A legjobb Xbox Series X játékok, amiket tényleg nem hagyhatsz ki

|

Az Xbox Series X és Series S játékok tárháza szépen gyarapodik: összeszedtük az XSX legjobb címeit, amik közül sok a Game Pass előfizetésnek hála nagyon olcsón végigjátszható.

Hirdetés

Hitman: World of Assassination

Titokzatosabb, mint Jason Bourne. Ütősebb, mint Jack Bauer. Kitartóbb, mint Ethan Hunt. És halálosabb, mint James Bond. A 47-es ügynök azóta velünk van, hogy az IO Interactive 2000-ben megalkotta őt a legprofibb bérgyilkosként, az évek során pedig számos arcot vett fel, temérdek álcát alkalmazott és megszámlálhatatlan bevetésen vett részt, hogy aztán pályafutásának 2012-es csúcspontja (Hitman: Absolution) után négy évvel később újult erővel, fiatalabb kiadásban térjen vissza. 2016 és 2021 között három, tartalmakkal vastagon megpakolt videojátékkal merülhettünk el kedvenc vonalkódos ügynökünk pompázatos és sötét helyszíneket egyaránt felvonultató világában, amiket aztán az IO Interactive egybefűzött, hogy a Hitman: World of Assassination képében megteremtse a definitív Hitman-élményt.

Olyan csomag ez, amiben ezernyi módon tervezhetjük meg a célpontok likvidálását, szinte bármilyen eszközt felhasználhatunk a cél érdekében, és a mezei munkák mellett olyan különleges feladatokat is kapunk, mint a nyomozás. Arról pedig egy roguelike játékmód, a Freelancer gondoskodik, hogy sose fogyjunk ki tennivalóból, ugyanis az összes pályát variálja véletlenszerű körülményekkel.

Bővebben: Hitman 2 teszt, Hitman 3 teszt

Benne van a Game Passban? Igen

Ha tetszik, ezeket is próbáld ki: Deus Ex: Human Revolution, Dishonored, Splinter Cell: Blacklist, Thief

Immortality

Sam Barlow játékai egészen egyedi ötletre épülnek: élőszereplős felvételekből tevődnek össze, de mégsem interaktív filmekről van szó, hiszen nem csak annyiból állnak, hogy döntsünk az A és B opció között. Barlow már kétszer is elmosta a határt a való élet és a videojátékok világa között a játékos kíváncsiságára és dedukciójára felhúzott, nem lineáris történetmesélésével: először egy nő rendőrségi kihallgatásával (Her Story), majd négy ember életének boncolgatásával (Telling Lies). A koncepciót aztán az Immortality tökéletesítette 2022-ben: a többszörösen díjnyertes alkotásban egy sztár, Marissa Marcel után nyomozhatunk, aki három filmet is készített, de egyiket sem adták ki, a nő pedig eltűnt. A forgatási anyagokat átnyálazva, jelenetről jelenetre ugrálva ki kell derítenünk, hogy mi történt 1968-ban, 1970-ben és 1999-ben, és mi lett Marissa sorsa.

Benne van a Game Passban? Nincs

Ha tetszik, ezeket is próbáld ki: As Dusk Falls, Telling Lies, Twelve Minutes

It Takes Two

Ha olyan videojátékra vadászol, amiben a pároddal együtt szórakozhattok, vagy éppen szeretnéd megismertetni szíved választottját a játékipar csodáival, akkor keresve sem találhatnál jobbat a Hazelight Studios díjnyertes alkotásánál. A kizárólag párban játszható It Takes Two innovatívan közelíti meg a kooperatív mókát, ennek köszönhetően változatos és fantáziadús módokon működhettek együtt a továbbjutás érdekében. Mindezek mellett maga a sztori sem alibizés: egyszerre érzelmes és humoros, ahogy a válófélben lévő szülők a kislányuk kívánságának hatására játékbábukká változnak, és mialatt egy végtelenül vicces varázskönyv közreműködésével keresik a kiutat ebből a szorult helyzetből, új oldalait fedezik fel maguknak és egymásnak is.

Az It Takes Two nem igényli azt, hogy szakavatott gamer legyél, elég egy kontroller és némi nyitottság ahhoz, hogy mindkettőtöknek öröm, és ne bosszúság legyen a továbbjutás, a hangulatot pedig kompetitív minijátékok fokozhatják.

Bővebben: It Takes Two teszt

Benne van a Game Passban? Igen

Ha tetszik, ezeket is próbáld ki: A Way Out, Moving Out 2, Overcooked, Unravel Two

Microsoft Flight Simulator

Többen próbálták már meg átadni virtuálisan azt a leírhatatlan élményt, hogy milyen az eget szelni, de mind közül az Asobo Studio jutott a legközelebb hozzá. A fejlesztőcsapat új korszakot nyitott a repülőszimulátorok műfajában a Microsoft Flight Simulatorral, amely még a laikusok számára is lehetővé tette, hogy némi bemelegítés után madártávlatból gyönyörködhessenek Földünk különféle tájaiban. Az állejtő grafika egyúttal megmutatta azt is, hogy mire képes igazán az Xbox Series X.

Köszönhetően annak, hogy az időjárás alakulását és a napszakok váltakozást valós időben tapasztalhatjuk meg a játékban, simán belerepülhetünk egy hurrikánba az Egyesült Államokban, megnézhetünk közelről egy ázsiai tájfunt vagy elolvadhatunk a párizsi naplementétől. Az Asobo folyamatosan dolgozik a szimulátor tökéletesítésén, az egyik legutóbbi ingyenes frissítés például Magyarország nevezetességeit tette még élethűbbé, szóval ha megnéznétek a Pannonhalmi Főapátságot, az Esztergomi Bazilikát vagy a Parlamentet, akár otthon ülve is megtehetitek.

Bővebben: Microsoft Flight Simulator teszt

Benne van a Game Passban? Igen

Ha tetszik, ezeket is próbáld ki: Ace Combat 7: Skies Unknown, Star Wars: Squadrons, War Thunder

Ori and the Will of the Wisps

A Moon Studios 2015-ben facsart ki minket érzelmileg a platformerbe oltott metroidvaniájával, az Ori and the Blind Foresttel, amely szemkápráztató küllemével, emocionális pillanataival és a szívünkig hatoló dallamaival elérte, hogy beleszeressünk, majd a komoly kihívást jelentő ügyességi részekkel azt is kiharcolta, hogy tiszteljük. Az öt évvel később debütált folytatásnak, az Ori and the Will of the Wispsnek nem volt könnyű felülmúlnia elődjét, de minden területen sikerült fejlődnie, így többek között rugalmasabb fejlődési és harcrendszerrel, hangsúlyosabb világépítéssel, átdolgozott irányítással, továbbá még káprázatosabb látványvilággal érte el, hogy kihagyhatatlannak nevezzük. Olyan erős atmoszférával bír a kis szellem, Ori második kalandja, amit kár lenne kihagyni.

Bővebben: Ori and the Will of the Wisps teszt

Benne van a Game Passban? Igen

Ha tetszik, ezeket is próbáld ki: Child of Light, Fe, Hollow Knight, Ori and the Blind Forest

Pentiment

Az Obsidian nemcsak a hátsó kertünkből (Grounded), a világűrből (The Outer Worlds), egy fantasy világból (Pillars of Eternity II: Deadfire), egy posztapokaliptikus sztoriból (Fallout: New Vegas) vagy egy felnőtt animációs sorozatból (South Park: The Stick of Truth) képes kihozni a legtöbbet, de a középkorból is. A Game Pass szolgáltatásnak köszönhetően az Xbox Games Studios belsős csapatainak lehetősége van rizikósabb projektek megvalósítására is, így születhetett meg a Pentiment, amely olyan, mintha egy kódex lapjai elevenednének volna meg előttünk.

A szerepjátékos és kalandjátékos elemeket is ötvöző 2D-s alkotásban egy gyilkossági ügyben kell nyomoznunk a 16. században egy Andreas Maler nevű festőművészt terelgetve. Törekvésein keresztül betekintést kapunk a kor jellegzetességeibe, élénk diskurzusokat folytathatunk művészetekről, vallásról és emberségről, valamint első kézből tapasztalhatjuk meg, hogyan alakul egy közösség tetteink hatására. A Pentiment olyan, mint egy interaktív festmény, amelyhez hasonlót aligha találsz.

Bővebben: Pentiment teszt

Benne van a Game Passban? Igen

Ha tetszik, ezeket is próbáld ki: Inkulinati, Ken Follett's Pillars of the Earth, Potion Craft: Alchemist Simulator

Psychonauts 2

A játékipar egyik élő legendája, Tim Schafer nevéhez olyan kultikus játékok kötődnek, mint a Full Throttle, a Grim Fandango, a Day of the Tentacle, a The Secret of Monkey Island, valamint a Psychonauts, amely 2005-ben korát megelőző gyöngyszem volt. Főszereplője egy "pszichonauta", aki képes mások elméjébe lépni és ott helyrekalapálni a félresiklott gondolatokat, illetve harcba szállni olyan belső démonokkal, mint a Kétely, a Pánik vagy a Megbánás. A Psychonauts akkoriban még túl nagyot markolt azáltal, hogy több műfajt igyekezett megülni egyetlen nyereggel: a képi világával és történetmesélésével a klasszikus kalandjátékokat próbálta megidézni, miközben nagy hangsúlyt fektetett az ügyességi és platformer elemekre, illetve a külső nézetes bunyókra is.

A 2021-ben debütált folytatás aztán már sikerrel vette az ambiciózus koncepcióban rejlő akadályokat, és tökélyre csiszolta a formulát. Schafer parádésan építette tovább a világot a pszichonauták társaságát létrehozó csapatra koncentrálva, és bemutatva, hogy egyes emberek miként próbálják meg feldolgozni a veszteséget. Kevés játékba zsúfoltak bele annyi ötletet és szellemességet, mint a Psychonauts 2-be, és mialatt az őrültebbnél őrültebb agyvilágokat fedezzük fel benne, a készítők arra is ügyeltek, hogy szívmelengető utazásban legyen részünk.

Bővebben: Psychonauts 2 teszt

Benne van a Game Passban? Igen

Ha tetszik, ezeket is próbáld ki: Broken Age, Grim Fandango Remastered, Lost in Random

Resident Evil 4 remake

Sokszor végigjátszottad már a klasszikus Resident Evil 4-et vagy még teljesen új neked a széria? A remake mindkét esetben érdemes a figyelmedre. A rajongóknak pofásabb látványt, erősebb hangulatot, rémisztőbb hanghatásokat és számos újdonságot kínál, a Capcom horrorfranchise-ával még csak most ismerkedőknek pedig azt, hogy minden eddiginél hatásosabban élhetik át, ahogy Leon S. Kennedy megpróbálja megmenteni az elnök lányát, Ashley Grahamet egy különféle ocsmányságokat a világra szabadító szekta markából. Hovatovább a Resident Evil 4 remake nem csak egylövetű, a továbbvihető cuccok, egyre komolyabb fegyverek és testreszabás miatt benne van legalább egy újrajátszás, a Mercenaries játékmód pedig arra is lehetőséget ad, hogy különböző karakterekkel (például Ada Wonggal) zombik hordáival vegyük fel a harcot. Ha szereted a parás pillanatokat, az inventory-menedzselést és az élőhalottakat, akkor ne is keress tovább!

Bővebben: Resident Evil 4 remake teszt

Benne van a Game Passban? Nincs

Ha tetszik, ezeket is próbáld ki: Dead Space remake, Prey, Resident Evil 2 remake, Resident Evil 3 remake, Resident Evil Village, The Evil Within 2

Sea of Thieves

2018-as elindulásakor még csak a kooperatív kalózkodás alapjait fektette le a Rare, aztán rendszeresen jöttek a tartalmi frissítések, és minden ilyen csomaggal egyre jobbá, egyre teljesebbé tette a Sea of Thievest. Ma már abszolút ez a játék a műfajának királya - nem véletlenül akarja a Ubisoft évek óta tető alá hozni a riválisát, a Skull & Bones-t. Magányos kalandorként is bele lehet vágni, de akkor az igazi, ha másokkal együtt szállunk tengerre, hiszen a hajót közös erővel lehet irányítani: valaki kormányoz, valaki a vitorlákat kezeli és így tovább.

A Sea of Thieves roskadozik a tenni- és felfedeznivalótól (legutóbb a The Legend of Monkey Island ikonikus karaktereivel és történeteivel egészült ki), és a stúdió már a következő öt év menetrendjét is megtervezte, szóval nem egyhamar fog unalomba fulladni a virtuális zsiványélet. 

Bővebben: Sea of Thieves teszt

Benne van a Game Passban? Igen

Ha tetszik, ezeket is próbáld ki: Assassin's Creed Black Flag, Shadow Gambit: The Cursed Crew, World of Warships: Legends

Star Wars Jedi: Survivor

A 2019-ben kiadott Star Wars Jedi: Fallen Order volt az, ami népszerűségével bebizonyította az Electronic Arts számára, hogy van igény a történetközpontú AAA-kategóriás alkotásokra is, nem kell mindent feltétlenül szolgáltatásalapú játékként kezelni. Tette mindezt úgy, hogy a soulslike- és metroidvania-címekből merített, de azoknál könnyedebb, sztoriorientáltabb hangot ütött meg és egy meglehetősen izgalmas időszakba repítette el a Star Wars rajongókat. Időben ugyanis a jedik kiirtására irányuló 66-os parancs kiadása után járunk, és egy rejtőzködő ifjonc, Cal Kestis sorsát egyengethetjük, aki mindent megtesz azért, hogy ne érje ugyanaz a végzet, mint a többi jedit.

A Star Wars Jedi: Survivor című folytatás öt évvel később játszódik, amikor Kestis (Cameron Monaghan) már jóval tapasztaltabb fénykardforgató, és új képességeit használva kell szembeszállnia a sötét oldallal, hogy megvédje magát, a társait és a jedik örökségét. Új bolygók, nagyobb pályák, öt különböző harci állás és számos más fejlesztés gondoskodik róla, hogy a második rész szintet lépjen. Előtte azért pótoljátok be a Fallen Ordert, ha kimaradt, a Game Pass-szal bármikor megtehetitek.

Bővebben: Star Wars Jedi: Survivor teszt

Benne van a Game Passban? Nincs

Ha tetszik, ezeket is próbáld ki: Marvel's Guardians of the Galaxy, Tomb Raider: Definitive Edition, Star Wars Jedi: Fallen Order

Cikkünket az új megjelenésekkel folyamatosan frissítjük, nézzetek vissza gyakran, ha rendelkeztek Xbox Series X-szel/Series S-sel, vagy esetleg arra készültök, hogy vásároltok egyet!

Oldalak: 1 2

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)