Egy kedvező árú gamer-konfiguráció tervezésénél hosszú ideig működött az a recept, hogy a keret jelentős részét a videokártyára fordítottuk, mellé pedig egy megfizethető középkategóriás processzort és egyszerűbb alaplapot választottunk. A házon, az extra felszereltségen és a hűtésen lehetett annyit megtakarítani, hogy a játékélményt leginkább meghatározó komponensekre elegendő pénz maradjon. A memória- és SSD-piac átrendeződésével azonban szűkültek a határok: a GPU teljesítményének drasztikus csökkentése előtt sajnos manapság már a minimális kapacitásokból is engednünk kell.
Gyakran találkozni azzal a nézettel, hogy modern hatmagos processzor, 32 GB RAM, 1 TB-os SSD és legalább 8 GB-os videokártya nélkül ma már felesleges gamer-PC építésébe fogni. Ez az ideálisnak tekintett hardverszint azonban a belépő kategóriában könnyen túllépi a reális anyagi kereteket. A magasabb igények kényszerű elengedése viszont nem jelenti azt, hogy szerényebb költségvetésből eleve lehetetlen lenne játékra alkalmas asztali gépet összeállítani.
A hazai piacon ezt a kérdést 300 ezer forintos kerettel érdemes megvizsgálni. Az összeg önmagában kevés a válaszhoz, hiszen más eredményre jutunk, ha minden komponensnek újonnan, jótállással és számlával kell a kosárba kerülnie, vagy ha egy használt videokártyával javítunk az arányokon, esetleg egy már meglévő rendszer stabil alapjaira építkezünk.
Először a célt kell meghatároznod
Mielőtt bármit a kosárba tennél, érdemes tisztázni az elvárásokat: ebben az ársávban a Full HD felbontás a reális terep, a megfelelő játékélményt pedig a címekhez igazított kompromisszumokkal érheted el. Míg az e-sportra optimalizált, kompetitív játékok alatt gond nélkül pöröghet a magas képkockaszám, addig a frissebb AAA-címeknél már be kell érned a közepes grafikai részletességgel. A csúcsra járatott textúraminőség, az erőforrás-gyilkos ray tracing és a betonstabil 60 fps együttese ugyanis olyan elváráscsomag, ami ebből a keretből fizikailag egyszerűen nem hozható ki.
A képminőség-beállítások lejjebb tekerése azonban messze nem jelenti azt, hogy le kellene mondanod a jó élményről. Az átlagos fps-értékek hajszolásánál sokkal fontosabb az egyenletes képkockaidő (frame time) és a mikromegakadások kiküszöbölése. Egy kiszámíthatóan futó, stabil 50-60 képkockát tartó gép a monitor előtt ülve nagyságrendekkel jobb élményt ad, mint egy olyan rendszer, amely papíron ugyan 80 fps-es átlagot produkál, de a ritmustalan terhelés miatt folyamatosan döcög.
Fontos tisztázni a keret határait is. A 300 ezer forintot magára a komplett konfigurációra - vagyis a processzorra, az alaplapra, a memóriára, a videokártyára, az SSD-re, a tápegységre és a gépházra - értjük. A perifériák, a monitor, a Windows-licenc (miért is nem Linux? Ez ma már jogos kérdés, ahogy arról korábban írtunk is), valamint a szállítás vagy például az összeszerelés munkadíja ezen felüli tételek, így ezekkel külön kell kalkulálnod.
Új alkatrészekkel a GPU-nál jelentkezik a fájdalmas kompromisszum
A kizárólag bontatlan, új alkatrészekből álló gép mellett szól a legnyomósabb érv, mégpedig a tiszta előélet és a többéves bolti jótállás adta nyugalom. Amikor viszont a teljes rendszert ebből a feszes keretből kell kigazdálkodnod, az újabb generációs platformok felára kíméletlenül elszívja a levegőt a videokártya elől, ami a játékok alatt azonnal megmutatkozik a gyengébb tempóban.
Pontosan emiatt van még mindig létjogosultsága a veterán AM4-es platformnak ebben a kategóriában. A kategória optimumaként a hatmagos, tizenkét szálas Ryzen 5 5500 gyári hűtővel érkezik, egy olcsóbb A520-as alaplappal párosítva pedig a lehető legalacsonyabban tartja az alapok bekerülési költségét. A spórolásnak persze ára van. Búcsút inthetsz a legmodernebb csatlakozóknak, a későbbi processzorfejlesztés mozgástere az AM4 határain belül reked, a rendszerbusz pedig PCIe 3.0-ra korlátozódik. Ez utóbbi ráadásul nem pusztán elméleti probléma, ugyanis a mai belépőszintű grafikus vezérlők zöme csupán nyolc fizikai PCIe sávot használ, így az idősebb alaplapi foglalatban a sávszélességük rögtön megfeleződik - ez pedig az alacsonyabb fps-mutatóban is tetten érhető.
Osztva-szorozva egy ilyen konfiguráció - a Ryzen 5 5500 és az A520-as lap mellett 16 GB (2×8 GB) DDR4 memóriával, 500 GB-os NVMe SSD-vel, egy megbízható 550 wattos táppal és egy szellős alapházzal - nagyjából 286 ezer forintból hozható ki, a megmaradt keretből viszont már csak egy GeForce RTX 3050 6 GB-ra futja.
Egyértelműen itt kell meghoznod a legfájóbb áldozatot. Az RTX 3050 6 GB-os kiadása ugyanis megtévesztő elnevezés, mert nem csupán a memóriája lett szűkebb a korábbi 8 GB-os verzióhoz képest, hanem a grafikus mag számítási kapacitását, az órajeleket és a memóriasínt (96 bitre) is drasztikusan megnyirbálta az Nvidia. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a frissebb, hardverigényes címek alatt a gyenge GPU és a szűkös VRAM szinte egyszerre fulladnak ki. Ezzel az összeállítással leginkább a régebbi klasszikusok és a kevésbé éhes e-sport címek pörögnek hibátlanul, vagyis a teljes garancia és a bontatlan dobozok kényelméért cserébe a gép gyors (mit gyors? Azonnali!) technikai elavulását kapod.
Használt videokártyával helyreállnak az arányok
Ha hajlandó vagy némi észszerű kockázatot vállalni, és kizárólag a videokártyát szerzed be a használt piacról - miközben az alaplap, a processzor, a megbízható tápegység és az SSD újonnan, garanciával kerül a kosárba -, a gép egyensúlya látványosan javul.
A matek ebben az esetben is hasonló. Egy vadonatúj Ryzen 5 5600, egy B550-es lap, 16 GB kétcsatornás DDR4 memória és egy 500 GB-os NVMe SSD mellé egy gondosan kiválasztott, használt Radeon RX 6600 8 GB kényelmesen befér a 293 ezer forintos összköltségbe. Ez a felállás műszakilag klasszisokkal életképesebb, hiszen a processzor kétszer akkora, 32 MB-os L3 gyorsítótára és a modernebb lap PCIe 4.0 támogatása felszámolja a szűk adatátviteli keresztmetszeteket. Maga az RX 6600 pedig nyers raszteres erőben nagyjából 35-50 százalékkal körözi le a gamernek nem nevezhető RTX 3050-et, miközben a 8 GB VRAM már megadja azt a létfontosságú mozgásteret, ami a frissebb játékmotorok zökkenőmentes futtatásához elengedhetetlen.
A memóriáknál viszont nem szabad félvállról venned a részleteket. A 16 GB rendszermemóriát kötelezően két külön modulban (2×8 GB, kétcsatornás módban) kell beépítened, mert egyetlen modul esetén a megfelezett sávszélesség miatt garantáltan előbukkannak a játékélményt romboló mikroszaggatások. Azt is látnod kell, hogy a VRAM és a RAM szorosan összedolgozik, hiszen amint a grafikai részletesség túlcsordul a kártya 8 GB-os memóriáján, a rendszer a PCIe kapcsolaton keresztül a rendszermemóriához nyúl pótkerékért. Ha pedig a futó háttérfolyamatok mellett a 16 GB RAM is telítődik, az operációs rendszer az SSD-n lévő lapozófájlba kényszerül menteni az adatokat, ami még egy villámgyors NVMe meghajtó mellett is azonnali, drasztikus akadozásokat szül.
Kézenfekvő gondolatként felmerülhet a jóval izmosabb, 12 GB-os Radeon RX 6700 XT felkutatása is a használt piacon, ám a 100-110 ezer forintos árcédulájával a teljes gép ára már kíméletlenül átszakítaná a 300 ezres plafont. Ráadásul ennél a kártyánál a jóval nagyobb fogyasztás miatt a tápegységen sem spórolhatnál. Egy stabil, legalább 600-650 wattos egységre, valamint egy tágasabb, hibátlanul szellőző házra lenne szükség, ami tovább drágítaná az alapokat.
A használt VGA-k világában persze soha nem az árcédula az egyetlen szempont. Bármilyen csábító is egy ajánlat, a vétel előtt elengedhetetlen a személyes, helyszíni terheléses próba: egy FurMark vagy 3DMark Time Spy többszöri futtatása azonnal leleplezi a rejtett képhibákat, a csapágyas ventilátorokat vagy az aggasztóan megugró hotspot-hőmérsékleteket (ehhez a HWiNFO64 kiváló monitorozó eszköz). Ha a számla, a doboz és a kártyán lévő gyári matrica sorozatszáma nem vág egybe, vagy eladóként nem biztosítanak kipróbálási lehetőséget, jobb szívfájdalom nélkül továbbállni.
Fejlesztésnél a meglévő alapok diktálnak
A harmadik lehetőség alapjaiban különbözik az előző kettőtől, hiszen itt a teljes 300 ezer forintos keretet a meglévő gép modernizálására fordíthatod. Ha a megbízható tápegység, a jól szellőző ház és a működő háttértár már adott, az összeg oroszlánrésze közvetlenül a nyers erőt szállító alkatrészekbe - a processzorba és a videokártyába - vándorolhat, ami értelemszerűen jóval látványosabb sebességugrást hoz, mint egy nulláról felhúzott rendszer.
Egy korábbi AM4-es konfiguráció esetében az első és legfontosabb lépés az alaplap pontos típusának, valamint a feszültségszabályzó áramkör (VRM) hűtésének ellenőrzése. A legtöbb B450-es vagy X470-es deszka a legújabb BIOS frissítése után zökkenőmentesen megbirkózik az újabb Ryzen 5000-es processzorokkal, ám a frissítést mindenképpen még a régi CPU-val a foglalatban kell megcsinálnod. Ezzel az egy frissítéssel a teljes alaplap- és memóriacsere költségét megspórolhatod, a megmaradt forrásból pedig akár egy játékok alatt kifejezetten brillírozó, 3D V-Cache technológiás Ryzen 7 5700X3D is célba vehető.
Mielőtt azonban vakon vásárolnál, saját mérésekkel kell felderítened a tényleges szűk keresztmetszetet. Ennek legegyszerűbb módja, ha a kedvenc játékaidban a lehető legalacsonyabbra veszed a felbontást és a grafikai részletességet. Ha a képkockaszám érdemben megugrik, a videokártyád volt a gát, ha viszont alig változik az fps, akkor a processzor, a lassú memória vagy magának a játékmotornak a korlátai fogják vissza a rendszert.
A felszabaduló keretet ritkán érdemes egyetlen lapra feltenni. Egy észszerű határok között maradó VGA-csere mellé beférhet a memória 32 GB-ra bővítése vagy egy tágasabb, 1-2 TB-os NVMe SSD, ami a mindennapi használat során sokkal kiegyensúlyozottabb rendszert eredményez, mint egy magányosan küzdő csúcskártya. A megtartani kívánt régi komponenseket azonban szigorú szemmel kell vizsgálnod. Egy 6-8 éves, olcsóbb tápegység vagy egy elavult, zárt előlapos gépház a modern kártyák hirtelen terhelési csúcsaival és hőtermelésével találkozva azonnali instabilitást vagy kellemetlen leállásokat produkálhat.
Intelből is építhetsz, a platform teljes ára dönt
A 300 ezer forintos kategória nem kizárólag az AMD felségterülete, hiszen a korábbi generációs, LGA1700-as Intel kínálatban is ráakadhatsz egy tisztességes Full HD-s alapra. A hatmagos, tizenkét szálas Core i5-12400F például kifejezetten barátságos választás: a jóárasított DDR4-es alaplapokkal is működik, játékbeli tempója pedig fej-fej mellett mozog a Ryzen 5 5600-éval. Egy olcsóbb H610-es lap mellé téve így abszolút életképes alternatívát nyújt, különösen akkor, ha a használt piacon, vagy egy akcióban sikerül kifognod egy kedvező alaplap-processzor kombinációt.
A spórolásért persze a kék oldalon is az alaplap felszereltségével és jövőállóságával fizetsz. A belépő H610-es deszkák többsége csupán két darab RAM-foglalatot és mindössze egyetlen M.2-es csatlakozót kínál, emiatt a későbbi memóriabővítést és a második SSD helyét már a vásárlás pillanatában érdemes előre átgondolnod. Ráadásul, ha később egy nagyobb fogyasztású Core i7-re váltanál, a BIOS-frissítésen túl az alaplap tápellátásának méretezése és hűtése szab majd kemény gátat; sajnos a foglalat egyezése még nem garancia arra, hogy egy izmosabb CPU nem forralja fel maga alatt a szerényebb áramköröket.
Az újabb, LGA1851-es Core Ultra vonalnál pedig már gyökeresen más a képlet. Bár egy Core Ultra 5 225F processzor önmagában csábító árcédulát kaphat, kizárólag az érezhetően drágább DDR5 memóriákkal hajlandó együttműködni, és az új alaplapok felára is igen fájdalmas. Egy olcsóbb CPU tehát önmagában kevés az üdvösséghez, ha a platformköltség azonnal elszívja a levegőt a videokártya elől. Ha emiatt kényszerülsz egy gyengébb VGA-ra, a játékok alatt összességében lassabb gépet kapsz a pénzedért.
Intel-alapokon is nyugodtan elindulhatsz tehát, de a döntést mindig a CPU, az alaplap, a RAM és a hűtés összköltsége alapján hozd meg, megnézve, mi marad a videokártyára. A játékszabály itt is pontosan ugyanaz, mint az AMD-nél. A régebbi, kiforrott platform a maga olcsóbb alkatrészeivel sokszor sokkal kiegyensúlyozottabb játékos élményt szül, mint egy modern, de félkarúvá spórolt új technológia.
A takarékosság észszerű lépései
Bármelyik utat is választod, a költségcsökkentést mindig azoknál a tételeknél kell megkezdened, amelyek felára egyetlen árva plusz képkockát sem tesz hozzá a játékhoz. Egy szűkös, belépőszintű büdzsénél a vastag bordákkal túldíszített alaplap, a látványos RGB-világítás, a dizájnos prémium ház vagy a túlméretezett toronyhűtő mind felesleges luxus. Az ok hardveresen prózai: az alkatrészek biztosítsák a stabil tápellátást és a hibátlan légáramlást, minden más feleslegesen égeti a videokártyától elvont forrásokat.
A háttértár kiválasztásakor szintén a valós gyakorlati hasznot érdemes nézned a marketingértékek helyett. Bőven megteszi egy megbízható belépő szintű NVMe meghajtó is, hiszen a csúcsmodell SSD-k lélegzetelállító tempójából a játékok betöltése közben alig érzékelsz majd valamit. Bár a 300 ezres keret szorításában az 500 GB-os kapacitás vállalható indítás, azzal számolnod kell, hogy a modern címek 100-150 GB-os étvágya mellett ez a tárhely hamar szűkössé válik, így idővel elkerülhetetlen lesz egy második, nagyobb kapacitású meghajtó beépítése.
A modern szoftveres mankók, mint az AMD FSR, az NVIDIA DLSS vagy az Intel XeSS, kétségkívül aranyat érnek, ám csodákra ők sem képesek. Full HD felbontás mellett a felskálázás belső renderfelbontása már annyira alacsonyra zuhan, hogy a textúrák és a finom részletek észrevehetően elmosódnak, a kép pedig könnyen olajfestményszerűvé válik. A képkocka-generálás (frame generation) szintén csábító trükk a magasabb számlálóértékért, de a valódi beviteli késleltetést (input lag) nem faragja le, sőt, inkább növeli. Ha az alaprendszer amúgy is szenved, a generált köztes képkockák miatt fellépő lebegő, pontatlan irányítás gyakran többet ront az élményen, mint amennyit a folyamatosság illúziója hozzáad.
Építhető, de a kiindulási helyzet dönt
A 300 ezer forintos gamer-PC tehát cseppet sem fikció, de a sikerhez elengedhetetlen, hogy tisztán lásd a műszaki realitásokat. Ha ragaszkodsz a kizárólag új, garanciális alkatrészekhez, a dobozok kibontásának öröme mellé sajnos egy olyan gyenge grafikus kompromisszumot kapsz, amely az újabb játékok indításakor azonnal érezteti a korlátait. Ezzel szemben, ha bevállalsz egy ellenőrzött forrásból származó, alaposan letesztelt használt videokártyát, a felszabaduló pénzből kategóriákkal acélosabb, valóban élvezhető és időtállóbb Full HD konfigurációt rakhatsz össze.
Amennyiben pedig nem a nulláról építkezel, a meglévő, megbízható komponensek megtartása jelenti a leghatékonyabb utat, hiszen ilyenkor a teljes keretet közvetlenül a látványos sebességugrást biztosító vasakba forgathatod át. Végül mindig a saját prioritásaid döntenek: a kedvenc játékaid valós gépigénye, a monitorod képességei és az egyéni kockázatvállalási hajlandóságod jelöli ki azt az ösvényt, amelyen a 300 ezer forintból a legtöbbet tudod kihozni.