11 év után teljesítette az Obsidian a Pillars of Eternity közösségének egyik kívánságát
Megérkezett végre a körökre osztott harc, ami teljesen átírja az élményt. A rajongók öröme mégsem lehet felhőtlen.
Megérkezett végre a körökre osztott harc, ami teljesen átírja az élményt. A rajongók öröme mégsem lehet felhőtlen.
Megjött a hivatalos közlemény és a helyzet nem kimondottan veszélyes, de nem is teljesen téves riasztásról van szó.
Három év alatt jött össze annyi, amit a konzolok egyetlen évben is produkálni tudnak.
Rettegjék hát Sanctuary, amiért felbőszítették Chikhant, a hatalmas kakast!
Pedig ez valószínűleg nagyot szólt volna mostanában.
A Dark Souls 2-t már ürülékkel is végigvitték, hát persze, hogy működött ez a taktika is.
A fejlesztők látták a kritikákat a túl kicsi pályákkal kapcsolatban és a megfelelő reakciót választották.
Beperelték a Ubisoftot a The Crew miatt és ez az ügy alapjaiban forgathatja fel az egész európai játékipart.
Tim Sweeney szerint a világ egyik legsikeresebb játéka sem termel már úgy, mint kellene.
A Lords of the Fallen mellé Lara Croft és a Sword Art Online is becsúszott.
A Rec Room véget ér, hiába volt 150 millió felhasználója.
Tessék szépen egyértelműen fogalmazni, nem játszunk mindenkinek az érzelmeivel.
Egyre inkább úgy tűnik, hogy tartalmas hónap előtt állnak az előfizetők.
Vár benneteket az aréna, ahol annyi időt tölthettek, amennyit csak szeretnétek.
Tekintsünk vissza egy kicsit a játékfejlesztés hőskorába, amikor négy év még hosszú fejlesztési időnek számított.
Rövidesen beszerezhetetlenné válik a Horizon Chase Turbo.
Sejthető volt, hogy a taktikai lövölde rajongói nem fognak örülni a közelmúltbeli döntéseknek.
Az emberek úgy kezelik a játékok számait, mintha csak versenyzők eredményeit figyelnék.
A fenti bizony a hivatalos közleményben hangzott el. Ez volt a tényleges indoklás.
Új fegyverek és planeswalker-páncélok is jöttek a játékba.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)