Volt ezen a héten bőven miről írnunk, de ha egyetlen hírt kellene kiemelnünk, amely tényleg megütötte az egész szerkesztőséget, az Chuck Norris halála lenne. 86 éves korában veszítettük el azt az embert, aki nem egyszerűen akciósztár volt, hanem egy komplett korszak arca, egy olyan filmes figura, akinek a neve köré külön mitológia épült, és aki a való életben is sokkal több volt egyszerű mozis keménylegénynél. Harcművész, színész, popkulturális jelenség és mémikon is volt egyszerre, de ami igazán fontos, hogy generációk számára jelentette ugyanazt: azt a fajta hajthatatlan, nyers, sallangmentes hőst, akiből ma már alig látni hasonlót. Mi is ezért éreztük úgy, hogy ez nem csak egy újabb halálhír a sok közül, hanem egy egész akciófilmes korszak lezárása. Miközben erről írtunk, közben a hét természetesen máshol sem állt meg. Az Oscar utórezgései végig velünk maradtak, és nálunk is kiemelt helyet kapott, hogy hiába kapott rengeteg jelölést a Bűnösök, végül nem az vitte el az estét, hanem az Egyik csata a másik után, amely több fontos kategóriában is nyerni tudott. Ugyanennek a díjszezonnak volt egy sokkal kellemetlenebb mellékzöngéje is, amikor sokan kiakadtak azon, hogy a K-pop démonvadászok Golden című dalának alkotóit gyakorlatilag félbeszakították a beszédük közben. Ezek a pillanatok mindig jól megmutatják, hogy egy Oscar-gála nemcsak a győzelmekről szól, hanem arról is, milyen íze marad az egésznek másnap.
A héten a Pókember sem maradhatott ki nálunk a fókuszból, mert végre befutott a Pókember: Vadonatúj nap első rendes előzetese, és abból már most látszik, hogy a Marvel és a Sony ezt nem egyszerű negyedik Tom Holland-filmként akarja eladni, hanem egy új korszak kezdeteként. Mi is azt emeltük ki, hogy Peter Parker még mindig a Nincs hazaút végének következményeit nyögi, vagyis magányosabb, sötétebb és megtörtebb állapotból indul neki az új történetnek, miközben a trailer több korábbi rajongói elméletre is ráerősít: felbukkan Frank Castle, azaz a Megtorló, Bruce Banner is fontos szerepet kaphat, Peter láthatóan mutáción megy keresztül, megjelenik az organikus háló, Skorpió végre ténylegesen visszatér, Sadie Sink karaktere körül pedig továbbra is ott kavarognak a nagy találgatások. Az előzetes azért működött különösen jól, mert nem csak látványosnak tűnik, hanem azt az ígéretet is hordozza, hogy az MCU-s Pókember végre tényleg a saját lábára állhat egy személyesebb, furcsább és jóval fájdalmasabb történetben.
A filmes és popkulturális fronton nálunk nagyot ment a Torrente 6 sikere is, mert őszintén szólva nem minden nap látni olyat, hogy egy ennyire sajátosan spanyol, helyenként direkt vállaltan bunkó és harsány franchise ilyen erővel robbanjon be a mozikba. Ezzel együtt befutott a Horrorra akadva 6 szinkronos előzetese is, ami megint előhozta azt a régi felismerést, hogy a nosztalgia akkor működik igazán, ha nem csak a címet húzzák elő a fiókból, hanem azokat a hangokat és hangulatokat is, amelyekhez annak idején megszerettük az egészet. A hét azonban nem csak Chuck Norris miatt volt szomorú. Nagyon megrázó volt számunkra a kínai streamer, Wang Yefei haláláról szóló hír is, mert ez a történet sokkal közvetlenebbül és kegyetlenebbül mutatta meg, mennyire embertelen tud lenni a tartalomgyártás világa. Egy 39 éves ember élő közvetítés közben lett rosszul, segítséget kért, majd összeesett, és később már nem tudták megmenteni. Az ilyen történeteknél nem lehet legyinteni, mert túl világosan látszik belőlük, milyen árnyoldalai vannak annak a digitális darálónak, amelyet kívülről sokan csak látványosnak vagy irigylésre méltónak látnak.
Játékfronton nálunk az egyik legérdekesebb sztori egyértelműen a Starfield PlayStation 5-ös előrendelési menetelése volt. Az egész helyzetben van valami gyönyörűen abszurd, hogy egy olyan játék, amelyet éveken át sokan az Xbox egyik fontos címeként kezeltek, most a PlayStation Store előrendelési listáin az élre tudott állni, méghozzá nemcsak külföldön, hanem a magyar piacon is. Ez már önmagában is sokat elmond arról, mennyire átrendeződött a nagy platformok közti viszony, és mennyire más logika szerint működik most a Microsoft, mint akár csak pár évvel ezelőtt. Emellett sokat foglalkoztunk a Crimson Desert körüli helyzettel is, mert ez tipikusan az a játék, amelynél egyszerre látjuk az elképesztő ambíciót és a zavaró repedéseket. Az első értékelések alapján nem lett belőle földbedöngölő mestermű, viszont így sem beszélhetünk bukásról, inkább egy olyan rajtról, amely után még sokan próbálják eldönteni, hogy mekkora is ez a siker valójában. A PS5-ös homályossági probléma pedig külön ráerősített arra, hogy ma már egy látványos nyitányhoz nem elég a technikai erőfitogtatás, mert a játékosok nagyon gyorsan kiszúrják, ha valami nincs rendben a képpel, a teljesítménnyel vagy az összképpel.
A techesebb anyagaink közül az Nvidia-féle DLSS 5-ről szóló hírünk is jól mutatta, hogy miért nem szeretjük vakon benyelni a nagy gyártói üzeneteket. Jensen Huang magyarázata alapján az új technológia már nem csak finomítgatja a képet, hanem mélyebben, generatív AI-val nyúl bele a megjelenítésbe, ami egyszerre hangzik lenyűgözően és gyanúsan. Mi pontosan az ilyen helyzeteknél szeretünk egy kicsit hátrébb lépni, és megnézni, hogy a jól hangzó prezentációk mögött ténylegesen mi látszik majd a képernyőn. Közben az előfizetések és az akciók világa is pörgött, és nálunk ezek is megkapták a maguk helyét. A PlayStation Plus áprilisi veszteséglistája meglepően visszafogottnak tűnt, miközben a Steam tavaszi vására és a GOG tavaszi akciója megint azt az ismerős érzést hozta el, hogy az ember csak körülnézne egy kicsit, aztán hirtelen azon kapja magát, hogy már megint több játékot vett, mint amennyit belátható időn belül el fog indítani. Ezek elsőre könnyedebb témáknak tűnnek, de pontosan tudjuk, hogy az olvasóink számára sokszor legalább olyan fontosak, mint egy nagy bejelentés vagy botrány.
A héten a kiadói és üzleti balhékból sem volt hiány. A Subnautica 2 körüli huzavona után végre konkrét lett a megjelenési terv, és az is kiderült, hogy a Krafton körüli jogi csata után most már tényleg lehet a játék közeledő rajtjáról beszélni. Ugyanebben a vonalban a Space Marine 2 DLC körüli botrány is jól megmutatta, hogy a közösség erejét néha még a nagyobb kiadók sem tudják figyelmen kívül hagyni, mert amikor valami technikailag és tartalmilag is félremegy, arra ma már nagyon gyors és nagyon hangos reakció érkezik. A hosszabb, ajánló jellegű vagy háttérbe jobban benéző anyagaink közül szerintünk különösen jól sikerültek a Star Warsos írásaink. Marda Ro történetének kiemelése, illetve a The High Republic Adventures világáról szóló anyagunk is azt mutatta, hogy ebben az univerzumban még mindig bőven van olyan izgalmas tartalom, amely nem a legismertebb nevekre épül, mégis érdemes róla beszélni. Ugyanígy kedves volt szívünknek a Starship Troopers-játékról szóló cikkük is, mert az egy látszólag apró részleten, a régi élőszereplős átvezetők hiányán keresztül mondott el valami fontosat arról, hogyan veszítik el sokszor a mai licencjátékok azt a sajátos ízt, amitől régen emlékezetesek tudtak lenni.
A társasjátékos vonal sem maradt háttérben nálunk, és a tavaszi szezonról szóló nagyobb ajánlónk szerintünk pont azért működött jól, mert nem csak címeket dobált egymás után, hanem tényleg megpróbálta érzékeltetni, mennyire erős hónapok előtt áll a hazai piac. Ilyenkor különösen jó látni, hogy a játékos kultúra nálunk sem kizárólag a videojátékokról szól, hanem ugyanúgy helye van benne a társasoknak, a képregényeknek, a streaminges őrületeknek és a filmes nosztalgiának is. Ha pedig az egész hetet egyetlen ívbe kellene felfűznünk, akkor nálunk most egyértelműen Chuck Norris neve adta meg a legerősebb kezdőpontot.
Mert lehetett ezen a héten Oscar-utózöngékről, Starfield-előrendelésekről, Crimson Desert-vitákról, tavaszi vásárokról és Star Wars-ajánlókról írni, de a legnagyobb súlya mégis annak a hírnek volt, hogy elment valaki, akinek a jelenléte évtizedeken át magától értetődőnek tűnt. És talán pont ettől volt ez most egy kicsit más hét nálunk, mint a többi.
