A GOG nemrég ünnepelte fennállásának 18. évfordulóját, ennek apropójából pedig az áruház megrendezte első bemutatóját is. A GOG Showcase névre keresztelt műsor csupán 13 percig tartott, azonban mégis sikerült azt megtölteni érdekes bejelentésekkel, köztük pár igen fontos újdonsággal is.
A Preservation Program mellett szó esett egy legendás cím visszatéréséről, a GOG Galaxy jövőjéről és egy új kezdetről egyaránt.
Visszatér a legendás Wing Commander-franchise
A GOG-nak hála visszatért a Wing Commander, így a franchise egésze is felkerült az áruház kínálatába. Az évfordulós különkiadások mellett azonban a legnagyobb újdonság a Prophecy alcímmel ellátott epizód, mely a Preservation Programnak hála már modern operációs rendszereken is vígan fut. Ha mindez nem lenne elég, az élőszereplős átvezetőket felújították, így többé nem kell a szemcsés, zavaros képpel bajlódnunk, valamint a rajongók által elkészített Enhancement Patch is az alapjátékba került.
Az olyan kényelmi funkciók, mint az új launcher, az alapjáték mellé csomagolt kiegészítők, illetve a módosított feliratok és a kontrollertámogatás már csak hab a tortán, így ha eddig kimaradt volna ez az eszméletlen űrkaland, itt a legjobb alkalom a pótlásra. A Wing Commander Prophecy jelenleg 1330 forintba fáj, ráadásul az akció a hónap közepéig kitart, így november 19-ig nyugodt szívvel ráérünk behúzni a játékot.
Ha esetleg a korábbi részekre is fájna a fogunk, az sem gond, ugyanis a teljes franchise-ra érvényes az akció az említett időpontig, az esetek többségében 1330 forintos áron, azonban akadnak olyan részek is, mint például a Privateer vagy az Academy, amelyekért csupán 660 forintot kell kicsengetnünk.
Hatalmas siker a Preservation Program
A játékosoknak köszönhetően a GOG csapata eddig közel 300 címet tudott korszerűsíteni, ez pedig csak és kizárólag azért lehetséges, mert a közösség lelkesen támogatja az áruház ezen erőfeszítését. A GOG Patrons nevet viselő támogatói program révén a felhasználók mindössze 1330 forintért cserébe exkluzív tartalmakkal lehetnek gazdagabbak, de ami a legfontosabb, hogy szavazatukkal befolyásolhatják, mely címek kerülhetnek felújításra a közeljövőben.
A GOG Patrons eddig közel 10 000 aktív felhasználóval büszkélkedhet, akik olyan játékokat mentettek meg eddig attól, hogy feledésbe merüljenek, mint a Nox, a Thief Gold kiadása vagy a Prince of Persia: The Sands of Time.
Bemutatkozott a RetroVibe, a GOG saját kiadói ágazata
A GOG eddig főképp mások munkáit tartotta szem előtt, azonban a csapat elgondolkozott azon, hogy mi lenne, ha ő is tudna adni valamit a közösségnek? Így született meg a RetroVibe ötlete, amely az iparági trendekkel szembe menve felejthetetlen élményeket kínál. A SNES, a Sega Genesis és a PC hőskorából merítő élmények persze csak a jéghegy csúcsát jelentik, ugyanis a RetroVibe nem egy egyszeri kísérletezés, hanem egy maradandó élmény, amelyet a felhasználók igényeihez igazítottak.
Kezdésnek bemutatkozott a Cop Bastard, egy belső nézetes, igazi vérgőzös lövölde, amelyet John Woo klasszikusai ihlettek. Hasonlóan érdekes címnek tűnik a The Looter, ami a klasszikus 2D-s, oldalnézetes megoldást preferálja, mindezt megbolondítva craftolással, egy rakás lootal és temérdek rémséggel, amelyek alig várják, hogy belőlünk lakmározhassanak.
Ha szeretnétek jobban megismerkedni a kínálattal, a RetroVibe weboldalán minden információt megtaláltok a jelenleg elérhető játékokról, illetve magáról a kezdeményezésről.
Itt a GOG Social, amin keresztül végre megoszthatjuk egymással a nosztalgia örömét
Mostantól a felhasználók egy új felületen kürtölhetik világgá élményeiket, amelyhez többé nincs szükség hosszas esszék írására az értékelések mezőben. Bemutatkozott ugyanis a GOG Social, ahol bárki közzéteheti tapasztalatait a kínálatban szereplő játékokkal kapcsolatban.
A felület segítségével megoszthatunk videókat, posztolhatunk képeket, szavazásokat indíthatunk vagy akár csak beszélgethetünk a többi felhasználóval. A beszélgetésnek ráadásul nem muszáj kizárólag csak a GOG-on található játékokra szorítkoznia, ugyanis létrehozhatunk a saját érdeklődési körünkkel kapcsolatban is különböző oldalakat, amelyekhez más felhasználók is csatlakozhatnak.
A GOG Social jelenleg még nem elérhető mindenki számára, viszont ha szeretnénk kipróbálni ezt az újdonságot, nincs más dolgunk, mint erre a linkre kattintva jelentkezni tesztelőnek.
Új külsővel tér vissza a GOG Galaxy, illetve érkezik a Linux változat is
A GOG saját alkalmazása, a GOG Galaxy látványosan megújult, és ezzel párhuzamosan búcsút inthetünk a lassú töltési időknek, a körülményes menüknek és a sokszor frusztráló fagyásoknak. A felület sokkal egységesebb külsőt kapott, számtalan kényelmi funkcióval bővülve, azonban a legfontosabb újítás a sokak által várt Linux-támogatás, amely hamarosan mindenki számára elérhetővé válik.
Ennyi lett volna tehát a GOG első, saját bemutatója, amely a legendás címek mellett főképp az áruház jövőjére koncentrált. A mindössze 13 perces műsort ti is megtekinthetitek lentebb, azonban érdemes most inkább magát az áruházat böngészni, ugyanis ismételten hatalmas akciókkal vár mindenkit az internet kedvenc nosztalgiázója.

