A Star Wars univerzum egyik legnagyobb rákfenéje az elmúlt években, hogy a Lucasfilm tematikailag nagyon kevés rizikót vállal, ami a mozgóképes tartalmakat illeti. Olykor ez megtörténik, és ilyenkor ironikus módon a minőség spektrumának két szélére vezet, gondolván itt elsősorban az Andorra, mint politikai thrillerre, valamint Az akolitusra, amit műfajilag már nehezebb lenne bármilyen kalapba besorolni, de annak se sikerült túl jól, ami lenne akart, és népszerű sem lett.
Ez utóbbi ráadásul azért is fájó, mert a széria bukása miatt jó esély van arra, hogy a jövőben hanyagolni fogják A Köztársaság fénykorát, valamint az onnantól a Baljós árnyakig tartó időszakot, mely személy szerint az egyik kedvenc érám a Bővített Univerzum történeteit is ide számítva. Amíg az előzménytrilógiához köthető történetmesélés jórészt A klónok háborújára, valamint A Sith-ek bosszúja legendáriumára épít immár évek óta (ami személyes véleményem szerint mostanra eléggé ki is fulladt), addig a Baljós árnyakat megelőző egy-két évszázadban még nagyon sok érdekes sztorit lehetne elmesélni mind a jedik, mint a rejtőzködő, a sötétben az ő megbuktatásukért munkálkodó sithek részvételével.
A Köztársaság fénykorának írott tartalmai viszont, noha egy saját keretrendszernek, történetek egyfajta ökoszisztémájának a részét képezik, több esetben bizonyították, hogy néha éppen egy elrugaszkodottabb, elborultabbnak látszó ötlet tud valami igazán szórakoztatót mutatni. Erre pedig az egyik legjobb példa a 2022-es, a kiadási projekt második fázisához tartozó The High Republic Adventures képregénysorozat, melyet a Dark Horse publikált.
A történet főhőse egy kyuzo fajba tartozó padavan (tehát az Embo nevű fejvadász fajtársa), Sav Malagan, egy tipikus rátermett, bátor és tettre kész fiatal tanítvány, akit visszafog a fejlődésben begyöpösödött mestere. A páros a Takodanán létesített jedi templomban teljesít szolgálatot, ám a lány éjszakánként kiszökik és Maz Kanata kastélyában múlatja az időt pilóták, csempészek, kalózok és más svindlerek történeteinek hallgatásával.
Egy este viszont minden megváltozik, mikor egy éles helyzet kellős közepében találja magát, aminek következtében összetűzésbe kerül a Dank Graks nevű bűnbandával, amely különböző Erő-használó csoportok számkivetett tagjaiból áll. Vezetőjük a geonosisi Arkik Von, aki egykor a Tund varázslói nevű szervezet tagja volt. Utóbbiak tüzet képesek létrehozni az Erő segítségével.
Sav a harcban ugyanakkor nincs egyedül. Egy Maz Kanata kastélyában tengődő, szedett-vedett banditákból álló legénység szegődik mellé, a rendkívül vegyes társaságnak még Dexter Jettster, Obi-Wan Kenobinak A klónok támadásában látható cimborája is a tagja. Dex ekkoriban amolyan peremvidéki kalandor volt, aki azért járta a galaxist, hogy történeteket gyűjtsön. Amellett, hogy ez tökéletesen illik a figura személyiségéhez, és annak is nagyon ügyesen megteremti a hátteret, hogy honnan tudott annyit a Kaminóról, még zseniális bajszot is kapott a képregény lapjain.
Ezt a rendkívül színes és mozgalmas történetet pedig gyönyörűen vezeti bele az író, Daniel José Older a fázis legfontosabb eseményeibe, leginkább a jedhai csatába. Noha nem egy kulcsfontosságú történetről beszélünk, ennek révén mégis szerves részét képezi a nagy, összekapcsolt sztorinak is.
Mindez tehát amellett, hogy sztori szempontból is érdekes, vicces és akciódús is, rengeteg érdekes és nagyon sokféle idegen fajba tartozó karakterrel gazdagítja a Star Wars világát. Ott van mondjuk Thermoculus Krisintvolt Scissorpunch, az önbizalomhiányos antropomorf homár, aki egy bűnöző mellé kirendelt hatósági felügyelő motivációs beszéde ráébreszt személyes erősségeire, mire irgalmatlan hentelésbe kezd.
De még az emberek is sokkal izgalmasabbak, például Raf Thatchburn, aki egy borzasztóan ronda, mégis rohadtul aranyos koréliai kopóval az oldalán tevékenykedő kalózvadász. Kérem szépen a Lucasfilmet, hogy amennyiben a Disney nem akarja teljes mértékben hátra hagyni a streaming világát, akkor ehhez hasonlóan kreatív történeteket hozzanak nekünk el tévésorozatok formájában, mert szinte könyörög az univerzum az efféle tartalmakért.
Lennél a GS közösség tagja? Gyere a GS Party/Chat Facebook csoportba, dobj fel témákat, dumálj régi és új GS írókkal, olvasókkal!
