Dátumot kapott Denis Villeneuve következő filmje, ami a Dűne 3 lehet
Emellett azt is megtudtuk, hogy mikor jön az új Godzilla x King Kong kaland.
Emellett azt is megtudtuk, hogy mikor jön az új Godzilla x King Kong kaland.
A Székesfehérvári Járási Ügyészség tiltott adatszerzés bűntette és egyéb bűncselekmények miatt állítja bíróság elé a férfit.
Az első trailerben a színész megmutatja, hogy eszköztára nem csak romantikus vígjátékokhoz passzol.
Mind tudjuk, hogy melyik film jut eszetekbe erről a hármasról.
Nagyon komoly állítások hangzottak el Michael Giordano szájából, de nem véletlen, hogy nem ettől hangos az összes nagy hírportál.
Ahogy közeledünk a Mortal Kombat 1 első szezonjának végéhez, sorra érkeznek a szivárgások a jövőbeli tartalmakról.
Az igazi szörnyek vagy bennünk, vagy köztünk élnek, de semmiképp sem az ágy alatt.
A Thousand Miles, avagy trashből a kultba.
Manapság már rendkívül ritka, hogy egy játék magyar szinkronnal jelenjen meg, régen azonban nem volt elképzelhetetlen. Íme pár csodás, és riasztó emlék.
Patrick Duffy egy gazdag mecénást alakít a gombfociról szóló Lepattanóban.
88 éves korában elhunyt a nagyszerű színész, akit soha nem jelöltek Oscarra.
A negyedik évad forgatásán készült képeken jelmezben és parókában látható a Regist játszó színész.
A veszélytelen eszközt youtuberek egy csoportja készítette.
A Magyar Honvédséget népszerűsíteni hivatott produkciót ősszel láthatjuk majd a TV2-n.
Résnyire megnyitja a kapuit a GTA-król ismert Leslie Benzies új, a játékosok kreativitására alapozó játéka.
Ismét akadályba ütközött az Oscar-díjas Mahershala Ali főszereplésével készülő vámpíros szuperhősfilm.
Megérkeztek az első képek Zack Snyder sci-fi eposzának feltuningolt kiadásából, amitől a Netflix nagyon sokat vár.
A tajvani Computexen tartott előadás sztárjaként debütált a Lunar Lake fejlesztés, de szó esett az asztali generációváltásról és a közeljövő újdonságairól is.
Többek között Taylor Sheridan és Eddie Redmayne újdonságai is felkerülnek.
Penelope Featherington frissen megtalált boldogsága és kettős élete forog kockán a kettévágott évad utolsó epizódjaiban.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)