Hirdetés

Nagyon rossz döntést hozott a Microsoft, csúnyán alábecsülte a Baldur's Gate 3-at

|

A Larian Studiosnál csak az Xboxot lepte meg jobban a játék elképesztő sikere.

Hirdetés

A Baldur's Gate 3 PC-n és PlayStation 5-ön is szárnyal, az Xbox-tulajok viszont csak az év hátralévő részében ugorhatnak neki a Larian újdonságának. Emiatt egyelőre csak Steamen tudjuk összevetni, hogy a D&D univerzumában játszódó fantasy RPG miképpen teljesít a Bethesda sci-fi szerepjátékával, a Starfielddel szemben, de a Valve toplistája alapján a BG3 nem ijedt meg a konkurenciától, sőt. 

A Baldur's Gate 3-mal a hír írásának pillanatában is 235 ezren játszanak egyidőben, ez a brutális népszerűség pedig még a készítőket is meglepte, míg egyes fejlesztők attól tartanak, hogy innentől kezdve ez lesz az új mérce, amit a játékosok fel fognak várni tőlük. 

Hirdetés

A Larian csapatánál viszont még jobban meglepődhettek a Microsoftnál. A továbbra is zajló Microsoft-Activison ügylettel kapcsolatban került nyilvánosságra egy 2022 májusában született e-mail, amelyben a redmondiak "másodvonalbeli Stadia PC RPG-nek" bélyegezték a Baldur's Gate 3-at (korábban még úgy volt, hogy Google Stadiára is megjelenik, de az megbukott és megszűnt). A levél ugyanis tartalmazott egy táblázatot, amelyet a Microsoft a Game Pass szolgáltatásba potenciálisan bekerülő, közelgő alkotásokat értékelte. Míg olyan játékokat "koronaékszernek" neveztek, mint a Star Wars Jedi: Survivor és a következő Mortal Kombat, a BG3 a lista legvégére került. Az előrejelzésük szerint a Larian nagyjából 5 millió dollárra számíthatott a Game Passba való felvételért, összehasonlításképpen a Star Wars Jedi: Survivor esetében ez 300 millió dollárra rúgott. 

Az e-mailváltás Phil Spencer Xbox-főnök és más vezetők, például az Xbox Games Studiost vezető Matt Booty és az Xbox alelnök Sarah Bond között zajlott, hogy megvitassák a Starfield késésének következményeit még a hivatalos bejelentés előtt. A Starfield csúszása, valamint a Redfall és a S.T.A.L.K.E.R. 2 megjelenésének bizonytalansága nagy űrt okozott a platformon, Spencer pedig utasította a vezetőket, hogy lássanak hozzá a hiányosságok pótlásához. 

Nagy hibát követett el tehát a Microsoft azzal, hogy nem vette komolyabban a Lariant és a Baldur's Gate 3-at, hiszen nagyot lökhetett volna a Game Pass népszerűségén, ha az első naptól kezdve játszhatják PC-n és Xboxon is az előfizetők, és a PS5-ös változatra kellett volna várni - ehelyett a Sony konzolján kint van, nagy siker és az xboxos verziók érkeznek késve

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)