Hirdetés

Megvan, ki játssza majd Vesemirt a Vaják 4. évadában

|

A konkurens A Gyűrűk Ura: A hatalom gyűrűiből érkezik Geralt új mentora.

Hirdetés

Amikor kiderült, hogy Henry Cavill szögre akasztja Geralt ezüst és acél pengéit, hogy a negyedik évadtól Liam Hemsworth vegye át a szerepét, sok rajongó érezte úgy, hogy az egyébként is ingatag lábakon álló Vaják sorozat végleg talajt vesztett. Később aztán egy másik jelentős színészcsere is híre is bejárta a sajtót: kiderült, hogy a Fehér Farkas tapasztalt mentora, Vesemir sem ugyanazzal az arccal tér vissza, akit a második évadban megszoktunk. Akkor még nem lehetett tudni, ki lép Kim Bodnia helyébe a negyedik évadban, de a Redanian Intelligence azóta megtudta, hogy Peter Mullan alakítja majd az egyetlen apafigurát, akit Geralt valaha is ismert..

A csere mögött ezúttal nem kreatív döntés vagy elégedetlenség áll, hanem prózai ok: Bodnia menedzsmentje már tavaly jelezte a RadioTimesnak, hogy a színész forgatási naptára egyszerűen nem volt összeegyeztethető a Netflix ütemezésével. Vesemir, valamint a fiatalabb vajákok, Lambert és Coen így is fontos részei lesznek a történetnek, amely a jelen eseményeire fókuszál, nem pedig Kaer Morhen régi napjaira visszatekintő flashbackekre.

Hirdetés

Peter Mullan neve a brit és nemzetközi filmvilágban egyaránt súlyt képvisel. Karrierje évtizedeket ölel fel, és Cannes-tól Velencéig végignyerte a legnevesebb európai filmfesztiválokat mind színészként, mind rendezőként. A közelmúltban láthattuk A Gyűrűk Ura: A hatalom gyűrűiben (igaz, elég nehéz felismerni őt III. Durinként), az Ozark és a Westworld epizódjaiban, sőt Freya Allannel, a Vaják Ciri hercegnőjével is együtt játszott a Baghead - Holtakkal suttogó című horrorfilmben. Az Amazon méregdrága fantasy sorozata második évadának tavaly augusztusi premierjén már Vesemir ikonikus bajszát viselte, ami nem meglepő, hiszen javában zajlott az utolsó előtti Vaják évad forgatása. Ez utóbbi jelenleg az utómunkálatoknál tart, és a tervek szerint még az év vége előtt elérhetővé válik a Netflixen. 

Peter Mullan
Peter Mullan

A Vaják-univerzum közben más frontokon is bővül: Andrzej Sapkowski új regénye, a Hollók válaszútja már megjelent Lengyelországban, és szeptemberben 30-ától a hazai olvasók is kezükbe vehetik a Gabo gondozta kiadványt. A picit távolabbi jövőben pedig készülhetünk a CD Projekt Red-féle The Witcher 4 érkezésére is.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)