A Microsoft belső terveit ismerő források szerint az Xbox Game Studios komolyan számol a Grand Theft Auto VI hatásával, és ennek megfelelően próbálja ütemezni a következő nagy megjelenéseit. Bár a hírek alapján a Halo: Campaign Evolved már idén nyáron megjelenhet, a kiadó attól tart, hogy az ősszel és 2026 második felében érkező más nagy címei könnyen háttérbe szorulhatnak a Rockstar óriásának árnyékában.
Tom Warren, a The Verge újságírója szerint a Microsoftnál úgy számolnak, hogy a Halo-remake nyári rajtja valószínűleg egybe fog esni azzal, amikor a Take-Two beröffenti a GTA 6-os marketinggépezetet. Ez önmagában nem riasztja meg az Xboxot, viszont a későbbi megjelenéseknél már sokkal nehezebb a helyzet. A belső menetrend alapján a Fable rebootját inkább az őszi időszakra időzítenék, míg a Gears of War: E-Day csak "2026 második felében érkezik" ami valószínűleg pont azért történik, hogy még véletlenül se kelljen közvetlenül versenyezniük a november 19-re tervezett GTA 6-tal.
Egy januári interjúban Craig Duncan, az Xbox Game Studios vezetője még azt mondta, hogy a Rockstar "azt csinál, amit akar", és az Xbox nem igazán aggódik emiatt. Ugyanakkor ő maga is elismerte, hogy a megjelenési naptár összeállítása egyre nehezebb feladat, mert rengeteg játék verseng egyszerre a játékosok idejéért és figyelméért.
Duncan szerint ideális esetben a kiadó igyekszik úgy elosztani a premierek időpontját, hogy minden címnek jusson "levegő", vagyis elegendő figyelem a megjelenés körül. A valóság azonban az, hogy ma már szinte nincs olyan időszak, amikor ne jelenne meg valami nagyobb dobás. A GTA 6 ráadásul egy nagyon különleges eset, ami mindenkivel újratervezteti a dolgait, hiszen sok minden lesz majd a megjelenése körül, csak épp levegő nem.
Ráadásul a legnagyobb probléma ezzel az egésszel, hogy valójában senki sem tudja megmondani, hogy a GTA 6 végül 2026 legjobb játéka, vagy éppen 2027 legjobban várt játéka lesz az idei The Game Awardson, ha értitek mire gondolok.
Hírek, érdekességek, tippek, ajánlók, unboxing, hardveres videók, minden, ami 1-2 percbe belefér. Kövess minket TikTokon is!