Hirdetés

Nagyon más lett volna az Uncharted 4, ha nem rúgják ki Amy Henniget

|

Egy méltóbb búcsú nyomában.

Hirdetés

Az Uncharted öröksége pontosan annyira fontos a Naughty Dog megértéséhez, mint amennyire Nathan Drake számára a letűnt civilizációk tanulmányozása, mégsem beszélünk róla eleget. Az anno egy trilógiát, egy PS Vita spin-offot és két, merőben más folytatást megélt sorozat megálmodója, Amy Hennig nagyon máshogy képzelte volna el a visszatérést Drake kalandjaihoz, viszont, mint tudjuk, nem minden úgy sült el, ahogy azt ő tervezte.

Az Insider Gaminggel folytatott beszélgetése során Matt Radford, aki a Naughty Dog speciális effektekkel foglalkozó művésze volt, kicsit részletesebben beszámolt arról, hogy mit látott a stúdióban még akkor, amikor Hennig irányítása alatt készült a nagy visszatérés.

Hirdetés

Radford elmondása szerint a játék teljesen más narratívával rendelkezett, sőt konkrét karakterívek és hátterek kerültek a kukába. Sam bár feltűnt a cselekményben, nem úgy, ahogy azt mi láthattuk, hanem sokkal inkább a játék főgonoszának szerepében tetszelegve. A művész azt is elárulta, hogy bár Samet mi Troy Baker alakításában ismerhettük meg, kezdetben más színész játszotta volna, aki jelenleg is Henniggel dolgozik egy Star Wars projekten. Baker állítása szerint a szóban forgó színész nem más volt, mint Todd Stashwick, aki legközelebb a VízióKüldetésben lesz látható.

Annak, aki esetleg nem tudná, Amy Hennig távozása a Naughty Dogtól a mai napig egy körülményes, sokak által rejtélyként kezelt szituáció volt, amely végül a legendás alkotó búcsújával zárult, helyt adva ezzel a feltörekvő Neil Druckmannak. Az első és talán legszembeötlőbb változtatás az új Uncharted-játék esetében a realizmus beemelése volt, már amennyire egy Indiana Jones-örökséget továbbvivő kalandjáték esetében beszélhetünk erről.

Az Uncharted 4 ugyanis eltért a széria korábbi elemeitől, így teljes egészében hiányzott belőle a természetfeletti szál, illetve a kalandfilmes egysorosokat felváltotta a karakterdráma és az inkább akkortájt már iparági sztenderdként funkcionáló, MCU-féle forgatókönyvírói bravúrok. A Druckmann-féle folytatás inkább technikai és játékelemi szempontból járatta csúcsra a formulát, aminek meg is lett az eredménye, ugyanis a negyedik rész a franchise legtöbb elismerésével büszkélkedhet, nem mellesleg nagyon jól is fogyott.

A korábbi szivárgások alapján Hennig megtartotta volna a hollywoodi megközelítést egy újabb paranormális rejtélyre felfűzött kaland formájában, amelynek központjában egy klasszikus beállítottságú főgonosz állt, ahogy azt Radford is megemlítette. Ezen kívül sokkal nagyobb hangsúlyt kapott volna a korábban említett archeológust utánozva a közelharc, vagyis gyakrabban csattantak volna el pofonok, mint pisztolylövések. Radford továbbá azt is megjegyezte, hogy míg Hennig a Naughty Dognál dolgozott, végig alázatos, odaadó és szenvedélyes alkotóként tevékenykedett a csapatnál, akinek mindene volt az Uncharted 4.

Mi csak sajnálni tudjuk, hogy egy ilyen zseniális művésznő, mint amilyen Hennig, több mint másfél évtizede nem jelentkezett saját játékkal, miközben olyan címek fűződnek a nevéhez, mint az emlegetett Uncharted, a Legacy of Kain-franchise vagy a Jak & Daxter-trilógia záróepizódja. A Marvel 1943: Rise of Hydra jövőre változtathat ezen. 

Forrás: Insider Gaming

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)