A God of War Laufey már a bejelentésekor erős reakciókat váltott ki, ami nem is csoda: a széria történetében először nem Kratost irányítjuk majd főszereplőként, hanem Faye-t, vagyis Laufeyt, Kratos néhai feleségét és Atreus anyját. A váltás sok rajongót izgalomba hozott, mások viszont dühösen fogadták, hogy a Sony Santa Monica egy olyan karakterre épít teljes játékot, aki eddig főleg emlékekből, utalásokból és más szereplők elbeszéléseiből létezett.
A játék rendezője, Ariel Lawrence a GameSpotnak adott interjúban arról beszélt, hogy a negatív reakciókat sem feltétlenül rossz jelként értelmezi. Szerinte az, hogy az emberek ennyire hevesen reagálnak, azt mutatja, hogy a God of War továbbra is jelent nekik valamit. Lawrence azt mondta, inkább legyenek dühösek, kétkedők vagy vitatkozók a rajongók, mint közönyösek, mert a szenvedély még mindig kapcsolatot jelent a sorozattal.
A fejlesztők célja szerinte nem az, hogy hátat fordítsanak Kratos történetének, hanem az, hogy megmutassák Faye útját, és elérjék, hogy a játékosok ugyanúgy megszeressék őt, ahogy a stúdióban dolgozók. Lawrence hangsúlyozta, hogy érti a rajongók félelmeit, hiszen sokan hosszú éveken át kísérték Kratost a görög mitológiától az északi istenek világáig. Éppen ezért külön kiemelte: a Laufey nem azt jelenti, hogy Kratost hátrahagyják.
A rendező szerint bőven van még Kratosból, és a Laufey inkább bővítés, nem pedig csere. Magyarul a Sony Santa Monica nem lezárni akarja a megszokott irányt, hanem új helyet nyitni a kalandnak. Ez fontos üzenet azoknak, akik attól tartanak, hogy Faye főszerepe Kratos vagy Atreus háttérbe szorítását jelenti.
A stúdió a jelek szerint inkább kihívásként tekint a kétkedésre. Lawrence arról beszélt, hogy nem a negativitás hajtja őket, hanem az a vágy, hogy bizonyítsák, mire képesek. A God of War 2018-ban már egyszer nagyot váltott, amikor a dühös, brutális görög istenirtóból egy sokkal visszafogottabb, apasággal, gyásszal és felelősséggel küzdő Kratost faragott. Akkor is sokan aggódtak, aztán a sorozat egyik legerősebb fejezete született meg.
A Laufey hasonlóan kockázatos lépés lehet. Faye története eddig mindig hiányként volt jelen, ő volt az a szereplő, akinek halála elindította a 2018-as játék eseményeit, és akinek múltja lassan, rétegenként tárult fel Kratos és Atreus előtt. Most viszont végre nem mások emlékein keresztül, hanem saját útján keresztül ismerhetjük meg.
