Hirdetés

Élő adásban esett össze a streamer, már nem tudták megmenteni

|

Tragédiába fordult a közvetítés, nézők ezrei látták a történteket.

Hirdetés

Megdöbbentő tragédia rázta meg az online közösséget, miután egy kínai streamer élő adásban esett össze, majd később életét vesztette. A 39 éves Wang Yefei, aki "Sister Wang Zha" néven épített közönséget, egy szokásos ruhákat értékesítő livestreamet tartott, amikor a helyzet percek alatt drámai fordulatot vett. A beszámolók szerint nagyjából fél órával az adás kezdete után kezdett erős fájdalomra panaszkodni. Először a fejét és a nyakát fogta, majd egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy komoly baj van. A nézők szeme láttára kérte a közelében lévőket, hogy hívjanak mentőt, nem sokkal később pedig már arról beszélt, hogy el fog ájulni. Pillanatokkal később összeesett, miközben a közvetítés még futott.

A The Sun beszámolója szerint teljes esemény alig több mint tíz perc alatt zajlott le, és több ezer néző követte élőben, ahogy a hétköznapi stream vészhelyzetté válik. Wangot azonnal kórházba szállították, de az orvosok már nem tudták megmenteni az életét. A halál okaként agytörzsi vérzést állapítottak meg, amely a stroke egyik legsúlyosabb formája, és gyakran végzetes kimenetelű.

Hirdetés

A streamer mintegy 130 ezer követőt gyűjtött össze főként női ruházati termékek bemutatásával és értékesítésével. Ismerősei szerint rendkívül elkötelezett volt a munkája iránt, és gyakran hosszú órákat dolgozott azért, hogy eltartsa családját. Egy barátja úgy emlékezett rá, hogy még akkor sem panaszkodott, amikor fájdalmai voltak, inkább igyekezett ezt eltitkolni a közvetítések során.

Később kiderült, hogy már hetekkel korábban is rosszul érezte magát, visszatérő fejfájások gyötörték, amelyeket fájdalomcsillapítókkal próbált kezelni. Az eset ismét ráirányította a figyelmet arra, milyen kiszolgáltatott helyzetben vannak azok a tartalomkészítők, akik napi szinten, gyakran extrém terhelés mellett dolgoznak a közönségükért. 

Beszélgetnél velünk erről a hírről?

Lennél a GS közösség tagja? Gyere a GS Party/Chat Facebook csoportba, dobj fel témákat, dumálj régi és új GS írókkal, olvasókkal!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)