Beperelték a Warnert a Harry Potter tévésorozat miatt
Még el sem kezdődött az érdemi munka, de máris bíróságra járhatnak a Warner képviselői.
Még el sem kezdődött az érdemi munka, de máris bíróságra járhatnak a Warner képviselői.
Egy kisebb kiadónak sikerült szembeszállnia a képregényóriásokkal.
Tulajdonképpen most a Lenovo maga erősítette meg, hogy fejlesztés alatt állnak.
A korábban hangoztatottnál több beleszólást kapnak a felhasználók a képernyőfotókat készítő Recall működésébe.
A Microsoft Gaming feje nem bírta ki, hogy ne győződjön meg személyesen a PS5 Pro képességeiről.
Sokkal okosabbak persze így sem lettünk, még ezerféleképp csavarhatják a sztorit a Marvel fejesei.
Vagány külsejű, sok mindenre képes gamerfülest készített az ASUS, de a nagy tudás nem jelenti azt, hogy mindenre ideális választás a Delta II.
A 28. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál apropójából összeszedtük, hogy mik szerepelnek szerkesztőink kívánságlistáin.
Nagyon úgy tűnik, hogy a hivatalos forrásból letöltött programokkal is érdemes vigyáznunk.
Az átdolgozott felhasználói felület révén egyszerűbb lesz leolvasni az információkat.
Egy divatbemutatón is simán magára vonná a figyelmet Supergirl új ruhája.
A siker, pénz, csillogás mögül hamar kiviláglik a romlottság - a KT Racing még sok-sok év tapasztalatai után is képtelen igazán élvezetes, minőségi autós játékot fejleszteni.
Soha nem volt még annyira játékszerű a Microsoft repülőszimulátora, mint most, de az új rész nem csak extrákkal bővíti, teljesen felturbózza az elődöt.
A közeljövőben megjelenhet a Horizon Zero Dawn felújított változata, és nem elképzelhetetlen, hogy ezzel tolná meg a Sony az erősebb konzolját.
Az Electronic Arts tisztázta, mi a terve a The Sims sorozattal.
Az jóárasított készülék töltési képességével kapcsolatban is okosabbak lettünk.
Sajnos olcsóbbak sem lettek az idei iPhone modellek a tavalyiakhoz képest, de legalább nem is kell többet fizetnünk.
4K OLED monitort akarsz, de közben 500 fpssel pörgetnéd az e-sport címeket? Akkor ezt a monitort neked találták ki.
A videós platform ismét közzétette az ötkarikás játékokra vonatkozó statisztikákat.
A rajongók azonnal kiszúrták a vállalat 30. évfordulója alkalmából közzétett képen a régóta pletykált Pro modellt.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)