Nehéz elmagyarázni, hogy mit is jelent a MARVEL Tokon létezése egy olyan közösségnek, amelyik nem volt ott a Marvel vs. Capcom hanyatlásánál. A legendás verekedős széria évtizedekig volt a két cég rajongóinak kedvence, aztán egyszer csak minden a kukába került, amikor a Marvel Studios szárnyalni kezdett, és a jogtulajdonos egyre szorosabbra húzta a pórázt a külsős projektjein.
Ha a folyamatos viták nem lettek volna elég fárasztóak, a Capcom sem volt a helyzet magaslatán: túl gyorsan és túl olcsón akartak nagyon sok pénzt csinálni még abban az érában, amikor nem találták a helyüket a 3D-s jelenben. A kapkodások és követelések miatt a Marvel vs. Capcom Infinite egy olyan játék lett, amit én ugyan élveztem (a legelső valódi fighting game tesztem volt), de hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem nézett ki borzalmasan, és szenvedett ugyanattól a problémától, ami egy évvel korábban a Street Fighter V-öt ásta el: nem volt benne semmi az 1v1 csatázáson túl. A Marvel vs. Capcom meghalt az Infinite-tel, így sosem hittük, hogy valaha egy arénába vihetjük még Spider-Mant és barátait.
Mindeközben, egy japán irodaházban egy csapatnyi fura fiú, ezeket a nagyon különös Guilty Gear és BlazBlue című dolgokat hegesztette. Animék inspirálta 2D-s bunyós cuccok ezek, tele különös és kegyetlen mechanikákkal, melyek brutálisan büntetik azokat, akik nem arcade stickkekkel az ölükben születtek. A 2017-es évre ők már a műfaj újrateremtésén dolgoztak, mert bár sejteni lehetett, hogy a Dragon Ball FighterZ nagyot fog menni, azt senki sem gondolta, hogy hamvaiból fogja feltámasztani az egész verekedős szférát.
Ez márpedig így történt, a yokohamai fura fiúk pedig hirtelen a műfaj csúcsán találták magukat.
A DBFZ-t követte a Granblue Versus, azt követte a Guilty Gear Strive, a srácok pedig sikert sikerre halmoztak. Végül egy álmoskás hétköznap bekopogott hozzájuk a Sony, hogy nem akarnák-e ők gondozni a Marvel franchise jövőjét. A Marvel és a Capcom így hát keresztül ment egy váláson, de ezzel mi csak jól jártunk.
Vadonatúj nap
Megszületett a MARVEL Tokon: Fighting Souls, egy 4v4 tag team verekedős móka. A játékosok kiválasztanak négyet a 20 elérhető harcosból, majd beugranak egy arénába, ahol addig ütlegelik egymást, amíg az egyik csapat ki nem dől. A négyfős osztagok egy életcsíkon osztoznak, és váltogatni a karakterek között nem csak azért fontos, hogy ne unjuk el kedvencünket, hanem mert egyes kombók és védelmi mechanikák elvárják azt. A karaktereink maximális kihasználásához be kell hívnunk a többi hősünket, akik gombnyomásra képesek lekaparni rólunk a szakadatlanul arcunkat kombózó ellenfelet, és felnyitni őt, hogy mi kezdhessük el csépelni, a végén pedig beránthassuk mind a négy karakterünket egy Assemble csapásra, ami hatalmas darabot tép ki a másik kvartett életerjéből.
A tag játékok még a relatíve komplex verekedős műfajon belül is az összetettebb oldalt képviselik, ezzel pedig az Arc Sys is tisztában volt, ezért a csapatvezetőn túli triót csak szépen lassan teszi elérhetővé, ahogy halad a bunyó és váltják egymást a körök. A Tokonban három kört kell megnyernünk a győzelemhez, így még a relatíve gyors csaták ellenére is lesz időnk kitapasztalni harcosaink erősségeit, gyengeségeit, és kihasználni az ellenfelünk hibáit.
Maga a harcélmény iszonyatosan szórakoztató. Az Arc Sys a kegyetlenül komplex verekedős címeiről ismert, ahol egy hiba után úgy beverik a képünket, hogy mi csak unott arccal fogjuk bámulni, miközben az ellenfelünk teniszlabdaként pattogtatja a karakterünket. A Sony jó eséllyel kiadta nekik az ukázt, hogy "srácok, ezt Marvel rajongók fogják játszani, nem a Guilty Gear megszállottjai… mi lenne, ha óvatosabbak lennétek". Az eredmény pedig egy összetett, de könnyen megközelíthető irányítási séma lett, aminek hála még azoknak is lesznek sikerélményeik, akik nem tudják a különbséget a hitbox és az arcade stick között. Ez abból a szempontból nagyon jó hír, hogy mert bár a magamfajta FGC nerdöket a kompetitív bunyó is lefoglalja több száz órára, a casual közönségnek is bőven van mit csinálnia a kalandparkban.
Shonen lett a képregényekből
Az Arc System Works megkapta a feladatot, hogy fogja meg a Marvel legendás karaktereit, és csináljon belőlük anime hősöket. A srácok parádésan oldották meg ezt: a játék prezentál nekünk 5 különböző sztori kampányt, melyeket ugyan nem tart tovább végigjátszani 1-2 óránál, de mivel több van belőlük, ezért így azok együttesen kitöltik egy átlagos sztoriorientált kaland hosszát. Ezeket a kampányokat érdemes is végigjátszani, még akkor is, ha csak a rangsorolt mód grindolásáért vetted meg a Fighting Soulst. A sztori relatíve bugyuta: jött egy világot fenyegető Champion, aki keresi azokat a bolygókat, melyek harcosai valódi kihívást nyújthatnak neki. Ő, és a műsort vezető segédje megérkeznek a Földre, és megmondják a bolygó hőseinek, hogy vagy harcolnak a versenyében és legyűrik a Championt, vagy felrobbantja az otthonukat. A főgonosz valójában egy majdnem Galactus, de a nem-planéta méretű testfelépítése lehetővé teszi Captain Americának, hogy pofán verje, így igazából egy tökéletes verekedős főellenség lett belőle.
A kampányoknak ugyanakkor nem a sztorija a kiemelkedő, hanem a prezentációs stílusa. Kapunk teljes anime intrókat, hibátlan szinkronmunkával tálalt átvezetőket, képregénypaneleken elmesélt háttértörténeteket, és szituációkhoz igazított csatákat. A mese 5 csapatra szedi szét a harcosokat, így külön útvonalat kap a Fighting Avengers (Cap, Iron Man, Hulk, Black Panther), az Amazing Guardians (Spider-Man, Peni Parker, Star-Lord, Ms. Marvel) és a többi osztag is. A történetek ráadásul amellett, hogy végtelen humorral és grandiózus jelenetekkel töltik ki a műsoridőt, még arra is szorítanak helyet, hogy segítsenek feldolgozni az új Fekete Párducnak titulusa terheit, és Hulknak a Bosszúállókban betöltött helyét. Az első perctől az utolsóig érezni, hogy az Arc Sys írói bizony rengeteg képregényt olvastak el, és nem csak az MCU filmjeiből táplálkoztak.
Itt ugyanakkor nem csak mókás kampányokat, hanem szórakoztatót egy- és többjátékos módokat is kapunk. A sztorin túl ugyanis vár még ránk egy izgalmas All-Star Arena mód, ahol addig jönnek velünk szembe a CPU irányította ellenfelek, amíg bírjuk azt szusszal és életcsíkkal, illetve az Arcade Rumble, ami egy kicsiknek és nagyoknak egyaránt szórakoztató, Mario Party-szerű mókát csinál a Marvel Tokonból. A kis lobbi avatárjainkkal harcolhatunk ki magunknak előnyöket, hogy aztán felénk billenjen a mérleg a tényleges bunyók során. Ez utóbbi lesz a kedvence azoknak, akik az egész családot és baráti körüket is be akarják vonni a marveles mókázásba.
A megoldott házi feladat
Ebben a marveles mókázásba márpedig mindenkit érdemes lesz bevonni, mert a játék csak úgy csöpög a képregények világának szeretetétől. A menük úgy néznek ki, mint százszor olvasott füzetek lapjai, a az egyes felületek színes kivágásokként ugranak az arcunkba minden gombnyomásnál, a zene pedig magasan tartja a pulzusunkat, még akkor is, amikor hajnali 2-kor a következő ladder ellenfelet várva már elbóbiskolnánk. A tálalás egyszerűen hibátlan: a karakterek témáiról például címek nélkül is meg tudnám mondani, hogy melyik kihez készült, mert nyilván nem vitás, hogy a swing betétekkel működő jazz kompozíció a kedvenc falmászóm következő kalandját vezeti fel. A Tokon grafikailag is lenyűgöző, és nem elsődlegesen azért, mert az Unreal Engine 5 gyönyörű tükröződésekkel kelti életre New York utcáit, hanem mert az Arc Sys művészei elképesztő ügyességgel vegyítették a shonen animék stílusjegyeit az amerikai képregények bombasztikus ábrázolási formáival.
Az egyetlen pocsolya, amin ez a Pókember megcsúszik az a technikai háttér. Ez a teszt majdnem egy nappal azelőtt készült el, hogy a PC-s verziót finomító frissítés beesett volna, és ha aznap ütök entert ezen sorokra, akkor bizony nagyon más hangulatban lennék. A teljesítmény borzalmas állapotban volt, de ez már a múlté, mert a megjelenés után, akárcsak Peter a halál torkából, az Arc Sys kimentette magát a kritikai temető koporsójából. Az MARVEL Tokon: Fighting Souls, amivel ma játszhattok már egy többé-kevésbé hibátlanul futó bunyós móka..legalábbis framerate tekintetében. A stabilitás még mindig problémás, amit mi sem példázhatna jobban, mint hogy kétszer omlott össze a kliens ezen cikk befejezése közben. A netkódról szerencsére már csak pozitívan tudok nyilatkozni, mert az online infrastruktúra még a legnehézkesebb kapcsolatokat is kiegyengeti. A játékot ráadásul úgy tervezték, hogy billentyűzeten, kontrolleren, hitboxon, és arcade sticken is kényelmesen játszható lehessen. A legfájóbb része a technikai háttérnek az anti-cheat rendszer, ami sajnos ellehetetleníti a Tokon futtatását linuxos környezetben, így Steam Decken az meg se moccan. Nem bánnánk egy kompromisszumos megoldást, ahol a többjátékos módokhoz megmaradnak a védőfalak, de a kampányt és az offline verekedést elindíthatnánk Decken, Steam Machinen és egyéb linuxos környezetekben. Erre azonban sajnos várnunk kell, már ha lesz egyáltalán erre törekvés a Sony és az Arc Sys részéről.
Ezektől függetlenül azonban a MARVEL Tokon: Fighting Souls az a verekedős cím, amire a képregényóriástól számítanál. Mind tartalomban, mind mechanikákban a műfaj legkeményebb rajongóit, és azokat a casual harcosokat is, akik a Pókember: Vadonatúj nap után valami marvelesre vágynának. Az Arc Sys és a Sony összeállása egy csodálatos egyveleget eredményezett, ami évekig lefoglalja majd az MvC árvaként maradt gyermekeit.
