Minden, amit a Star Wars: A Régi Köztársaság kora kapcsán tudni érdemes
Összefoglaljuk a teljes Star Wars kánont, az első részben a Régi Köztársaság korszakáról mesélünk nektek.
Összefoglaljuk a teljes Star Wars kánont, az első részben a Régi Köztársaság korszakáról mesélünk nektek.
Új cikksorozatunkban merész vállalkozásba kezdünk: összefoglaljuk a hivatalos Star Wars kánon teljes idővonalát, és felgöngyölítünk minden fontosabb eseményt. Történetünk a Régi Köztársaság korával veszi kezdetét.
Elrajtolt a Baljós árnyak történései előtt játszódó Köztársaság Fénykora korszak, amit a regények tekintetében Charles Soule nyitott meg. Soha ennél rosszabb kezdést.
A köztársaság 200 évvel ezelőtti korszakát feldolgozó időszakról eddig csak képregényeket jelentetek be, most azonban végre egy élőszereplős sorozatról, a Star Wars: Acolyte-ról is érkeztek hírek.
A The Star Wars Book leírása szerint az Első Rend támogatói már a kezdetektől mérgezték az Új Köztársaság politikai légterét.
Az Egyesült Államokban elutasították a keresetét, a Dél-afrikai Köztársaságban viszont a javára döntött a bíróság.
Több jedi lovag és mester is kapott pár sornyi bemutatót, illetve friss képeken is megnézhetjük a Köztársaság Fénykorának nemes hőseit.
Egyre biztosabb, hogy a Disney a régi köztársaság történeteit fogja elmesélni.
Végre megjelenési dátumot kapott a Star Wars MMO következő fejezete, amiben ismét egymásnak esik a Sith Birodalom és a Köztársaság.
Ha hihetünk az infóknak, akkor hamarabb látogatjuk meg a régi köztársaságot a mozikban, mint hittük volna.
D.B. Weiss és David Benioff filmjei valószínűleg nem csak időben, de hangulatban is eltávolodnak majd a Skywalker történetektől.
Elindult a Star Wars Battlefront II első szezonja, mindenki eldöntheti, az Új köztársaság vagy az Első Rend oldalát erősíti-e a különböző jutalmakért.
Sok mindent elárul egy gamerről a gépe, ezért érdemes odafigyelni rá. Hogy néz ki, milyen erős, hogyan van megépítve - ha belépsz a gamer köztársaságba, mindegyik akadályt csípőből csillagos ötösre veszed.
Bocsánat, egy Laika 601-gyel, a Német Demokratikus Köztársaság csodájával, ami gyors, tágas és megbízható.
Egy héttel későbbre rakták az idei Szigetet a szervezők, hogy a nemzetközi sztárok könnyebben bele tudják illeszteni a naptárjukba - ennek eredménye már látszik is a sztárfelhozatalon.
Az idei év sem lesz eseménytelen a Birodalom és a Köztársaság kalandorainak. Két kiegészítővel is bővül idén a Star Wars MMO.
Már majdnem teljes az idei Sziget Fesztivál programja, bőven akad olyan, amiért érdemes kattintani.
Megérkeztek a köztársaságiak és a birodalmiak, és elkezdődött örök küzdelmük.
A béta már javában zajlik, az Swtor.Hu weboldalán pedig most el is olvashatjátok az első tapasztalatokat.
A diktátorkodás egyre inkább sikeres dolog - legalábbis a videójátékok között.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)