CW logó
CW

Nokia: 16000 embert érintő átalakítás

|

A Nokia vállalati és termékszerkezeti átalakításra készül, a hetekben kezdődő folyamat 16 ezer munkatársat érint - fogalmazott Jorma Ollila, a felügyelő bizottság elnöke egy szerdán megjelent interjúban.

A Helsingi Sanomat finn napilapban megjelent interjú szerint az átalakítás legalább másfél évig tart majd és kiterjed a termékfejlesztésre és a szolgáltatási üzletágra is. Az egyelőre nem tisztázott, hogy milyen mértékű létszámleépítéssel jár a reform.

A finn mobilgyártó lemaradt az okostelefonokkal és táblagépekkel erősítő konkurencia mögött. A tavalyi utolsó negyedévben 124 millió készüléket adott el, ami 3 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál. A társaság piaci részesedése 35 százalékról 31 százalékra csökkent.

A világszerte több mint 130 ezer embert foglalkoztató cég február elején bejelentette, hogy stratégiát vált, ami jelentős létszámcsökkentéssel jár. Egyebek mellett a Symbian nevű, saját fejlesztésű operációs rendszerről áttérnek a Microsoft rendszerére, ami önmagában is számos fejlesztői munkahely megszűnésével járhat.

A bejelentés után a társaság magyarországi vállalata közleményt adott ki, amely szerint az új stratégia közvetlenül nem érinti a gyártást, a nagyjából 5 ezer főt foglalkoztató komáromi üzemben így továbbra is ugyanúgy folyik a termelés, mint korábban.

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)