Ha lemaradtál valamiről a héten, nem volt időd átnézni a kedvenc áruházad kínálatát vagy csak szeretnél pár újdonságot találni, jó helyen jársz. Ebben a minden fontosabb eseményt összefoglaló cikkben ugyanis lesz szó új játékokról, vásárokról, eseményekről, valamint ajánlok pár játékot is, hogy jobban induljon a hét.
GS Rewind rewind:
- 41. hét (Silver Pines, Arc Raiders)
- 40. hét (Hatalmas akciók, Minecraft Dungeons II)
- 39. hét (Silent Hill, Control, akciós nosztalgia)
- 38. hét (John Wick, Diablo IV, aranyos kisállatok)
A nagyobb megjelenések tekintetében csendes, azonban még így is kifejezetten izgalmas hetünk volt, köszönhetően az indieknek, amelyek szokás szerint kitartanak velünk a végsőkig. A kisebb címeken kívül ráadásul meglévő kedvenceink is tartalomban gazdag frissítéseket kaptak, így szinte egy perc nyugtunk sem lehetett a héten a játékok végeláthatatlan hadától.
Steam
Megérkezett a Wardogs második szezonja, ami négy új lőfegyverrel, Molotov-koktélokkal és miegymással várja a visszatérő játékosokat. A frissítés legnagyobb újdonsága azonban az eső, ami nemcsak szemerkél majd a meccsek során, így érdemes felkészülni az igencsak barátságtalan időjárási körülményekre. A vizes felületeknek hála ráadásul a fentebb emlegetett Molotovok hamarabb kialszanak, így azok használata ilyenkor egyáltalán nem javasolt. Ami nagyobb gond, hogy az ellenfelek jelölése és kiszúrása is jóval nehezebbé válik ilyenkor, sőt, az esetleges villámcsapások hangjai még el is fedhetik a zsoldoscsapat lépteit, így nagyon vigyázni kell arra, hogyan is kezdünk neki egy konfliktusnak. Az esőzés mellé négy új jármű is dukál, amelyek közül a légvédelmi Flakpanzer Gepard lesz a befutó azoknak, akik a játék ügyeletes pilótáit szeretnék elrettenteni a pályán való randalírozástól.
Hatalmas port kavar jelenleg a platformon a Scam With Your Friends, amelyben barátainkkal karöltve kell pénzt kicsikarni a gyanútlan ügyfelek pénztárcájából. A hazudozás, lopás és csalás mellett azonban van egy vicces oldala is a játéknak, ami meglehetősen népszerűvé tette a streamerek körében, viszont ennek hátulütője, hogy elengedhetetlen az AI használata a játék során. A Scam With Your Friends ügyfelei ugyanis valós időben reagálnak ránk, és a hívások szimulálásához ténylegesen üvöltöznünk kell valakivel sok esetben, csak úgy, mintha tényleg egy call center közepén ülnénk. Az immerzió adott, azonban rengeteg kérdés merült fel az utóbbi időben a játék biztonságával kapcsolatban. Ha esetleg ennek ellenére is kíváncsiak vagytok rá, itt tudjátok megnézni az alkotást.
Megjelent a Chained Beasts, ami egy kifejezetten szórakoztató kooperatív játék, gladiátoros tematikával. A feladat látszólag egyszerű, hisz csak túl kell élni a ránk zúduló hadakat, azonban mindezt megnehezíti a partnerünk és köztünk fénylő lánc, amelynek hála nem nagyon tudunk pár méternél messzebbre jutni egymástól. Viszont minden gyengeség hordoz magában valami jót is, így például a koordinált gladiátorok képesek a lánc segítségével felborítani a rájuk támadó csúnyaságokat. Ha társunk esetleg elvérezne a csaták során, magunkkal is húzhatjuk őt a végsőkig, de így jelentősen lassabbak leszünk, mint ellenfeleink, lényegében aláírva ezzel gladiátorkarrierünk végét. A Chained Beasts tehát egy szórakoztató, ráadásul kifejezetten mutatós játék, amely most akciós is, hála a friss megjelenésnek.
Hasonló érdekesség a pár napja megjelent Dupery: A Game of Solo Deduction, ami egy nyomozós játék, több mint 175 szerepkörrel. A Vérfarkas és a Town of Salem kedvelőinek kitalált mókában ügyeket kell megoldanunk, amelyek felderítésével egyre közelebb kerülhetünk a várost sakkban tartó, The Syndicate névre hallgató bűnszervezet tagjaihoz. Az utat azonban megnehezítik olyan szerepkörök, akiknek a feladata nem más, minthogy az ártatlannak számító karakterek állításait hamissá tegyék. Minden körben tehát fontos az is, hogy kiderítsük van-e olyan személy, aki esetleg zsarolhat másokat, mielőtt bárkit is tévesen ítélnénk el. A Dupery a friss megjelenésnek köszönhetően szintén akciósan érhető el
A TOP 5 legkelendőbb játék a héten:
Call of Duty Modern Warfare 4
Enshrouded
EA SPORTS FC 27
Wardogs
Planet Zoo 2
Hétindietó
A hét legkülönlegesebb megjelenése egyértelműen a Tenebris Somnia, amely a horrorjátékok régi, FMV-átvezetőkkel tűzdelt korszakába invitálja a játékosokat. A New Blood Interactive által kiadott pokoljárás stílusos pixelgrafikájával és a mára újra fénykorát élő túlélőhorror-tálalással lett felkapott, abszolút megérdemelten. Ha szeretnétek újra felfedezni egy elveszett korszak milyenségét, nincs más dolgotok, mint erre a linkre kattintani és beszerezni a játékot.
A legjobb ajánlatok
A hét legizgalmasabb eseménye egyértelműen a Warner Bros. Games vására, amely során számtalan közkedvelt franchise játékaira csaphatunk le nevetségesen alacsony áron. A Mortal Kombat 1 és 11 mellett például az egész Arkham-széria kedvezményes áron elérhető, de a Hogwarts Legacy is egy kellemes 6,99 eurós belépővel várja a Harry Potter-fanokat. A WB Games elfeledett játékai is most jó áron kaphatók, így például a kissé alulértékelt Back 4 Blood Ultimate kiadása is 9,99 euróért vihető, de ott van még a Gauntlet Slayer Edition is, amelyért most csak 2,99 eurót kérnek.
A másik érdekes vásár a Kingdom-franchise goblinoktól és egyéb lényektől hemzsegő telkén zajlik, ahol most a sorozat meglepően szerteágazó élményei közül válogathatunk. A Kingdom: New Lands például csak 1,49 euró, míg a legjobbnak kikiáltott Kingdom Two Crowns csupán 1,79 euróba fáj. Ha bárki szereti a bázisépítős, fantasy mókákat, annak kihagyhatatlan a sorozat, pláne könnyedségéből fakadóan, ami miatt lényegében bármikor tudjuk folytatni kalandjainkat, ha éppen közbeszól az élet.
GOG
A GOG a héten határozottan nem lustálkodott, ugyanis két címet is felturbóztak annak érdekében, hogy a lehető legjobb formájukat hozzák a jövőben. Az egyik a Tango Gameworks elfeledett alkotása, a rendkívül ambiciózus Ghostwire: Tokyo, míg a másik az Elder Scrolls IV: Oblivion.
Az Oblivion így már nemcsak egy felújított kiadás formájában térhetett vissza, hanem az eredeti játék is abszolút modern PC-kompatibilissé vált, aminek köszönhetően bárki kipróbálhatja az eredeti kalandot, abszolút zökkenőmentesen. A GOG-os változat újdonságai között megtalálható a kontroller támogatás, a Windows újabb változataival (10, 11) történő kompatibilitás, valamint egy rakás új nyelv, amelyek között szabadon válogathatunk. A kaland jelenleg kedvezményes áron várja az érdeklődőket, így kemény 1330 forintért cserébe már indíthatjátok is a GOTY-kiadást.
GOGdoltad volna?
Az IO Interactive legnagyobb dobásának szánt Kane & Lynch: Dead Men korántsem hozta azokat a számokat, amelyeket a csapat elvárt volna tőle, viszont így is sikerült egy rakat gamer számára maradandót alkotni a fejlesztőknek. A Kane & Lynch első része ugyanis sok szempontból megelőzte korát és a játékmenetét egy percig sem feláldozva nyújtott filmes, emlékezetes képsorokat, amelyek a mai napig a játékosokkal maradtak. A két főszereplő személyisége ráadásul jól lett eltalálva, ugyanis a csapat egyiküket sem szerette volna jó embernek ábrázolni, sokkal inkább az alvilági pokol két, különböző útjának végtermékeként, ami akkortájt különösen jól működött.
Az egyetlen szépséghibája a játéknak az, hogy a játékmenet kissé fapados, azonban még így is szokható. Ügyetlensége ellenére abszolút élvezhető, hála a sokszor parádés helyszíneknek és a temérdek Michael Mann inspirálta szituációnak, amelyekbe a főhősök keverednek. A játék akció nélkül is remek áron kapható, mindössze 1860 forintért vesztegetik, ami szinte már ajándék. Nem mellesleg ezt a játékot már sehol máshol nem tudjátok beszerezni, csak és kizárólag a GOG-on.
A TOP 5 legkelendőbb játék:
Heroes of Might and Magic 3: Complete
Cyberpunk 2077: Phantom Liberty
The Elder Scrolls IV: Oblivion - GOTY
The Witcher 2: Assassins of Kings Enhanced Edition
The Witcher 3: Wild Hunt - Remastered
A legjobb ajánlatok
A héten egy ajánlatot érdemes csak kiemelni, de azt nagyon, ugyanis 60%-os kedvezménnyel csaphattok le most a Cyberpunk 2077 Ultimate kiadására, amely így 21 300 forint helyett csak 8520 forintba kerül. Ez egy elképesztően megérős ajánlat, amiért cserébe a Phantom Liberty is a tiétek lehet. Ha eddig nem próbáltátok volna, mindenképpen adjatok neki egy esélyt, pláne ennyiért.
Epic
Az EGS továbbra is stagnál, viszont cserébe folyamatosan érkeznek a Fortnite-ba a különböző tartalmak, szóval… most egy kis Fortnite következik.
A hét egyik legnagyobb eseménye az volt, hogy bekerült a játékba Yeat, aki rögtön két saját outfitet is kapott, illetve egy táskát, valamint emoteokat is. Annak, aki nem tudná, kiről van szó, lentebb megtaláljátok az egyik felkapottabb számát, valamint az elérhető outfitek egyikét is.
Szintén nagy dolognak számít, hogy megérkeztek a Hazbin Hotel karakterei is a játékba, aminek hála Alastor, Vagatha és Charlie is bármikor fejbe lőhet minket a pálya túloldaláról, mindenki legnagyobb örömére. Az outfitek meglehetősen jól sikerültek, még KeeKee is tiszteletét teszi az elérhető kozmetikai cuccok között, szóval a fanoknak kötelező ránézni most a shopra.
Újdonságként megérkezett a Purge-franchise is, amely itthon A bűn éjszakája címen ismert. Sajnos ez a csomag kissé ingerszegényre sikerült, viszont az ikonikus maszkos dizájn legalább bekerült így a játékba valamilyen formában.
Az abszolút sztár azonban nem más, mint Jason Voorhees, aki ugyan nem új érkező, viszont a Halloween miatt mégis érthető, hogy miért bukkant fel újra a tó fenekéről. A csomag tartalmazza magát Voorheest, illetve kedvenc fegyvereit, pár emote-ot és egy hokimaszkos wrappet, amivel garantáltan ijesztőbb lesz, minden lőfegyveretek úgy nagyjából… 3%-kal. Talán.
A TOP 5 legkelendőbb játék:
EA SPORTS FC 27
End of Abyss
EA SPORTS MADDEN NFL 27
Planet Zoo 2
Star Wars: Galactic Racer







