A Sony bejelentése után nem kellett sokat várni arra, hogy a játékosok nagyon látványosan kifejezzék, mit gondolnak a lemezes PlayStation-játékok kivezetéséről. A vállalat 2028 januárjától már nem gyárt fizikai lemezt az új PlayStation-játékokhoz, az új megjelenések pedig digitális formában lesznek elérhetők a PlayStation Store-ban és a bolti digitális értékesítési csatornákon. A Sony a fogyasztói szokások változásával és a digitális vásárlások térnyerésével indokolja a lépést, de az internet reakciója alapján sokan ezt nem fejlődésként, hanem választási lehetőség elvételéként élik meg. A leggyakoribb félelem az árazás körül forog. A játékosok egy része attól tart, hogy ha eltűnnek a lemezes kiadások, azzal megszűnik a bolti verseny, a használtpiac, a kölcsönadás és az akciós dobozos példányok jelentősége is. Ha minden új játék digitális formában, lényegében a Sony ökoszisztémáján belül mozog, akkor a platformtulajdonos sokkal nagyobb kontrollt kap az árak fölött. Többen már most azt írják, hogy a 80 dolláros játékár lehet az új alap, mások pedig a dinamikus árazástól tartanak.
Ez utóbbi különösen érzékeny pont lett, mert a PlayStation Store digitális világában eleve kevésbé átlátható, ki milyen ajánlatot, milyen régiós árat vagy milyen kedvezményt lát. A fizikai példányoknál ott volt a viszonteladói verseny, a használt lemez, a csere és az egyszerű tény, hogy a vásárló ténylegesen birtokolt valamit. A digitális modellben ehelyett egy licenc marad, amelynek feltételeit a szolgáltató határozza meg. A felháborodást tovább erősítette, hogy a Sony bejelentése szinte egyszerre érkezett azzal a hírrel, hogy több mint 500, korábban megvásárolt StudioCanal-film és sorozat eltűnik a PlayStation-felhasználók videokönyvtárából egy lejáró licencmegállapodás miatt. Ez ugyan nem játékos tartalom, de pontosan azt a félelmet erősíti, amely miatt sokan ragaszkodnak a fizikai adathordozókhoz: amit digitálisan "megveszünk", az valójában sokszor csak addig elérhető, amíg a szolgáltató, a jogtulajdonos és a licencszerződés engedi.
A Sony hivatalosan azt közölte a StudioCanal-tartalmakról, hogy 2026. szeptember 1-jétől a felhasználók többé nem férnek hozzá a korábban megvásárolt címekhez, azok pedig kikerülnek a könyvtárukból. Ez nagyon rossz időzítés volt a lemezes játékok kivezetésének kommunikációja mellé, mert a kettő együtt szinte tankönyvi példája lett annak, miért nem bízik mindenki a teljesen digitális jövőben. A játékosok másik nagy aggodalma a megőrzésről szól. A lemezes példány nem örök garancia, hiszen a modern játékok sokszor frissítésekkel, letöltésekkel és szerveroldali szolgáltatásokkal működnek igazán, de mégis ad egyfajta kapaszkodót. Egy gyűjtő, egy rajongó vagy egy használtpiaci vásárló számára a dobozos játék nemcsak tárgy, hanem hozzáférési forma is. Ha ez eltűnik, a jövőben sokkal nehezebb lesz megőrizni, újra felfedezni vagy egyszerűen olcsóbban beszerezni bizonyos játékokat.
A PlayStation 6 körül is azonnal beindultak a találgatások. Ha a Sony 2028-tól már nem készít új lemezes játékokat, akkor nagyon kérdéses, hogy a következő generációs konzol kap-e egyáltalán beépített meghajtót, vagy legfeljebb opcionális kiegészítőként lehet majd lemezeket használni. Ez különösen azoknak fájhat, akik nagy PS4-es és PS5-ös fizikai gyűjteményt halmoztak fel, és abban bíztak, hogy ezeket hosszabb távon is átvihetik az új gépre. Az interneten sokan felidézték a 2013-as E3-at is, amikor a Sony épp az Xbox One vitatott digitális és DRM-es terveivel szemben aratott hatalmas kommunikációs győzelmet. Akkor a PlayStation 4 egyik legnagyobb üzenete az volt, hogy a játékosok szabadon adhatják-vehetik, kölcsönadhatják és megőrizhetik lemezes játékaikat. Tizenöt évvel később különösen erős kontraszt, hogy ugyanaz a márka most lényegében maga zárja le ezt a korszakot.
A Sony szempontjából persze érthető, miért vonzó a digitális jövő. Kevesebb gyártási, logisztikai és kereskedelmi költség, nagyobb kontroll az értékesítés felett, közvetlenebb kapcsolat a vásárlóval, és jóval kisebb szerep a használtpiacnak. Csakhogy ami üzletileg hatékonyabb, az nem feltétlenül jobb a játékosnak. A mostani felháborodás pont erről szól: sokan nem azt vitatják, hogy a digitális vásárlás kényelmes, hanem azt, hogy a fizikai opció teljes eltüntetése miért lenne fogyasztóbarát lépés. A döntés ráadásul nem csak a gyűjtőket érinti. A lemezes játékok sok családnál, gyerekeknél, ajándékozásnál, használt vásárlásnál és gyenge internetkapcsolat mellett is fontos alternatívát jelentettek. A digitális korszak kényelmesebb, de zártabb is, és minél kevesebb választási lehetőség marad, annál több bizalmat kellene adni azoknak a cégeknek, amelyek már most is bizonyították, hogy a megvásárolt digitális tartalom sem feltétlenül örök.
A lemezes PlayStation-játékok vége ezért nem egyszerű technológiai váltás, hanem bizalmi kérdés. A Sony szerint a piac erre megy, a játékosok jelentős része viszont attól fél, hogy egy olyan jövőbe terelik őket, ahol kevesebb joguk, kevesebb mozgásterük és kevesebb valódi tulajdonuk lesz. A reakciók alapján a fizikai játékok korszaka lehet, hogy gazdaságilag leáldozóban van, de érzelmileg és fogyasztóvédelmi szempontból még messze nem engedték el őket.
