Látványos előzetes készít fel a Halo 2. évadára
Nézd bele nálunk magyar felirattal, hogyan folytatódik Master Chief története az élőszereplős sorozatban.
Nézd bele nálunk magyar felirattal, hogyan folytatódik Master Chief története az élőszereplős sorozatban.
A CES-en tartott sajtókonferencián kaptunk egy kis ízelítőt az adaptációból.
A színésznő felkészülésébe nyerhetünk bepillantást, aki láthatóan teljes erőbedobással gyúr a szerepre.
Egy fiatal, feltörekvő, de nem teljesen ismeretlen színésznő kapta meg a The Last of Us Part II egyik főszereplőjének szerepét az HBO szériájában.
A főszereplőt alakító Josh Hutcherson biztató nyilatkozatot tett.
Több ezer mérföldre otthonától sikerült megtalálni a 16 éves lányt.
Mindössze 45 másodperc, de erősen utal arra, hogy mi történt pontosan az előző évad végén, és hogyan indul az új.
Tudjuk, nehéz visszarázódni, és sulin kívül mindent akartok látni, csak tantermet nem, de ezekben a játékokban úgy jelenik meg az iskola, hogy az kifejezetten szórakoztató.
Jellegzetes arcok, a szokásos burleszk-gengszter hangulat, a Grand Theft Auto ihlette portrékat nézegetve már egy filmet is simán el tudnánk képzelni.
A GTA VI trailer hangulatára alapozó rekreációk sora még mindig nem ért véget: ezúttal a CD Projekt RED világa lett alkotóműhely.
"Anyaként" nagyon fontosnak érezte elmondani, hogy inkább menjen ki a srác végre a szabadba és szívjon egy kis friss levegőt.
Xbox logós toast kenyeret fogyaszthatnak a rajongók reggelire.
Előre borítékolható volt, hogy a Steamboat Willyben látható karakter is Micimackó sorsára jut.
A veterán YouTube tartalomgyártó mostanában megszenvedi a népszerűségének hanyatlását, de a legutóbbi manőverével sikerült bekerülnie a hírekbe.
A szokásos, 3D modellek és "LEGO-szerű" effektek helyett itt egy valódi figurákból és kockákból felépített, stop motion animációs videóról van szó.
Négy hónapnyi megfeszített meló kellett ahhoz, hogy az Ocarina of Time 25. születésnapjára összeállhasson ez a cuki kis projekt.
A Bendy and the Ink Machine fejlesztője megállapodást kötött egy filmstúdióval.
Elijah Woodot és Sean Astint, két igazi fantasy-szakértőt vett rá a Larian Studios alapítója a monumentális szerepjáték kipróbálására.
A Teacher Simulator sikere az egyszerűségében rejlik, és ügyesen mutatja be, hogy milyen jó is lehetne ez a szakma.
Virágot hozott a Games Workshop és az Amazon együttműködése.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)