Amikor a God of War-franchise az azonos címet viselő, 2018-as epizóddal újradefiniálta magát, szinte mindenki oda meg vissza volt Kratos új orgánumától. Christopher Judge alakítása nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a Santa Monica Studios egykori titánját teljesen új fényben tudták prezentálni a játékosoknak, amiért a közönség és a kritikusok is hálásak voltak.
Christopher Judge fenomenális munkáját ráadásul az ipar is elismerte, majd később, amikor bejelentették az Amazon God of War-adaptációja, ezrek szerették volna, ha a sztár játszotta volna a mészárosból lett istent, azonban csak később vált nyilvánossá, hogy a szerepet Ryan Hurst szerezte meg, eleinte a legtöbbek bánatára.
Hurst nemrég egy komoly sérülést szenvedett a forgatás során, aminek okán kénytelen volt elhagyni a produkciót, így az Amazonnak egy új színész után kellett néznie, aki eljátszhatja a háború istenét. Így esett a választás Dave Bautistára, a casting hírének hallatán pedig valószínűleg nagyon sokan bontottak pezsgőt. Judge viszont most elárult egy kisebb titkot, amely kissé más megvilágításba teszi ezt az egész történetet.
A Collider számára nyilatkozó színész ugyanis elárulta, hogy maga is részt vett a szerep meghallgatásán, azonban olvasás közben jött rá, hogy képtelen újra a kamerák elé állni. Judge elmondása szerint rendszeresen elfelejtette a szövegét, ami korábban sosem volt rá jellemző. Szerinte a teste és az elméje próbálta őt figyelmeztetni, hogy nincs szüksége egy újabb hatalmas projektre az életében.
Sokan valószínűleg emlékeznek még rá, hogy Christopher Judge anno még az eredeti Csillagkapu, pontosabban az SG-1 egyik főszerepét, a Jaffa harcost, Teal'c-et alakította. A sztár egészen 44 éves koráig aktívan részt vett a franchise életében, és most, 62 évesen döbbent rá arra, hogy nincs szüksége még egy ilyen pörgős időszakra az életben.
Judge viszont nagyon lelkes volt, amikor megtudta, hogy Hurst kapta a szerepet, pont annyira, mint amennyire most támogató Bautista felé is. Aggodalmát viszont kifejezte a színész egészségügyi állapotát illetően, ugyanis a sztár nemrég jelentősen lefogyott, viszont így érthető okokból vissza kell szereznie a ledobott kilókat, hogy hasonlítson a görög istenre.
A God of War sorozat egyelőre nem rendelkezik premierdátummal.