A Disney ezúttal tényleg jól nyúlt a klasszikusához?
Megérkezett a Vaiana élőszereplős feldolgozása, megnéztük, mit ér.
Megérkezett a Vaiana élőszereplős feldolgozása, megnéztük, mit ér.
Mondjátok el ti, hogy milyen, hisz mind láttátok már.
Ezúttal nem a bunyón és a robbanásokon lesz a hangsúly.
Az Apple látszólag megoldotta a problémákat és mehet a gyártás, hogy ősszel tényleg bemutatkozhasson minden idők legdrágább iPhone-ja.
Akkorákat nevetett a Maui-parókás viccelődésen, mint mindannyian.
Ebben a csónakban ketten eveznek, csak mindketten az ellenkező irányba mennének.
Szóval olyan playstationösen van ingyen.
Az Anthropic kutatása szerint a tanulási folyamat során lettek figyelmesek egy rendkívül érdekes jelenségre.
Többnapos hallgatás után a fizikai játékok körüli vita még mindig borzolja a kedélyeket.
Az alkotók ajándékba adják, hogy minél több emberhez eljusson, ők pedig több visszajelzést kapjanak.
A William Gibson kultikus regényéből készülő sorozat pár képkockával és egyetlen mondattal a szívükbe talál.
Elmeséljük, miről szólt Sam Porter Bridges útja a magánytól Lou örökségéig.
Valamilyen okból kifolyólag múlt szerda óta sokkal többen akarnak kalózkodni, mint ezelőtt.
Mohammed Adnan az amerikai dokusorozatokon dolgozik majd.
A legendás fejlesztő a lemezes játékok végét kommentálta.
A játékosok drágulástól és elvesző digitális tartalmaktól tartanak.
Az ipar összes olyan szereplője szomorú, akiknek a játék többet jelent, mint egy cellában lévő szám.
Úgy látszik, hogy a Sony pár napba akarja zsúfolni az összes népszerűtlen döntését, hogy egyszerre felejtődjenek majd el.
A számok szintjén sincs értelme, a kulturális oldalról sincs értelme, marketing oldalról sincs értelme... Shawn Layden legalább annyira meglepődött, mint mi.
Nagyon durva elképzelni, hogy milliókat termelő Backrooms úgy készül, mint egy YouTube videó.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)