Lehet, hogy jó lesz az új Siri, de nem valószínű, hogy az Apple ingyen adja majd
Szóba kerültek az Apple-nél az új Siri működtetési költségei, de konkrét előfizetést vagy használati korlátot azonban egyelőre nem jelentettek be.
Szóba kerültek az Apple-nél az új Siri működtetési költségei, de konkrét előfizetést vagy használati korlátot azonban egyelőre nem jelentettek be.
A csatorna kiterjesztett valóságot, új etikai kódexet és részben lecserélt műsorvezetői csapatot ígér az 1997 óta futó hírműsor utódjához.
Az ország fogyasztása, a hazai termelés, az áramimport, Paks teljesítménye és még a Duna állapota is egyetlen felületen követhető.
A következő tíz napban mind a 18 magyarországi Cinema City csökkenti a nélkülözhető elektromos berendezések fogyasztását, de a vetítések zavartalanul folytatódnak.
Erotikus thriller, olyan atmoszférával és fordulatokkal, amiken napokig fogsz rágódni.
Egyesek könyvet olvasnak, mások videókat pörgetnek, én pedig egy tokiói kávézót vezetek elalvás előtt. Kit mi segíti át a napjain, ugye.
A túlélős kalandból több projekt is kinőtt, ezek egyikét pedig egy külsős csapat gondozza.
Az önálló AI Studio alkalmazásnak annyi, de a Google nem hagyja veszni a funkcióit.
Egy többnyire megbízható forrás szerint az RGP-specialista inXile Entertainment már megkezdte egy Fallout-közeli projekt előkészítését.
A Pókember: Vadonatúj nap után a moziteremből kifelé menet fontos kérdéseket kell átbeszélnünk a gyerekkel. Kritika a legújabb Pókember-filmről - szülői szemüvegen keresztül.
Akár 50 órát is eltölthetünk az akciójátékból akció-szerepjátékká alakult folytatással.
Az RTS-műfaj királyára mindig lehet számítani.
A legutóbbi tesztalkalmon lehetőségünk volt belekóstolni a készülő auto battler-gacha keverékbe, ami egy frissítő formulát kevert a régi problémákhoz.
Egy tízperces drónrepülés okozott több ezer utasnak fennakadást.
A második évadtól új színészek veszik át a helyüket egy friss jelentés szerint.
A régi-új széria idén már PC-n is pályára lépett, az EA azonban a kiváló atmoszféra mellett régi hibákat és egy újabb monetizációs botrányt is hozott.
Az AI térhódításának hátrányos következményei a kínai mobilgyártókat és azok vásárlóit is érintik.
A szervezők saját rendszerrel biztosítják az áramot, szerintük a rendezvény nem terheli az országos villamosenergia-hálózatot.
A Fallout: New Vegas tulajdonképpen kapott egy méretes kiegészítőt, amiért fizetned sem kell.
Ismét van belőle készleten az iFixitnél, de már csak jóval nagyobb áron érhető el.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)