Hirdetés

A Sony kihirdette a fizikai adathordozók halálát: 2028-tól vége a lemezes PlayStation játékok kiadásának

|

A Sony 2028-tól digitális kiadásra áll át.

Hirdetés

Már a PlayStation 4 előtt is azt kérdezgették az emberek, hogy vajon "lesz-e egyáltalán lemezmeghajtó az új konzolban", hiszen addigra mindenkinek nyilvánvaló volt a digitális terjesztés dominanciája. A PS4-nél még nem próbálkozott a Sony a lemezek kivezetésével, de a PlayStation 5 már az átmeneti éra bajnoka lett: lehet ugyan meghajtót venni a jelenlegi generációs konzolhoz, de sem a Digital Slim verzió, sem a Pro nem kapott már olvasókat.

Most pedig megjött a végítélet. A Sony egy hivatalos közleményben értesített mindenkit a lemezes játékok haláláról.

"A PlayStation platformra érkező új játékok lemezeinek gyártása megszűnik 2028. januárjától kezdődően."

Hirdetés

Ez azt jelenti, hogy minden még jelenleg kint lévő, és 2028 januárjáig megjelenő játék fizikai példányának gyártása és terjesztése zavartalanul folytatódhat. Azok a címek azonban, melyek a fenti dátum után érkeznek, már nem fognak kapni lemezes példányokat. Fontos többszörösen alúhúzni, hogy a Sony nem azt állítja, hogy teljesen kivonul a kiskereskedelmi piacról. A boltok továbbra is szerepet kaphatnak az új PlayStation-játékok értékesítésében, csak nem klasszikus lemezes kiadásokról lesz szó. A gyakorlatban ez digitális kódokat, letöltési kártyákat vagy más, lemez nélküli vásárlási formákat jelenthet, bár a közlemény nem részletezi pontosan, milyen megoldásokkal készülnek a kereskedők.

A Sony a döntést a vásárlók szokásainak alakulásával indokolja. 

"A Sony Interactive Entertainment számára az a természetes irány, hogy befogadjuk a vásárlók preferenciáit, és a digitális média eladások már jelentősen túlteljesítik a fizikaiakat. Ez az átállás lehetővé teszi számunkra, hogy jobban alkalmazkodhassunk a közösségünk igényeihez."

A lemezes kiadások eltűnése az árakra és a tulajdonlás érzetére is hatással lehet. A fizikai játékokat eddig el lehetett adni, kölcsön lehetett adni, be lehetett cserélni, vagy egyszerűen (és nagyon nem utolsó sorban) fel lehetett tenni a polcra. A digitális vásárlás ezzel szemben erősebben kötődik a felhasználói fiókhoz és az adott online áruházhoz, ami kényelmesebb, de kevésbé kézzelfogható forma - és bármikor el is lehet venni az ember digitális gyűjteményét, ahogy a Sony ezt nemrég bizonyos filmekkel meg is tette.

A Sony közleménye alapján a vállalat továbbra is választási lehetőséget akar adni abban, hogy a játékosok hol vásárolnak, de a választék már nem a lemezes és digitális kiadás között oszlik majd meg. 2028 januárjától az új PlayStation-játékoknál a digitális forma lesz az alap, és ezzel a PlayStation is belép abba az időszakba, amelyben a lemezes játék már nem a konzolos piac természetes része, hanem egy lezáruló korszak emléke.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)