Todd Howard szerint olyan helyre merészkedik a Fallout sorozat, ahol még a játékok sem jártak, de igazából téved
A harmadik évad egy rég nem látott területet mutathat be a Fallout univerzumában, de az nem igaz, hogy teljesen új.
A harmadik évad egy rég nem látott területet mutathat be a Fallout univerzumában, de az nem igaz, hogy teljesen új.
A Capcom a Nintendo Switch 2 egyik legfontosabb kiadójává vált, amit legutóbbi átiratával is bizonyított.
Már több mint egy videójáték-adaptáción dolgozik a Microsoft.
Nyílt levélben kérik a Fidesz politikusai az Orbán Viktor kormányzása alatt meggazdagodott vállalkozókat, hogy finanszírozzák az áprilisban leváltott kormánypártok narratíváját toló médiát.
Deborah Ann Woll szerint a Laufey-játék ötlete már 2018-ban létezett.
Úgy felpörgött a biznisz a Guild Wars körül, mintha a stúdiója 20 évig aludt volna, és most egyszerre dőlne ki belőle minden megálmodott ötlete.
Az ERNEST nevű rover a sivatagban már bizonyította, mire képes.
A Garat csatája a sorozatban sokkal személyesebb tragédia lett.
A Levi's és a Gillette is poént csinált a szigorú szabályokból.
Steve Carell új HBO-sorozata első ránézésre könnyed egyetemi komédia, de a Rooster valójában a válásról, elengedésről és a szülői szeretet problémás működéséről szól. Nagyon szerethető formában.
A fejlesztők még időben észbe kaptak és javították hibájukat.
Az érintettek egyéb személyes adati is veszélybe kerülhettek.
Aaron Paul után további nagy neveket igazolt az Amazon sikersorozata.
A nagy sebességgel haladó jármű egy házba csapódott, ahol elütött egy 76 éves nőt.
Ez a fehér ASUS konfig egyszerre szép és gyors is, a középpontban pedig egy olyan videokártya van, amely az AMD legújabb RDNA 4 architektúráját és okos felskálázási technológiáit hozza el kedvenc játékaidba.
Tehetséges fiatalokat támogató alapítvány viszi tovább az örökségét.
A Quake valódi korszakváltás volt a id Software történetében.
Az amerikai légierő többfeladatú lopakodó vadászgépeivel komoly problémák vannak a számvevőszék szerint.
A Valve fejlesztői pontosan tudják, hogy minden egyes nyilvános - és kevésbé nyilvános - kódsort kíváncsi szemek olvasgatnak.
A kilencvenes évek kultikus, fejtörőkkel teli kalandjátéka visszatért, de a Gobliiins Collection nem biztos, hogy azonnal sikert arat majd a fiatalok körében. És ez csak részben a játék hibája.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)