Trump TV: The Essentials Station néven éjjel-nappal működő videóstreamet indított a Fehér Ház a hivatalos YouTube-csatornáján. Az új felületen Donald Trump korábbi beszédei, elnöki események, kormányzati bejelentések és az adminisztráció által kiválasztott felvételek futnak folyamatosan. A Fehér Ház szeptember 21-én hivatalosan is bejelentette a szolgáltatás elindítását.
A stream első műsora nem élő közvetítés volt, hanem Trump július 3-án, a Mount Rushmore-nál elmondott beszédének felvétele. Az oldal leírása szerint a Trump TV egyetlen helyre gyűjti a korábbi kiemelt pillanatokat, a fontos beszédeket és a kormányzat bejelentéseit. Egyelőre nem világos, hogy a csatorna rendszeresen közvetít-e majd élő elnöki eseményeket is.
Az indulás időzítése azért különösen érdekes, mert néhány nappal korábban Trump kitiltotta a CNN, az MS NOW és a Politico újságíróit a Fehér Házból. Az elnök azzal indokolta döntését, hogy szerinte ezek a szerkesztőségek hamis híreket közölnek róla. A három médium vitatja ezt az indoklást, és szeptember 21-én pert indított a Trump-adminisztráció ellen, arra hivatkozva, hogy a tiltás sérti az amerikai alkotmány első és ötödik kiegészítését.
A helyzet ezután tovább éleződött. A Fehér Ház eseményeit közösen közvetítő nagy amerikai televíziós hálózatok felfüggesztették a megszokott pool-rendszerű videós tudósítást, miután a CNN-t kizárták egy soron következő szolgálatból. A tiltakozáshoz az ABC, a CBS, az NBC és a Fox News is csatlakozott. A poolrendszer lényege, hogy korlátozott hozzáférésű eseményeken egy kijelölt stáb készíti el a felvételeket, amelyeket aztán más szerkesztőségek is felhasználhatnak.
A Trump TV így éppen akkor indult el, amikor a hagyományos televíziós poolközvetítés megszakadt. A Fehér Ház saját streamje azonban nem független sajtótudósítás: az ott megjelenő tartalmakat maga az elnöki adminisztráció választja ki és teszi közzé. A CNN, az MS NOW és a Politico kitiltásának jogszerűségéről közben a szövetségi bíróság dönthet.
