Kratos szerint csodálatos lesz a God of War Laufey, és ti is imádni fogjátok
Ha a háború istene azt mondja jó lesz, akkor akár tényleg jó is lehet.
Ha a háború istene azt mondja jó lesz, akkor akár tényleg jó is lehet.
A színész már javában készül a God of War sorozat főszerepére, ezért újra izomépítésbe kezdett.
A mentális és testi egészsége érdekében kénytelen volt lemondani a lehetőségről.
Megvan Ryan Hurst utódja, így már semmi akadálya annak, hogy folytatódjék az Amazon sorozatának forgatása.
Maga Kratos igyekezett megfejteni a Sony Santa Monica sikerét és valójában nem téved.
Christopher Judge szerint furcsa, hogy Hollywood sikeres történeteket vesz át, majd nem alkalmazza azokat, akik megalkották őket.
Sokkal jobban hasonlított az eredeti karakterre, mint azt a promóciós fotó sugallta.
Már meg is találhatták a forgatáson súlyosan megsérült Ryan Hurst utódját a pankrátorból lett színész személyében.
Úgy tűnik, a Santa Monica Studio képtelen elszakadni az isteneket halomra mészároló spártaitól.
Ryan Hurst egy forgatási sérülés miatt nem folytathatja a munkát és a már elkészült jelenetek egy részét is újra kell venni.
Deborah Ann Woll megérti, ha valakinek nem tetszik a Kratos nélküli God of War ötlete, de abban biztos, hogy rossz játékot nem készít a Sony Santa Monica.
Jason Schreier szerint hamarosan februári vagy márciusi dátumot kaphat a játék.
Deborah Ann Woll szerint a Laufey-játék ötlete már 2018-ban létezett.
A Sony Santa Monica nem Kratost akarja lecserélni, hanem tágítani a világát.
Az Everywhen miatt Faye akár az elbukott istenekkel is találkozhat.
A God of War új istenei sem lesznek jobb fejek Kratos régi ellenségeinél.
Gyorsan utánatette, hogy ez nem hivatalos megerősítés, de a véleménye megvan.
Összegyűjtöttünk 10 olyan figurát, akit a lányunk közelébe se akarnánk engedni.
Listára szedtük azokat a virtuális hősöket és gonosztevőket, akik szülőként a legrosszabb rémálmainkat testesítenék meg a vasárnapi ebédlőasztalnál.
Az Amazon hivatalos képén kesergünk, mikor már több mint 3 éve láthattuk a legjobb Kratost.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)