Ha lemaradtál valamiről a héten, nem volt időd átnézni a kedvenc áruházad kínálatát vagy csak szeretnél pár újdonságot találni, jó helyen jársz. Ebben a minden fontosabb eseményt összefoglaló cikkben ugyanis lesz szó új játékokról, vásárokról, eseményekről, valamint ajánlok pár játékot is, hogy jobban induljon a hét.
GS Rewind rewind:
- 44. hét (Terrible Lizards, Croc 2)
- 43. hét (Modern Warfare 4, Chef Knight)
- 42. hét (Oblivion, Tenebris Somnia)
- 41. hét (Silver Pines, Arc Raiders)
A Halloween már a múlté, az ősz pedig az utolsókat rúgja, így nem olyan meglepő, hogy minden olyan csendes. A mostani állapot azonban nem a szezonális fáradtságnak köszönhető, hanem a Rockstar ténykedésének, amely hosszas várakozás után végre elhatározta, hogy november 19-én csatába küldi a GTA hatodik részét. Harcra azért nem érdemes számítani, ugyanis senki sem mer kiállni a titánnal, de azért érdemes beszélni arról a pár kisebb címről, amelyek Jason és Lucia árnyékában próbálkoznak érvényesülni.
Steam
A hónap elején bemutatkozott a Pit of Goblin, amelyben a goblinok királynőjének kell ételt gyűjtenünk, mielőtt őfelsége úgy dönt, hogy inkább minket fogyaszt el. Annak érdekében, hogy elkerüljük ezt a sorsot, egy végtelen verembe kell merészkednünk egyedül vagy akár barátainkkal, hogy ételt és egyéb értékes holmikat hozzunk fel a felszínre. A mélységben azonban különböző szörnyűségek leselkednek ránk, akik szintén rendkívül éhesek, viszont a királynőnk türelmetlenül várja a napi betevőt, így muszáj a veszély elé vetni magunkat, hogy teljesíteni tudjuk a napi kvótát. Sajnos azonban a királynő éhsége nem ismer határokat, így ha sikerül is megfelelni az elvárásoknak, másnap ismét mehetünk vissza a mélybe, újabb finomságok után kutatva. A Pit of Goblin nagyszerű játék, különösen olyan társaságok számára, akik már kicsit unják a bevált nagy címeket, mint a R.E.P.O., Peak és társaik. A Pit of Goblin ráadásul a friendslop műfaj árazásával is rendelkezik, ami azt jelenti, hogy nagyjából 2200 forintért cserébe már indulhatunk is a mélybe.
Kalandorok, lovagok, zsiványok és megélhetési mágusok, figyelem! Ha hiányzik az Ultima Underworld, esetleg már fejből tudjuk a Legend of Grimrock minden zugát, akkor máris itt az új szomjoltó, ugyanis megérkezett az Underkeep. A retro külsővel megáldott, belső nézetes kazamata-kaland igazi fantasy rajongóknak lett kitalálva, akik még a műfaj aranykorára esküsznek, a modern megoldások helyett. Labirintust idéző helyszínek, gyönyörű pixelgrafika, valamint különféle rémségek várja azokat, akik befizetnének erre a rendkívül nosztalgikus élményre, amely most egészen a hónap közepéig akciósan várja az érdeklődőket. Az Underkeep 19,50 euróba fáj jelenleg, ami nagyjából 7100 forintnak felel meg.
Valószínűleg sokan emlékeznek a Call of Duty 2 első küldetésére, ahol egy rövid lövöldözés után a játék megtanít minket a gránátok fontosságára. A gyakorlatot azonban robbanószerek helyett krumplikkal végezzük el, amit társunk nem kifejezetten ért. Ezt követően hangzik el a videojáték-történelem egyik legismertebb sora, amely valószínűleg a Potato Please fejlesztőit is megihlette. Hisz ki ne szeretne egy háború alatt a nemzet krumplipucolója lenni? Igen, ez a játék tényleg arról szól, hogy a lehető leghatékonyabban lássuk el a rászoruló katonákat élelemmel, mindezt úgy, hogy ránk senki sem vigyáz. A cudar körülmények azért javíthatók, azonban ehhez szorgalomra és odaadásra lesz szükségünk, na meg rengeteg megpucolt krumplira, ami fedezi úri igényeink költségeit. A Potato Please azon játékok sorát erősíti, amelyekben látszólag mindennapi tevékenységeket végzünk, olyan szórakoztatóan tálalva, hogy sikerül velünk elfeledtetni a tényt, hogy konkrétan házimunkát végzünk a monitor előtt ülve. Ha büszke hazafi módjára ti is szeretnétek bemocskolni a kezeteket és megpucolni egy rakás krumplit, akkor irány a Steam, ahol most kedvezményes áron kapható ez a kis gyöngyszem.
A hét egyik legnagyobb durranása azonban egyértelműen a VOID/BREAKER, amely elképesztően pörgős akciókat ígér, mindezt pedig egy letisztult, sci-fi környezetben. A VOID/BREAKER legnagyobb erőssége, hogy a belső nézetes lövöldözős élmények krémjéből válogat mechanikák terén, viszont mindezt rendkívül magabiztosan teszi. A különböző mechanikus ellenfelek legyőzésében számtalan fegyver és módosító áll majd rendelkezésünkre, de végső soron csak saját magunkra és az ügyességünkre lesz szükségünk ahhoz, hogy győzedelmeskedni tudjunk. A játék egyébként egyetlen fejlesztő munkája, így különösen érdemes vetni rá egy pillantást, főleg a jelenleg is futó 40%-os kedvezmény fényében.
A TOP 5 legkelendőbb játék a héten:
Phantom Blade Zero
Call of Duty: Modern Warfare 4
Probably Stolen - Cyberpunk Shopkeeper Sim
Football Manager 27
EA SPORTS FC27
Hétindietó
Október végén befutott egy játék, amely jelentősen felforgatta a Steam mindennapjait, mindezt úgy, hogy nem egy hatalmas megjelenésről van szó. Ez nem más, mint a Probably Stolen - Cyberpunk Shopkeeper Sim, ami a nevéhez hűen nem árul zsákbamacskát. A cél, hogy saját kis üzletünk profitábilis maradjon egy olyan világban, amely nem éppen a kedvességéről és a becsületességéről híres. Természetesen maradhatunk törvénytisztelő polgárok is, de akár seftelhetünk is, szívességeket teljesíthetünk, csomagokat adhatunk át, felnyomhatunk különböző polgárokat a rend éber őreinek és így tovább. A lehetőségek tárháza közel végtelen, így a Sim kivételesen nem a manapság trendinek számító műfajmegjelölés miatt került a játék címébe, hanem mert tényleg erről van szó. Ha ti is szeretnétek elképesztő részletekbe merülni, csempészáruk után kutatni vagy esetleg csak elveszni egy vadonatúj világban, akkor a friss megjelenésnek köszönhetően most csak 17,99 eurót kell kicsengetnetek ezért az elképesztően jó játékért.
A legjobb ajánlatok
A hét legkiemelkedőbb ajánlata egyértelműen a Borderlands-játékokhoz köthető, amelyek válogatás nélkül kerültek leárazásra, legyen szó a Gearbox által készített darabokról, vagy a Telltale-féle Tales from the Borderlands című mókáról. A legjobb ajánlat egyértelműen a Legendary Collection, amely magában foglalja az első, a második és a The Pre-Sequel legtartalmasabb kiadását is, ezzel lényegében akár több száz órányi szórakozást kínálva, kemény 10,43 euróért cserébe. Természetesen a harmadik és a negyedik rész is akciósan kapható most, valamint ne feledkezzünk meg Tiny Tina külön epizódjáról sem, amely a szokásosan bugyuta párbeszédekkel próbálja elrejteni meglepően emberi történetét.
Szintén érdemes lehet ránézni a Payday 3 leárazására, amelynek hála most mindössze 8,54 euróért cserébe húzható be a bankrablós móka. Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy a franchise ezen része finoman szólva sem aratott osztatlan sikert, így a stúdió most próbálja épp talpra állítani a haldokló játékot.
GOG
A GOG nemrég tartotta meg saját bemutatóját, melynek részleteiről már írtunk korábban, azonban ezen kívül is történtek érdekességek az áruházon belül.
Bekerült például a GOG Mods programba a Golden Gate, amely a Gothic világába kalauzol el minket. A Gothic 2: Night of the Raven kvázi kiegészítője, ami ennek ellenére a Gothic 3 cselekménye után tíz évvel veszi fel a fonalat, nagyjából 20 órányi kalandot tartogatva. A hivatalos DLC-ket megszégyenítő élmény ráadásul teljesen ingyenes, így csak az alapjátékra van szükség a Golden Gate rejtélyeinek feltárásához.
GOGdoltad volna?
A Core Design a Tomb Raider-játékokkal vált híressé, azonban számtalan alkalommal próbáltak kitűnni Lara árnyéka mögül, több-kevesebb sikerrel. Az egyik ilyen próbálkozás a Project Eden volt, amely csapatmunkára épülő platformerként látott napvilágot a Tomb Raider játékmenetét alapul véve. A rend éber őreivel történő kalandozás más szempontból is eltért az Indiana Jones ihlette kalandor történeteitől, ugyanis a Project Eden világa meglepően komor volt a Tomb Raiderhez képest, arról nem is beszélve, hogy ezúttal négy szereplő felett vehettük át az irányítást a jól bevált egy helyett.
A Project Eden sajnos nem volt akkora siker, mint amekkorát a Core Design remélt tőle, így a jó értékelések ellenére a csapat kénytelen volt folytatni a Tomb Raider-játékok készítését, annak ellenére, hogy egy idő után már a hátuk közepére kívánták Larát. Szerencsére a GOG megőrizte számunkra ezt a csodálatos alkotást, így ha szeretnétek tudni, hogy mire volt képes a Lara mögött álló stúdió még bőven a fénykorában, akkor irány a GOG, ahol most mindössze 1590 forintba fáj ez az elfeledett gyöngyszem.
A TOP 5 legkelendőbb játék:
Road Rash: 30th Anniversary Edition
Wing Commander Prophecy: 30th Anniversary Edition
Underkeep
Wing Commander III: Heart of the Tiger: 30th Anniversary Edition
Wing Commander IV: The Price of Freedom: 30th Anniversary Edition
A legjobb ajánlatok
A legnagyobb akciók lejártával is érdemes felnézni a GOG oldalára, ugyanis olyan gyöngyszemeket találhat az ember, mint a Painkiller Black Edition, amely csupán 530 forintba kerül, vagy a NecroVision amely 200 forintért már zsákolható is.
Mivel a hét második felében nem igazán akadtak igazán nagy falatnak számító akciók, kénytelenek vagyunk beérni az olyan elfeledett címekkel, mint a Criterion elfeledett versenyjátéka, a TrickStyle vagy a Gun Metal, de az akciós kosár rendszeres visszatérőinek számító Hitman: Absolution vagy a Far Cry 2: Fortune's Edition szintén kedvezményes áron várják az érdeklődőket.
Lennél a GSPlus.hu közösség tagja? Gyere a GSPlus.hu Party/Chat Facebook csoportba, dobj fel témákat, dumálj régi és új GSPlus.hu írókkal, olvasókkal!
Epic
Pirate. Shop. Térjünk is rá a Fortnite Item Shop újdonságaira, mielőtt mindenki folytatná a kincskeresést.
Kicsit megkésve, de beköszönt Tim Burton és magával hozta Ollókezű Edwardot, illetve Rosszcsont Jacket, a hozzájuk tartozó jóságokkal együtt. Az emote-ok, táskák és egyéb kiegészítők mellett érdemes megemlíteni az outfitek minőségét is, ugyanis mindkét karakter esetében nagyon pazar munkát végeztek az Epic szakemberei.
A One Piece-rajongók legnagyobb örömére további karakterekkel támad az Item Shop, ugyanis bekerült végre Zoro, valamint Sanji is. Túlzás nélkül állítható, hogy most valószínűleg több száz rajongó álma teljesült, de mindenki meglepetésére végre Tony Tony Chopper is tiszteletét teszi a Fortnite világában, aki imádnivaló külsejével próbál majd rávenni minket a vásárlás gomb megnyomására.
A héten A$AP Rocky is beköszönt, aki a legújabb szezon első hetének meghatározó figurája. Az előadó két, teljesen eltérő stílussal megáldott outfitet is kapott, a hozzájuk tartozó kiegészítőkről nem is beszélve. Ha ez nem lenne elég, a pályán is találkozhatunk az előadóval, aki saját rakétavetőjével képes felvenni a harcot ellenünk, amivel akár mi is lövöldözhetünk, ha legyőzzük a rappert.
Nem maradhatnak ki a Deadpool ihlette cuccok sem, amelyek mellé most egy rakás emote-ot is bezsákolhatunk. Az outfitek egyébként a Fortnite kedvenceinek egyfajta újraértelmezései, de a vörös és a fekete dizájnnak köszönhetően sokkal jobban festenek, mint eredeti változatok, így a gyűjtők számára érdemes lehet lecsapni rájuk.
Végezetül érdemes szót említeni a Ben 10 outfitekről, amelyek sokak számára nosztalgikus húrokat pendítenek meg. A Ben 10: Ultimate Alien alapján készült táskák és egyéb kiegészítők remekül festenek, a karakterekről nem is beszélve. Gwen és Ben is meglepően jól mutatnak a Fortnite sajátos stílusában, ráadásul mindkettőjük át tud változni, így például Ben esetében simán játszhatunk Lánglovagként is, ha ahhoz van kedvünk.
A TOP 5 legkelendőbb játék:
EA SPORTS FC27
Football Manager 27
Final Fantasy VII REBIRTH
Dead by Daylight
Truck World: Australia







