Az elmúlt években inkább a leépítésekkel, stúdióbezárásokkal és törölt projektekkel került be a hírekbe az Embracer Group, most viszont először látszik némi esély arra, hogy a vállalat néhány régóta parkolópályán lévő franchise-át mégsem hagyja teljesen elhalni. A kiadó ugyanis 2027-ben két különálló cégre bontja magát, és az egyik új vállalat, a Fellowship Entertainment nemcsak a nagy húzónevekre akar koncentrálni, hanem több klasszikus IP-ben is lát még potenciált.
A Fellowship Entertainmenthez kerül majd az Embracer legismertebb játékos és filmes érdekeltségeinek jelentős része, köztük például A Gyűrűk Ura és a Tomb Raider jogai is. A vállalat igazgatótanácsának elnöke, Lars Wingefors azonban a befektetőknek tartott prezentáció során arról is beszélt, hogy külsős partnerekkel együttműködve szeretnék újra elővenni több régi franchise-ukat. A felsorolt címek között ott volt a Saints Row, a Legacy of Kain, a Deus Ex, a Red Faction, a Thief és a TimeSplitters is.
Ez önmagában még nem jelenti azt, hogy ezekből biztosan új játék készül, de az mindenképpen fontos jelzés, hogy az Embracer nem akarja teljesen magára hagyni ezeket a neveket. Különösen érdekes ez a Deus Ex esetében, amelynek feltámasztására már volt egy sikertelen kísérlet. Az Eidos-Montreal korábban dolgozott egy új részen, a projektet azonban 2024-ben elkaszálták az Embracer költségcsökkentési hulláma során. Nem sokkal később több mint száz fejlesztőtől vált meg a stúdió.
Hasonlóan bizonytalan a Saints Row helyzete is. A széria egyik rendezője, Chris Stockman idén februárban arról beszélt, hogy szerinte a franchise gyakorlatilag halott, miután az Embracer állítólag válaszra sem méltatta az újraélesztésére tett próbálkozásait, holott korábban még ösztönözte.
A cég további nagy AAA-sorozatai miatt nem kell aggódniuk a rajongóknak, az Embracer a Dead Island, a Darksiders, a Remnant, a Kingdom Come: Deliverance és a Metro jövőjében is komoly lehetőséget lát. Az utóbbi kettő ráadásul már konkrét folytatást is kap, a Metro 2039 idén télen érkezik PC-re, PlayStation 5-re és Xbox Series X|S-re, míg a következő középkori kaland fejlesztését a minap erősítették meg hivatalosan.