A Death Strandingről nagyon könnyű azt mondani, hogy bonyolult a sztorija, csak ez önmagában nem visz közelebb hozzá. Hideo Kojima két részen át épített története valóban tele van saját, egyedi fogalmakkal, extrém, túlvilági szabályokkal, családi traumákkal, bonyolult politikai rendszerekkel, masszívan szimbolikus nevekkel és olyan fordulatokkal, amelyeket elsőre elég nehéz megérteni, illetve elhelyezni a narratíva szövevénye hálójában. Mégis van benne egy nagyon egyszerű, emberi mag, ami végig összetartja a nagy egészet. Ez Sam Porter Bridges története, aki nem akart hős lenni, és főleg nem akart újra elveszíteni valakit. Aztán mégis újra és újra elindul, mert ebben a világban néha egyetlen szállításra várakozó csomag, egyetlen útvonal, egyetlen élő ember és főleg egyetlen gyerek jelenti a különbséget a teljes széthullás és a kitartás között.
Abszolút megértem, ha valaki egészen egyszerűen nem bírja elviselni Kojima stílusát és történetvezetését, és éppen ezért kimaradt neki mindkét Death Stranding epizód. Úgy gondolom azonban, hogy még annak is, aki bottal sem piszkálná meg Kojima szerintem zseniális, daev szerint meg simán csak saját fingszagolgatós meséjét, szóval az ilyen pajtásoknak is jó, ha legalább egy összefoglaló formájában megismerik ezt a sztorit, ami bőven érdemes a szélesebb körül ismeretségre. Legalábbis szerintem, aztán jó sok olvasás után majd eldöntitek ti magatok.
Szóval ez a cikk most a Death Stranding és a Death Stranding 2: On the Beach teljes történetét meséli el, vagyis innentől kezdve minden fontos fordulatról, leleplezésről és befejezésről szó lesz. Spoiler jön spoiler után, csak és kizárólag ennek tudatában folytassátok az olvasást!
A világ, ahol a halál többé nem maradt a helyén
A Death Stranding világában nem simán csak bekövetkezett egy random, sokadik apokalipszis, hanem felborult az élet és a halál rendje. A halottak világa, a túlvilághoz kötődő Beach, vagyis Part, valamilyen módon összekavarodott az élők világával, megnyílt az átjárás a két világ között. Ennek következtében jelentek meg a BT-k, a Beached Things nevű túlvilági lények, amelyek lényegében halottakhoz, lelkekhez és a Partokhoz kötődő végtelenül para entitások. Az emberek többnyire nem látják őket, csak érzékelik a jelenlétüket. Ha pedig egy BT élő emberrel kerül kapcsolatba, abból voidout, vagyis óriási pusztítással járó robbanás lehet, szóval jobb elkerülni ezt az eshetőséget.
Csak hogy még egyszerűbb legyen az élet, a világot a timefall is sújtja, az eső, amely mindent rohamosan öregít, amihez csak hozzáér, legyen szó akár tárgyakról, akár élőlényekről. A civilizáció maradékai értelemszerűen így nem szaladgálnak vidáman a felszínen, inkább föld alatti városokba, elszigetelt telepekre és bunkerszerű közösségekbe húzódtak vissza. Az Egyesült Államok helyén a United Cities of America, vagyis UCA próbál megszületni, de ez inkább csak terv, legalábbis egyelőre. A városok és preppertelepek egymástól elszakítva élnek, a köztük lévő világot BT-k, csúnya terroristák, időjárási anomáliák és persze a végtelen magány uralja. Ebben a közegben lesznek felbecsülhetetlenül fontosak a porterek, vagyis a futárok, akik gyalog, járművel, vérrel és verejtékkel viszik át a rájuk bízott rakományt egyik pontról a másikra.
Sam Porter Bridges is ilyen egy futár, de ő különleges eset. Ő ugyanis egy repatriate, vagyis képes visszatérni a halálból, és DOOMS nevű képessége miatt érzékeli a túlvilági jelenségeket. A teste nem marad végleg a túloldalon, ha meghal, hanem visszatér az élők közé. Ez viszont korántsem ajándék, bármennyire is annak tűnhet elsőre, hanem inkább átok. Sam eleve egy zárkózott, érintésfóbiával küzdő ember, aki nem akar kötődni senkihez, a világ azonban pont azt követeli tőle, amitől a leginkább fél: kapcsolatot.
Sam visszatér a Bridgeshez
Az első játék elején Sam egy rutinfuvar közben kerül szembe a Death Stranding nem épp vidám valóságával. A BT-k támadása miatt Central Knot City elpusztul, Sam pedig a saját halálából visszatérve újra a Bridges nevű szervezet közelében találja magát. Itt találkozik Deadmannel, majd haldokló nevelőanyjával, Bridget Stranddel, aki egyben az UCA elnöke is. Bridget azt kéri tőle, hogy segítsen beteljesíteni az álmát, az ország újraegyesítését. Sam azonban nem akarja ezt. Elege van a Bridgesből, és abból is, hogy mindenki valamiféle szimbólumot akar faragni belőle.
Bridget halála után Samre bízzák a holttestének elégetését, mert ebben a világban a halottak testét gyorsan meg kell semmisíteni, különben nekrotizálódnak, és újabb katasztrófát okozhatnak. Az incinerátornál Sam megszegi a parancsot, és nem semmisíti meg azt a Bridge Babyt, amelyet a BT-k érzékelésére használtak. A BB-k olyan csecsemők, akiket mesterséges, anyaméhet utánzó kapszulában tartanak, és akik különleges kapcsolatban állnak a holtak világával. A hivatalos narratíva szerint ezek eszközök, nem gyerekek. Sam viszont máshogy kezd tekinteni rá. Először csak használja, mert túl akar élni, aztán bizony ragaszkodni is kezd hozzá. Nevet is ad neki: Lou.
A Bridges ezután újra megpróbálja beszervezni Samet. Die-Hardman, Bridget embere és a szervezet egyik vezetője közli vele, hogy Amelie Strand, Bridget lánya és Sam mostohatestvére a nyugati parton rekedt. Amelie korábban átszelte Amerikát, és előkészítette a városok csatlakoztatását a chiral networkhöz, egy olyan hálózathoz, amely a Parton keresztül képes azonnali adatkapcsolatot teremteni. A gond az, hogy Amelie-t a Homo Demens nevű szeparatista, terrorista szervezet fogva tartja Edge Knot Cityben. Ha Sam elindul kelet felől nyugatra, újra összekötheti a városokat, befejezheti Amelie munkáját, majd kiszabadíthatja őt.
Sam végül elindul. Nem azért, mert hisz Amerikában, vagy mert bízik a Bridgesben, és nem is azért, mert meghatja a nagy nemzeti küldetés, hanem mert Amelie-hez még köti valami. A Death Stranding egyik legfontosabb csavarja, hogy miközben mindenki a kapcsolatokról beszél, Sam eleinte nem az emberiséget akarja megmenteni.
Az út, amely közben Sam mégis embereket talál
Az első Death Stranding közepe gyakorlatilag egy hatalmas, lassú zarándoklat. Sam városokat, laborokat, preppertelepeket és elszigetelt túlélőket kapcsol be a hálózatba. Közben a játék sorra bemutatja, hogy mindenki másképp sérült meg ebben az új világban - de az fix, hogy hordoz magában valamilyen sérülést. Mama például egy BT-gyermekhez kötődik, aki már nem él, de mégsem engedi el teljesen. Lockne, Mama ikertestvére távolról kapcsolódik hozzá, és a kettőjük története arról szól, hogy néha a legszorosabb kötelékek is eltorzulhatnak, ha a gyász és a bűntudat nem engedi őket mozogni. Heartman huszonegy percenként meghal, majd három perc után visszatér, és minden egyes halála során a családját keresi a saját Partján. Deadman a saját emberségét kérdőjelezi meg, mert nem természetes születés eredménye, hanem egy mesterségesen létrehozott testekből álló ember.
Fragile szintén kulcsszereplő. Egykor saját kézbesítőcégét vezette, de Higgs Monaghan csapdába csalta. Higgs egy nukleáris bombát juttatott vele egy városba, majd olyan helyzetbe kényszerítette, amelyben Fragile csak úgy menthette meg a civileket, hogy saját testét is kitette a timefallnak. Az arca fiatal maradt, mivel fedve volt, de teste nagy része megöregedett. Ez a trauma nemcsak fizikai seb, hanem komoly megaláztatás is a nő számára. Fragile nem egyszerű mellékszereplő, hanem Sam egyik legfontosabb tükre a játékban. Ő is olyan ember, aki folyamatosan halad tovább, miközben a teste és a múltja emlékezteti arra, mit veszített.
Az út során Higgs újra és újra szembekerül Sammel. Ő a Homo Demens vezetője, látványos, színpadias alak, erős DOOMS-képességekkel rendelkező figura, aki képes a BT-ket irányítani, sőt még timefallt is előidézni, és úgy viselkedik, mintha az apokalipszis nem tragédia, hanem egy színházi előadás lenne. A felszínen ő tűnik a főgonosznak, de a Death Stranding ennél alattomosabban építkezik. Higgs valóban veszélyes, de nem ő a végső ok. Ő inkább az eszköz, valaki más akaratának erősítője.
Cliff és a BB emlékei
Sam utazása közben Lou kapszulájához kapcsolódva furcsa emlékeket lát. Egy kórházi szobát, egy apát, egy anyát, és egy csecsemőt. A férfi Clifford Unger, egy katona, akit Mads Mikkelsen alakít, és aki időről időre háborús Partokra rántja be Samet. Ezek a jelenetek az első játék legkülönösebb részei közé tartoznak, mert Sam hol az első világháború, hol a második világháború, hol Vietnam poklára emlékeztető túlvilági harctereken találja magát, ahol Cliff megszállottan keresi a BB-jét.
Sokáig úgy tűnik, hogy ezek Lou emlékei, és Cliff valahogy hozzá kötődik. Csak a játék végén derül ki, hogy ez tévedés. Sam nem Lou múltját látja, hanem a sajátját. Ő volt Cliff gyermeke. Bridget Strand és a Bridges korai kísérletei során Samet Bridge Babyként akarták felhasználni. Cliff ezt nem tudta elfogadni, ezért megpróbálta megszöktetni a saját fiát. A szökés során Bridget és Die-Hardman is részese lett annak a tragédiának, amelyben Cliffet és a csecsemőt lelőtték. A halott gyereket Amelie hozta vissza a Parttól. A feltámasztás azonban felnyitotta az utat az élők és a holtak világa között, és lényegében ez vezetett a Death Strandinghez.
Ez az egyik legfontosabb pont az egész sorozatban. A katasztrófa nem egyszerűen valamilyen kozmikus véletlenként történt, hanem egy szeretetből, kétségbeesésből és bűnből születő beavatkozás egyenes következménye volt. Sam azért tud visszatérni a halálból, mert egyszer már visszahozták onnan.
Amelie, Bridget és a végső kihalás
Amikor Sam végre eléri Edge Knot Cityt, megküzd Higgsszel, és látszólag teljesíti a küldetését. Csakhogy ekkor derül ki, hogy Amelie nem egyszerűen fogoly volt. Ő Bridget Strand másik fele. Bridget teste az élők világában létezett, Amelie pedig a Parton, és a kettő együtt ugyanannak a személynek a két oldala. Ennél is fontosabb, hogy Amelie egy Extinction Entity, vagyis olyan entitás, amelynek a feladata egy tömeges kihalási esemény elindítása.
A chiral network így új értelmet kap. Nemcsak Amerika újraegyesítésének eszköze volt, hanem egy olyan rendszer is, amely az összekapcsolt világon keresztül megnyithatta volna az utat a Last Stranding, vagyis a végső kihalás előtt. Amelie sztorija ettől lesz igazán tragikus. Ő egyáltalán nem gonosz a szó hétköznapi értelmében. Tudja, mi a szerepe, érzi a saját kozmikus rendeltetését, de közben szereti Samet, és nem tud teljesen lemondani az emberiségről. Higgs az ő manipulációjának eredménye, de Higgs csak felgyorsítani akarja azt, amit Amelie is elkerülhetetlennek érez.
Sam végül nem fegyverrel állítja meg Amelie-t. Meggyőzi arról, hogy az emberiségnek jár még némi idő, még akkor is, ha a kihalás árnyéka nem tűnik el végleg. Amelie elfogadja ezt, de ennek ára van. El kell zárnia magát és a Partját az élők világától. Sam visszatér, Die-Hardman az UCA elnöke lesz, Fragile elkezdi újraépíteni a saját életét, a világ pedig látszólag kapott egy új esélyt.
Sam viszont megtudja, hogy Lou haldoklik, és a szabályok szerint el kellene égetnie. Ő azonban nem engedelmeskedik. Kiveszi Lou-t a kapszulából, megpróbálja megmenteni, és ekkor érti meg teljesen a saját múltját. A halott BB-k lelkei segítenek, Lou túléli, Sam pedig megszakítja kapcsolatát a rendszerrel. Elhagyja az UCA-t, eldobja a bilincsszerű cufflinket, és Lou-t, akiről kiderül, hogy valójában Louise, saját lányaként kezdi nevelni.
Ez a Death Stranding első részének igazi lezárása. Sam összekötötte Amerikát, de saját magát végül nem a nemzettel, hanem egy gyerekkel kapcsolta össze.
Tizenegy hónap béke után jön a második út
A Death Stranding 2: On the Beach tizenegy hónappal később veszi fel a fonalat. Sam és Lou eltűntek a rendszer elől, és a volt amerikai-mexikói határ közelében élnek. Sam azt próbálja csinálni, amit az első rész végén választott, vagyis továbbra sem szeretne hős lenni, nem akar futárlegendaként szolgálni, hanem simán csak egy egyszerű apaként szeretne élni. Ez az idill azonban nem tarthat sokáig, mert Fragile megtalálja őt.
A világ ráadásul közben alaposan megváltozott. Az UCA működik, a Bridges és a régi Fragile Express megszűnt, a kézbesítést egyre inkább automatizált rendszerek végzik. Az APAS, vagyis Automated Porter Assistant System már nemcsak logisztikai segítség, hanem politikai és társadalmi erő is. A porterek, akik az első részben még az emberi kapcsolódás utolsó képviselőinek tűntek, lassan feleslegessé válnak. Kojima itt nagyon tudatosan fordít egyet az első rész alapkérdésén. Ott az volt a tét, hogy össze kell-e kötni az elszigetelt embereket. A második rész már azt kérdezi meg, hogy mi történik, ha túl jól sikerült ez az összekötés, és a kapcsolat helyét az automatizmus, a függés és a kontroll veszi át.
Fragile arra kéri Samet, hogy Mexikóban kapcsoljon be néhány elhagyott APAC-terminált a chiral networkbe. Cserébe elintéznék, hogy a UCA többé ne üldözze Samet Lou miatt. Sam vonakodik, de végül elindul, Lou-t pedig Fragile-re bízza. Mexikóban Deadman felvétele várja, amely egy plate gate nevű anomáliáról beszél. Ez egyfajta átjáró, amely a magas királis koncentrációjú területeket köti össze, és Mexikóból Ausztráliába vezet. Deadman egy másik nyugtalanító részletet is elárul. Lou hivatalos BB-azonosítója egy leszerelt egységhez tartozott, vagyis a rendszerben valami nagyon nincs rendben a múltjával.
Amikor Sam visszatér, azt látja, hogy otthonát támadás érte. Fragile túléli ezt, Lou azonban látszólag meghal. Ez a második rész érzelmi alapja is egyben. Sam nem egyszerűen egy új küldetésre indul, hanem újra elveszíti azt az egyetlen kapcsolatot, amely miatt hajlandó volt hátat fordítani az egész világnak.
A DHV Magellan és Ausztrália összekötése
Egy hónappal később Sam gyászol, Fragile pedig meghívja őt a DHV Magellan fedélzetére. Ez a kátrányszerű anyagban közlekedő hajó a Drawbridge bázisa, vagyis Fragile új, civilnek mondott szervezetének központja. A cél immár nem Amerika, hanem Ausztrália bekapcsolása a chiral networkbe. A Magellan át tud kelni a plate gate-en, Sam pedig új kontinensen folytatja azt, amit egyszer már végigcsinált.
A hajó fedélzetén Sam új társakat kap. Tarman a hajó kapitánya, aki a kátrányáramlatokban navigálja a Magellant. Dollman egy médium, akinek teste egy bábuszerű formához kötődött, és aki egyszerre komikus, groteszk és nagyon tragikus kísérője Samnek. Rainy egy különös állapotban lévő nő, akinek terhessége a Partokhoz kötődik, és a története később fontos része lesz annak, ahogyan a játék az élet, születés és túlvilág határát kezeli. Ott van Charlie is, a robotmanökenbábú, aki sokáig nem árulja el, kicsoda valójában, valamint a President, az APAC képviselője, aki azt állítja, hogy a chiral network globális kiterjesztése visszahozhat valamit abból a világból, amely a Death Stranding előtt létezett.
Sam tehát újra útra kel, ezúttal Ausztrálián át. Városokat, állomásokat, laborokat és menedékeket kapcsol be, miközben új fenyegetések jelennek meg. A BT-k fejlődtek, az időjárás és a természet még kiszámíthatatlanabb, banditák és felfegyverzett túlélők járják a vidéket, a ghost mechnek nevezett mechanikus katonák pedig Higgs visszatérését jelzik. Higgs ugyanis visszajött, vagy legalábbis valamilyen formában visszarángatták a történetbe. Már nem csupán egy terrorista vezér, hanem még teátrálisabb, még torzabb alak, aki elektromos gitárra emlékeztető fegyverrel, robotokkal és új rögeszmével üldözi Samet és Fragile-t.
Közben Sam különös jelenségeket is átél. Tarfall anomáliák során háborús helyszínekre kerül, ahol egy Neil Vana nevű spektrális katonával harcol. Ez elsőre erősen felidézi Cliff szerepét az első részből, de a második részben Neil nem Sam apjaként tér vissza, hanem egy Lou múltjához vezető kulcsfiguraként.
Tomorrow és a chrysalis titka
Sam egyik fontos felfedezése egy chrysalis, vagyis bábszerű, a kátrányhoz és a Partokhoz kötődő képződmény, amelyből egy fiatal, amnéziás nő kerül elő. Fragile Tomorrow-nak nevezi el. Tomorrow különleges, mert szoros kapcsolata van a kátránnyal és a túlvilági erőkkel, de eleinte nem tudja, ki ő valójában. A játék sokáig úgy kezeli őt, mint új, rejtélyes szereplőt, miközben Sam körül továbbra is ott lebeg Lou hiánya. A BB-podban időnként Lou-ra emlékeztető jelenlétet érzékel, de később kiderül, hogy ez nem az, aminek Sam hinni akarja.
A második rész egyik legkegyetlenebb fordulata az, hogy a BB-pod valójában üres. Hagyták Samet hinni abban, hogy Lou valamilyen formában vele van, mert a férfi képtelen lett volna azonnal feldolgozni a veszteséget. Ez egyszerre tűnik kegyetlenségnek és védelemnek.
Neil emlékei közben feltárják Lou valódi múltját. A kép sokkal bonyolultabb annál, mint amit az első rész végén hihettünk. Lou nem egyszerűen egy véletlenszerű BB volt, akit Sam megmentett. Ő Sam biológiai lánya, akiről azt hitték, hogy Lucyval, Sam feleségével együtt meghalt. Lucy története az első rész háttéranyagából is ismert volt. Sam múltjának nagy tragédiája a családja elvesztése volt, amely még inkább elszigetelte őt a világtól. A második rész azonban új fénybe állítja ezt. Lou ugyanis túlélte, mert a Bridges titokban elvette őt, BB-00-ként, az első sikeres Bridge Babyként kezelte, és elrejtette a rendszerben.
Neil Vana azért fontos, mert ő volt az, aki Bridges nyomása alatt agyhalott várandós nőket csempészett Mexikóból az UCA-be a BB-program számára. Nem hősnek indult, hanem egy megzsarolt embernek, akit egy kegyetlen rendszer használt. Később azonban megpróbált segíteni Lucynak és Lou-nak megszökni. A kísérlet tragédiába torkollott, Neil és Lucy meghaltak, Lou-t pedig titokban elvitték.
APAS és a kapcsolat sötét oldala
A történet végéhez közeledve kiderül, hogy az APAS és a President terve sokkal veszélyesebb, mint amilyennek látszott. Az első részben a chiral network az újraegyesítés reménye volt, még akkor is, ha Amelie tervében a Last Stranding eszközévé válhatott. A második részben viszont a hálózat már nem csak egyfajta híd, hanem konkrétan börtön lehet. A President valójában nem egyszerű politikai vagy vállalati vezető, hanem halott emberi lelkekből összeálló tudat, amely az APAC és APAS rendszerén keresztül akarja átformálni az emberiség sorsát.
Az ő célja nem a klasszikus értelemben vett világuralom. Inkább olyan megoldást kínál, amely elsőre racionálisnak tűnhet egy rettegő világban. Az embereket a saját Partjaikhoz, egyfajta biztonságos, elszigetelt túlvilági állapothoz kötné, hogy megszűnjön a BT-k fenyegetése és a fizikai világ veszélye. Ez azonban valójában az élet feladása. A kapcsolat itt már nem emberek közti viszony, hanem rendszerbe zárás. Nem közösség, hanem konzervált létezés.
Higgs visszahozása is ennek a tervnek volt a része. A Presidentnek kellett egy fenyegetés, amely elég nagy félelmet kelt ahhoz, hogy az emberek elfogadják az APAS megoldását. Higgs ezért egyszerre valódi veszély és egy manipulált eszköz. Ugyanabban a szerepbe tér vissza, amit az első részben Amelie mellett betöltött, csak most egy másik rendszer használja őt arra, hogy az emberiség félelmét a saját céljai felé terelje.
Ekkor derül ki Charlie valódi kiléte is. A robotmanöken mögött Die-Hardman áll, az UCA korábbi elnöke. Ő titokban módosította Sam eszközét úgy, hogy amikor a hálózat teljesen aktiválódik, azzal el lehessen vágni a President kapcsolatát. Die-Hardman ezzel próbál jóvátenni valamit abból, amit az első részben és Sam gyerekkorában elrontott. Fontos szerepe van abban, hogy a rendszer ne kényszeríthesse végleg az emberiségre a saját hamis megváltását.
Higgs, Lou és a Last Stranding újabb árnyéka
A végső összecsapásban Higgs elrabolja Tomorrow-t, és ekkor áll össze a második rész legfontosabb fordulata. Tomorrow ugyanis valójában Lou felnőtt alakja. A lány a támadás után nem úgy halt meg, ahogy azt Sam hitte. Fragile a saját erejével megmentette, Lou pedig Neil Partjára került, és ott a chrysalis védelmébe záródott, majd a különös túlvilági állapot miatt gyorsan felnőtt. Tomorrow tehát nem új szereplő, hanem Sam elveszettnek hitt lánya.
Higgs azt is felfedi, hogy Lou Amelie-hez és Samhez fűződő kapcsolata miatt új Extinction Entityvé válhat. Ez az egész sorozat egyik legfontosabb visszacsatolása. Az első részben Sam feltámasztása indította el a Death Strandinget, Amelie pedig Extinction Entityként próbálta beteljesíteni vagy elhalasztani a kihalást. A második részben Sam lánya kerül hasonló kozmikus szerep közelébe. Higgs ezt akarja kihasználni, hogy elindítsa a Last Strandinget, és végleg eltörölje az emberiséget.
Sam a végén újra szembekerül Higgsszel a Parthoz kötődő térben. A harc egyszerre nevetségesen túlzó és érzelmileg nagyon komoly, pontosan úgy, ahogy Kojimánál ez működni szokott. Higgs gitárfegyvere, a kátrány, a túlvilági tér és Lou átalakulása mind egyetlen nagy, monumentális fináléba futnak. Lou végül hatalmas formában jelenik meg, legyőzi Higgst, elvágja a kapcsolatát a Parttal, és ezzel megakadályozza a Last Strandinget.
Higgs sorsa ezzel véglegesnek tűnik. Az első részben még volt benne valamiféle emberi sértettség és manipulálhatóság, a második rész végére azonban teljesen a pusztítás mániákusává válik. Az, hogy Lou végez vele annak a konkretizálása, hogy a következő nemzedék nem köteles beteljesíteni azt a szerepet, amelyet a múlt, a rendszer vagy egy őrült rá akar kényszeríteni.
Fragile utolsó áldozata
A finálé után jön a Death Stranding 2 egyik legfájdalmasabb igazsága. Fragile ugyanis valójában már a Sam otthonát ért támadáskor halálos sebet kapott. A történet jelentős részében úgy volt jelen, hogy testét és akaratát még egy utolsó cél tartotta mozgásban, Lou megvédése és Sam eljuttatása az igazságig. Ez a fordulat átírja a közte és Sam között látott jeleneteket is. Fragile nem egyszerűen visszahozza Samet a világba, hanem a saját maradék idejét használja arra, hogy megmentse azt, ami Sam számára a legfontosabb.
Az első részben Fragile túlélte Higgs kegyetlenségét, de a teste hordozta annak nyomait. A második rész viszont már nem a túléléséről, hanem az utolsó döntéséről szól. Nem ő lesz Sam családjának a kvázi pótléka, nem ő kapja a nagy, egyszerű boldog befejezést, hanem ő teremti meg annak lehetőségét, hogy Sam és Lou újra egymásra találjon. Ez különösen erős kontraszt az APAS logikájával szemben. A rendszer ugyanis biztonságot ígér, de elveszi az életet. Fragile viszont nem ígér megváltást, csak konkrétan megment valakit, akkor is, ha ő maga közben elfogy.
Lou emlékei végül visszatérnek, de Sammel való újraegyesülése már nem ugyanaz, mint az első rész végén. Akkor Sam egy csecsemőt emelt ki a kapszulából, és döntött úgy, hogy gyerekként tekint rá. Most egy felnőtt Tomorrow áll előtte, aki Lou is, de már nem csak Lou. Saját története van és saját jövője.
A holnap már nem Samé
A Death Stranding 2 végső jelenete ezt viszi tovább. Itt egy idősebb Lou már porterként készül útnak indulni egy plate gate-en át. Ez gyönyörűen zárja Sam két részen át tartó útját. Az első játékban ő volt az ember, aki nem akart senkihez sem kapcsolódni, de mégis összekötött egy országot, majd egy gyereket választott a rendszer helyett. A második játékban ugyanez a gyerek pedig már nem megmentendő csomag, hanem a saját útra készülő ember.
Sam története így nem azzal ér véget, hogy megoldja a világ minden baját. A Death Stranding világa továbbra is veszélyes, a Partok, a chiral network, az emberi kapcsolódás és annak torzulásai továbbra is ott vannak. De Sam megtanulja, hogy a kapcsolat nem azt jelenti, hogy örökre magához láncol valakit. Az első részben Lou megmentése azt jelentette, hogy kivette őt a kapszulából. A második rész végén pedig Lou megmentése már azt jelenti, hogy el kell fogadnia, a holnap nem az övé. Tomorrow tényleg Tomorrow lett.
Miről szól együtt a két Death Stranding?
A két Death Stranding együtt sokkal tisztább ívet ad, mint amilyennek elsőre tűnik. Az első rész azt kérdezi, hogyan lehet újra kapcsolatot teremteni egy széthullott világban. A válasza az, hogy nehezen, lassan, fájdalmasan, lépésről lépésre, és soha nem pusztán a technológiával. Sam hiába építi ki a chiral networköt, a valódi változást nem az országos hálózat hozza el neki, hanem Lou. Nem a rendszer tanítja meg kapcsolódni, hanem egy kiszolgáltatott gyerek, akit a rendszer eszköznek tekint. A második rész pedig arra kíváncsi, mi történik akkor, ha a kapcsolódás jelszava mögé újra rendszerek, automatizmusok és hatalmi érdekek bújnak. Az APAS világa már nem magányos embereket akar összekötni, hanem optimalizálni, irányítani, biztonságba zárni akarja őket. A Death Stranding 2 ezért sötétebb értelemben vett folytatás, nem azt mondja, hogy az első rész álma hamis volt, hanem azt, hogy minden álom eltorzulhat, ha emberek helyett rendszerek veszik át a helyét.
Sam pedig mindkét részben ugyanazt tanulja meg, csak más szinten. Először azt, hogy a magány nem védelem, csak lassú eltűnés. Másodszor pedig azt, hogy a kötődés nem birtoklás, és a szeretet nem lehet ketrec. Cliff, Bridget, Amelie, Fragile, Neil, Lucy, Higgs és Lou mind ennek a kérdésnek különböző változatai. Ki mit tesz meg azért, akit szeret? Mikor lesz a megmentésből bűn? Mikor válik a kapcsolatból kontroll? És lehet-e úgy továbbadni a jövőt, hogy közben nem akarjuk előre megírni mások sorsát? A Death Stranding első része Sam apaságának megszületése. A második rész már annak elfogadása, hogy a gyerekből egyszer saját útját járó ember lesz. A kettő között ott van Amerika, Ausztrália, a Partok, a BT-k, a timefall, Higgs összes őrülete és Kojima minden furcsa, néha túlmagyarázott, néha zavarba ejtően szép ötlete. De a történet legmélyén végig ugyanaz a mozdulat ismétlődik. Sam felemel valakit, akit a világ tehernek, eszköznek vagy veszteségnek akar látni, és emberként bánik vele.
