Csapj hozzá négy ingyen játékot a Steam gyűjteményedhez
Ebben a kvarttettbe van egy vérgőzös fejtörő, egy romantikus visual novel, sőt, még egy fantasy szerepjáték is.
Ebben a kvarttettbe van egy vérgőzös fejtörő, egy romantikus visual novel, sőt, még egy fantasy szerepjáték is.
Visszatérni a kék ég felfedezéséhez egy csodálatosan romantikus élmény lehetett volna, de a Ragnarok egy szájba rúgással indított.
A szivárgás ugyan biztosnak tűnik, de nem feltétlenül jelenti azt, amit sokan feltételeznek.
A BBC vizsgálata után kér magyarázatot az indiai kormány.
Hatalmas a felháborodás a Sony döntése után, de ez a befektetőket nem fogja érdekelni.
Rogán Antal 9 milliárd forintnyi közpénzt tolt bele a propagandába fél év alatt, minden belsősnek jutott belőle egy szeletke.
Ha még nem pótoltátok a Final Fantasy VII trilógia első két részét, akkor ennél jobb alkalmat nem fogtok kapni rá.
Premium előfizetéssel a teljes Harry Potter-sorozat elérhető fantasztikus narrátorok tolmácsolásában.
Matt Damon hazatérése nem lesz békés utazás.
A Project Fantasy kódnéven futó játékot eredetileg az Xbox adta volna ki.
Az OD megúszhatja az Xbox közelgő megszorításait.
A Square Enix a Revelation bejelentésének közelsége miatt hozott pár döntést, ami elgáncsolta az egyik legjobb játékát.
Doctor Doom uralma alatt indulhat a nagy multiverzumos kaland.
Az eddig elképzelhetetlennek tartott szubatomi szintű határt is elérte az IBM mérnökcsapata, ami további 10 évre garantálhatja Moore törvényét.
Három beteg agyába helyeztek olyan implantátumot, amely felismerheti a daganatok jeleit.
Szerinte furcsa, hogy a sok marketing sem segített a filmen.
Jason Schreier szerint hamarosan februári vagy márciusi dátumot kaphat a játék.
A harmadik X-et is betöltötte a az id Software fantasztikus lövöldéje.
A sorozatoknál több fantasycím erősödött, a filmeknél a Sisu került az élre.
Deborah Ann Woll szerint a Laufey-játék ötlete már 2018-ban létezett.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)