14 év után kiszivárgott az Avalanche elkaszált Vasember-játéka
Repülés, rombolható falak és Arkham-szerű bunyó is volt benne.
Repülés, rombolható falak és Arkham-szerű bunyó is volt benne.
A Marvel artbookjának tervezője szerint igazából egészen más történt.
Tom Holland új Pókembere már a Bosszúállók: Végjáték nyakában liheg.
A színésznő szerint a Marvel nem bánt méltón Peggy Carterrel.
A Microsoft már vizsgálja az augusztusi frissítéssel érkezett hibát.
A rendezőnek ennyi kellett, hogy azt mondja, csinálják meg.
Egyes gépeken 45 helyett stabil 60 fps-t hoz a védelem nélküli verzió.
Pedig az új jelenetek fontos kapcsot teremtenek a Doctor Doom ébredéséhez.
A Sony filmje miatt kellett új ellenfelet keresniük az íróknak.
Yahya Abdul-Mateen II-nek csak annyit mondtak, hogy a nézettség döntött.
A Blizzard rendezvényén mindig is voltak ismert személyiségek, de a lista ezúttal kifejezetten hosszú.
Az Insomniac három héttel a megjelenés előtt jelentette be a jó hírt.
Nagyon közel volt ahhoz, hogy az arcára essen, de az utolsó utáni pillanatban sikerült megmenteni.
A Vörös Őr mondata aligha értelmezhető komoly leleplezésként.
Mike Daly szerint az erős reakciók együtt járnak Wolverine népszerűségével.
Inde Navarrette két nagyon komoly ajánlatra mondhatott nemet, hogy eljátszhassa az MCU mutánsát.
Négy hónappal korábban akár már győztest is hirdethetünk.
2028-ban összesen három filmmel gyarapodik az MCU, és már egy 2029-es dátumot is ismerünk.
A rajongók szerint így akár Cillian Murphy is feltűnhet a filmben.
Két új cím került be a magyar top 10-be, a Marvel továbbra is erős.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)