Bő két hete a Paramount bemutatta a Horrorra akadva 6 első előzetesét, melyből csak úgy csöpög az eredeti filmek hangulata. 18 év után ismét együtt dolgozik a Wayans testvértrió, Marlon, Shawn és Keenen, akik közösen is írták az új horrorparódiát. A történelmi visszatérés első előzetese most már pedig magyarul is elérhető.
Ahogyan a korábbi részek esetében, ezúttal is több horrorfilmet kiparodizálnak, volt is miből válogatni révén a hosszú hiátusnak. Van itt Sinners, Terrifier, Fegyverek és A szer is.
A hatodik Horrorra akadva június 6-án érkezik a magyar mozikba, az előzetes tanúsága szerint pedig visszatérnek a klasszikus szinkronhangok, ami extra réteg nosztalgiát ad az egésznek.
Tervezitek megnézni?