Őrizetbe vették a 35 éves John-Michael Dooley-t, miután a rendőrség szerint magára hagyta hatéves kislányát egy dél-karolinai Target áruház előtt. A gyereknek az volt a feladata, hogy éjszaka tartsa apja helyét az új Pokémon-kártyákért várakozó sorban.
A szemtanúk szerint Dooley november 6-án, hajnali egy óra után párnát és takarót adott alvó lányának, majd hazament.
Amikor körülbelül egy óra elteltével sem tért vissza, a sorban állók értesítették a rendőrséget. A járőrök hajnali fél három körül érkeztek a charlestoni üzlethez.
Dooley később visszament a helyszínre, ahol a szemtanúk azonosították. A rendőrség szerint beismerte, hogy azért hagyta egyedül a gyereket, mert nem akarta elveszíteni a helyét és lemaradni a kártyák megvásárlásáról. Gyermek veszélyeztetésével vádolták meg, óvadékát 40 ezer dollárban állapították meg.
A kislánynak nem esett baja, a hatóságok azonban sürgősségi védőőrizetbe vették, és a dél-karolinai szociális szolgálat gondjaira bízták.
Az üzlet előtt a november 6-án megjelent Mega Evolution - Delta Reign kiegészítő miatt várakoztak. A rendőrség nem közölte, hogy Dooley magának vagy a lányának akarta megvenni a kártyákat. A Pokémon TCG iránt idén különösen nagy az érdeklődés a harmincadik évfordulóra kiadott csomagok miatt, bár a franchise ritkább darabjai már korábban is egész tömegeket mozgattak meg.
Forrás: Dexerto