Hirdetés

Kratos sem érti, hogy az Amazon God of War sorozatán miért nem dolgoznak a játékok írói

|

Christopher Judge szerint furcsa, hogy Hollywood sikeres történeteket vesz át, majd nem alkalmazza azokat, akik megalkották őket.

Hirdetés

Christopher Judge páros lábbal állt bele az adaptációkba, amiért gyakran mellőzik az eredeti játékok színészeit és íróit. A God of War új részeiben Kratost alakító színész arról beszélt, hogy szerinte Hollywood nehezen indokolható döntéseket hoz még akkor is, ha egyébként szorosan követi az alapanyagot.

"Az a problémám minden játékadaptációval, hogy ott van egy már létező, sikeres alkotás, az első döntésük mégis az, hogy senkit sem alkalmaznak azok közül, akik részt vettek benne" - mondta Judge.

Példaként az HBO The Last of Us-sorozatát említette. Hangsúlyozta, hogy kedveli Pedro Pascalt, ugyanakkor lenyűgözte az eredeti színészek egyik színpadi előadása, ezért nem érti, miért kellett lecserélni őket, miközben a sorozat bizonyos jelenetei szinte képkockáról képkockára követték a játékot. Itt azért érdemes megjegyezni, hogy az írók például ott voltak a sorozat készítésénél és voltak visszatérő játékbeli színészek is.

Hirdetés

Judge az Amazon készülő God of War-sorozatával kapcsolatban még mélyebben érez.

"Amikor az Amazon bejelentette a God of War-sorozatot, és egyetlen God of War-írót sem alkalmazott… mégis mire gondoltak? Ezek az emberek húsz éve merülnek el ebben a világban. De majd valaki más jobban ismeri?"

A helyzet azért valamivel árnyaltabb ennél, a 2018-as God of War rendezője, Cory Barlog producerként részt vesz a sorozatban, az viszont igaz, hogy a forgatókönyvet Ronald D. Moore készíti, és nem tudjuk, hogy Barlog ebbe mennyire szólhat bele.

Judge egyébként elég jókor mondja, amit mond, mert a Kratost alakító Ryan Hurst egy kaszkadőrjelenet közben elszakította a bicepszét, ezért a főszerepet újraosztják. Nyilván sokan örülnének neki, ha a sorozatban is játszaná, de jelenleg semmi nem utal arra, hogy az Amazon őt választaná. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)