Alig öt nap után kikerült a 2027-es francia költségvetési javaslatból az internetes adatforgalom megadóztatásáról szóló terv. A Nemzetgyűlés november 4-én 458 ellenszavazattal, nulla igen és két tartózkodás mellett elutasította a költségvetés teljes bevételi részét, így az ahhoz korábban hozzáadott internetadó is automatikusan elbukott. A Laurent Lhardit szocialista képviselő által benyújtott módosítást október 30-án mindössze 11:10 arányban fogadták el, 14 tartózkodás mellett. A francia Nemzetgyűlés 577 tagjából tehát csupán 35-en vettek részt a szavazásban, ráadásul két képviselő később azt állította, hogy tévedésből nyomott rossz gombot.
A terv szerint a tartalomszolgáltatóknak minden francia előfizetőkhöz eljuttatott gigabájt után 0,055 eurót kellett volna fizetniük. Az internetszolgáltatók anonim módon mérték volna az egyes cégekhez köthető adatforgalmat, az adó pedig elsősorban a Google, a Meta, az Amazon, a Netflix és az Akamai számláját terhelte volna. A javaslat készítői évi 10 milliárd eurós bevételt vártak, ezt azonban a francia kormány is vitatta.
Közvetlenül nem a felhasználóknak kellett volna fizetniük, de a szolgáltatók könnyen beépíthették volna az új terhet az áraikba. A számítások szerint a GTA 6 egyetlen letöltése is közel 10 eurós költséget jelenthetett volna a forgalmat biztosító cégnek.
A francia szenátus most a kormány eredeti, internetadó nélküli költségvetési javaslatát kapja meg. A díjat elvileg ismét benyújthatják módosításként, de erre egyelőre senki sem tett ígéretet. Az ötlet nemzetközi konfliktust is kockáztatott, mivel Donald Trump 100 százalékos vámmal fenyegette meg az amerikai techcégeket különadóval sújtó országokat.
Forrás: TechRadar