Hirdetés

Rekordokat döntve rajtolt el a mozikban a Torrente 6

|

Santiago Segura új filmje villámgyorsan eljutott az egymilliós nézőszámig.

Hirdetés

Látványos erődemonstrációval tért vissza a filmvászonra a José Luis Torrente, a madridi rendőrség szégyene. A Santiago Segura rendezte Torrente for President rekorddöntő nyitással bizonyította, hogy a politikai korrektségre kezdettől fogva fittyet hányó karakterre még mindig nagy igény van, és nem csak Spanyolországban. A Sony Pictures spanyol leányvállalata által forgalmazott film március 13-i premierje után az első hétvégén 7,25 millió eurót hozott össze, ami 2019 óta a legerősebb nyitás Spanyolországban, függetlenül a film nemzetiségétől. A hazai produkciók közül csak a Spanish Affair 2, a The Impossible, valamint a Torrente 4. - A válság halálos (Torrente 4: Lethal Crisis) előzte meg. A hatodik rész négy nap alatt átlépte az egymilliós nézőszámot, és a teljes spanyol mozis jegyeladások közel 70 százalékáért felelt.

A sikerhez több tényező is hozzájárult, de talán a legmerészebb húzás az volt, hogy a film gyakorlatilag titokban érkezett, mert sem képeket, sem szereplőlistát nem mutattak a premierig, sőt még az előzetes is csak napokkal később került nyilvánosságra. Ez a fajta marketing ma már ritka, de úgy tűnik, most telitalálatnak bizonyult.

Hirdetés

A film körüli figyelmet tovább fokozta, hogy két, Hollywoodban megosztó figurává vált színész is feltűnik benne egy cameó erejéig. Kevin Spacey egyenesen a világ egyik legbefolyásosabb vezetőjét alakítja, miközben Alec Baldwin ismét előveszi a Saturday Night Live-ből ismert, erősen karikírozott Donald Trump-figuráját.

A rajongók bizonyára örömmel veszik, hogy az új Torrente-film változatlanul görbe tükröt tart a spanyol társadalom elé, és a rendező által megformált főhős ugyanaz a vállalhatatlan, részeges, rasszista és önző exrendőr, akit 1998-ban megismertünk. Persze a világ körülötte sokat változott, az új epizódban politikai pályára kerül, és egy populista párt kampányában találja magát, ahol végül még az elnökjelölti szerepbe is belecsúszik.

Segura szerint a karakter ugyanaz, aki volt, csak a valóság érte utol. Ami egykor abszurd paródiának tűnt, ma már ijesztően ismerős lehet, különösen egy olyan korszakban, amikor a populizmus világszerte erősödik. A film humora ennek megfelelően egyszerre harsány és kényelmetlen, miközben folyamatosan játszik azzal a gondolattal, hogy Torrente figurája már nem is annyira túlzó, mint régen.

A nézők mindenesetre vevők erre az irányra, a kritikák pedig többnyire pozitívak, sokan a legjobb résznek tartják az első kettő óta. A szakma szerint a film könnyedén elérheti a 25 millió eurós összbevételt, különösen, ha a húsvéti időszakban is kitart a lendület. A Torrente-franchise eddig is hatalmas sikertörténet volt, több mint 15 millió nézővel és 82 millió eurós bevétellel, de ez az új rész új szintre emelheti a jelenséget. Segura ugyan most lezárná a szériát, de nyitva hagyja a lehetőségét, hogy egy évtized múlva esetleg visszatér még a karakterhez.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)