5 Tömeges elbocsátások és stúdióbezárások
Innentől indul a mesterséges intelligencia korbácsolása a listán, de az igazsághoz az is hozzá tartozik, hogy a végtelen elvesztett szakmabeliért csak részben okolhatjuk. Az Amazon mondjuk konkréten kimondta, hogy az AI miatt szervezték át a vállalatot és rúgtak ki 14 ezer embert, amit megint a szerencsétlen Lord of the Rings MMO szívott meg igazán. De hogy bejött nekik az AI, nem?!
A Microsoft is rendezett egy majdnem példátlan mészárlást, ami miatt nagy stúdióktól, kis stúdióktól, ígéretes játékoktól és nem annyira ígéretes játékoktól is búcsúznunk kellett. Ők nem mondták ki konkrétan, hogy az AI miatt csinálnak bármit is, bár olyan agresszíven tolják a copilotöt, hogy bizonyára az is benne van. Náluk inkább arról van, hogy elszámolták magukat a covid alatt, aztán beszopatták magukat a Game Passzel, majd beraktak az Xbox fölé egy olyan embert, akinek fogalma sincs, hogy mi fán terem ez az ipar.
Szóval 2025 volt az az év, amikor az európai játékiparban dolgozó emberek NEGYEDE elvesztette az állását.
4 A Nintendo Switch 2 Welcome Tour
Én csak Párizsban játszottam vele egy kicsit és aztán a teszhez is pörgettem egy órácskát, de még most sem értem, hogy ezt ki és hogyan gondolta komolyan. Ha esetleg lemaradtatok volna róla, a Welcome Tour kicsit olyan, mint az Astro volt PlayStation 5-re, csak szar. A Nintendónak ugyanaz volt a célja, mint a Sonynak, szerette volna gamifikált módon megmutatni, hogy mire képes az új konzol és az új kontrollerek, de amíg az utóbbi csinált egy teljesen ingyenes minijátékot (amiből aztán egy teljes verziós év játéka-díjas alkotás is készült), addig az előbbi 10 eurót kér egy játéknak alig nevezhető élmény-gyűjteményért.
Azért is érthetetlen a dolog, mert a Nintendo egész brandje arra épül, hogy végtelen kreativitással tömi be a hardverén tátongó lyukakat. A Welcome Tour minden konzolgyártónak a szégyenére válna, de a japánoknál egyenesen elfogadhatatlan.
3 A MindsEye, nyilván
Jó, hát ez nem sikerült. A Build a Rocket Boy nagyon szeretett volna valami korszakalkotó újdonsággal berobbanni a piacra, de valahogy minden egyes lépésnél belebotlottak valamibe. Néha a Rockstarba, néha saját magukba, de legtöbbször abba a fránya valóságba, amiben a MindsEye soha nem lehetett volna az, aminek szánták. Az igazsághoz hozzá tartozik az is, hogy az első botladozások után egyikünk sem volt különösebben optimista a játékkal kapcsolatban, én például konkrétan azt írtam, hogy semmilyen körülmények között ne vásároljátok meg a teszek érkezése előtt, de szerencsétlenek ellen össze is esküdött a sors.
Amúgy a fejlesztők nem engedték el a projektet, relatív rendszerességgel érkeznek a javítások, de őszintén szólva nem látom, hogy a Build a Rocket Boy lesz az új Hello Games és a MindsEye az új No Man's Sky. Nyilván örülnék, ha tévednék, mert tök érdekes volt ennek a projektnek a koncepciója, csak az elkészült játékban ebből semmi sem látszik.
2 Minden kib@szott drága
De tényleg minden. Az alapvető dolgokat hagyjuk is - bár nem mostanában jöttem ki egy élelmiszerboltból 30 rongy alatt -, inkább foglalkozzunk a minket érintő relatív luxussal, a tech és a videójátékok piacával. Gamernek lenni soha nem volt különösebben olcsó vagy épp kifizetődő, de 2025 volt az az év, amikor PC-d legdrágább alkotóeleme hirtelen nem a videókártyád lett, hanem a RAM és az SSD. Ezt teljesen nyugodtan felírhatjuk az AI lufi számlájára, mert az adatközpontok szépen felszippantották az összes jelenlegi - és jövőbeli - készletet, ami nyilván ki is lőtte az árakat és nemsokára ugyanezt fogja tenni a videókártyákkal is. De mondjuk ahhoz hozzá vagyunk szokva, hogy párévente lehetetlen GPU-t venni, mert ha épp nem bányásznak játékpénzt a kriptobrók, akkor valaki elkezd fújni egy techlufit, ami a végén minket, fogyasztókat szopat majd taknyosra.
De ha a hardver esetleg már megvan és már csak játsziznál, akkor is sokkal nehezebb lett az életed 2025-ben. Az év elején a teljes ipar nagyon rápörgött, hogy itt bizony jönnek a 80-90 dolláros alapjátékok, de aztán ezt egyedül a Nintendónak sikerült átütnie, mert a többi konzolgyártónak még nem sikerült egy ilyen jövedelmezően bántalmazó kapcsolatot kialakítania a rajongóival. A Microsoft visszakozott, viszont megtolta az Xboxok és nálunk MEGDUPLÁZTA a Game Pass árát, úgyhogy valójában ők is megoldották a dolgot, de idén árat emelt egyébként az HBO Max, a Netflix és a Spotify is, a YouTube meg komolyabban veszi, hogy kit is hívunk családtagnak, úgyhogy az online rezsink is elég méreteset nőtt.
1 A generatív mesterséges intelligencia
Emlékeztek, amikor James Camaron megcsinálta az Avatart és egy pillanatra mindenki elhitte, hogy a moziélmény mostantól csak fejfájással lehet teljes? Vagy amikor megjött az Oculus Rift és egy ideig mindenki azt gondolta, hogy két hét múlva már megnyílik a Ready Player One világa? Na, az generatív mesterséges intelligencia is egy kicsit ilyen, hiszen nagyon gazdag emberek elképzelhetetlen mennyiségű pénzt pumpálnak egy új technológiába, amiről valójában senki sem tudja, hogy hova fut majd ki, úgyhogy az összes többi gazdag ember elkezd előre menekülni.
A különbség az, hogy a háromdé lufi egy teljesen feleslegesen drága tévét rakott a nappalidba, a VR lufi egy lépéssel közelebb - de közben két lépéssel távolabb - vitt néhány embert egy igazi nőhöz, az AI lufi viszont beláthatatlan következményekkel járhat.
Jelenleg csak iszonyatos mennyiségű energiát, pénzt és vizet égetünk el azért, hogy politikusok AI generált videókkal sokkolják a követőiket a közösségi médiában, hogy elhitessük random cégvezetőkkel, hogy itt a megoldás a drága, néha szabadságra menő és úgy általában problémás - pfejjj - munkavállalókra és hogy soha többet egyetlen indiai scammernek se kelljen megtanulnia megírni egy koherens levelet. Az AI már most egy olyan paradigmaváltás a társadalmunkban, mint annak idején az internet vagy a mobiltelefon volt, csak erre semennyire sem vagyunk felkészülve és bármerre is indulunk innen, nem tűnik túl rózsásnak a helyzet.
Ha jelenleg ennyit tudunk kihozni ebből, akkor az Nvidiának, illetve a tőle - a saját pénzéből - vásároló cégeknek lesz csak őszinte a mosolya, a Microsoftnak, a Facebooknak, az OpenAI-nak, az XAI-nak és a többinek, akik fossák bele a milliárdokat az AI-ba, hamarosan elég nehéz beszélgetéseket kell majd folytatniuk a befektetőikkel. Nekünk pedig itt marad egy izé, amitől lehet dolgokat kérdezni, de soha nem lehetsz biztos benne, hogy nem mond hülyeséget. Ilyenből pedig szerintem eddig sem volt hiány.
Ha viszont sikerül, akkor még szomorúbb a helyzet. Ha a fentiek közül valamelyik tényleg megalkotja az első szuperintelligenciát - mert ugye ez a cél -, akkor pedig egy végtelenül klisés sci-fibe csöppenünk, ami sokkal kevésbé fáj, ha csak a tévében nézed.
A mesterséges intelligenciát évtizetek óta kutató emberek ugyanis nem arról vitatkoznak, hogy egy esetleges AGENT kiírtja-e az emberiséget, hanem arról, hogy mennyi idő alatt történik ez meg.
Őszintén szólva fogalmam sincs, hogy mi fog történni, laikusként azt gondolom, hogy a good ending az lenne, ha sikerülne valamiféle globális kontrollt biztosítani a jelenlegi vadnyugat helyett és nem a profitorientált gigacégek megalomániás vezetőire bíznánk a társadalmunk sorsáról hozott döntést.
Mert az AI egyébként lehet nettó jó a világnak, ha valamilyen formában sikerült kordában tartani.
Ha kíváncsi vagy a többi visszatekintőnkre, akkor kattints bátran ide, illetve várunk szeretettel a kommentek között, mert a te véleményedre is kíváncsiak vagyunk.
