indulását, emiatt a kiadó kénytelen kompenzálni a pórul járt játékosokat.
A Steam és az Xbox is ingyenes játéklehetőséggel járul hozzá ahhoz, hogy kellemesebben teljen a hétvége.
A Larian Studios szerint készül még valami a háttérben.
A Techlandnél három cím készül, amik közül kettőt már ismerünk.
Nagy reményeket fűzött a kiadó a Star Wars Outlawshoz, de a kezdeti számok nem biztatóak.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)