Másvilág logó
Hirdetés
Másvilág

Matt Damonnak felajánlották a Ted főszerepét, de lebeszélte magát róla - ő sem érti, miért

|

Pedig sz*rrá röhögte magát a forgatókönyvön.

Hirdetés

Matt Damon már korábban is beszélt róla, hogy felajánlották neki a Ted főszerepét, ami végül Mark Wahlbergnél landolt. Most ismét előkerült a téma a színész GQ-nak adott interjújában, és Damon bevallotta, hogy ő sem érti, hogy mondhatott nemet a filmre, miközben hangosan röhögött a forgatókönyv olvasása közben.

"Nem akarom egész életemben bánni, de be kell vallanom, hogy nemet mondtam a Tedre, pedig még soha nem történt velem olyan, hogy ilyen hangosan röhögtem volna egy forgatókönyv olvasása közben. Magammal hurcolásztam a barátaimmal közös vacsorákra, és felolvastam belőle részleteket, nem vicc. Aztán végül elkezdtem okoskodni. Nem értem, ezt hogy gondoltam. De úgy voltam vele: 'Hát, ez igazából a mackó filmje.'"

Hirdetés

Damon annak ellenére is visszautasította a szerepet, hogy a film Bostonban - a színész szülővárosában - forgott volna.

"Szóval túl sokat rágódtam rajta, és végül ledumáltam magam róla. És mivel Bostonban forgatták volna, több lehetőségem lett volna otthon lenni. Apám már elhunyt, és ha visszanézek, nem tudok nem arra gondolni, hogy 'hű, akkor hat hónappal többet lehettem volna [otthon vele]'".

A 2012-ben bemutatott Ted végül óriási siker lett (50 millió dolláros költségvetésének közel tizenegyszeresét hozta vissza a mozikban), készült hozzá folytatás, sőt egy előzménysorozat is. Ez utóbbiban már nem szerepelt Mark Wahlberg, aki amúgy kiváló választás volt Damon szerint.

"Igazából a legjobb színésznél landolt a szelep. Mark [Wahlberg] király, a film király és miattam nem lett volna jobb."

Damonnek volt ennél rosszabb húzása is, amikor nemet mondott az Avatarra, pedig részesedést kapott volna a filmből. James Cameron rendező anno a bevétel 10%-át ajánlotta a színésznek, amivel alsó hangon 250 millió dollárt keresett volna.

Azért sok szomorkodni valója nincs: a főszereplésével készült Odüsszeia 1,8 milliárd dollár bevételnél tart.

Forrás: GQ.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)