A Fortnite egyik új karaktere az internet népe szerint „izgalmas” anyagból van
A Nike crossover eseményből származó csaj nem azt a képet ültette el az emberek fejében, amire a cipőmárka számított.
A Nike crossover eseményből származó csaj nem azt a képet ültette el az emberek fejében, amire a cipőmárka számított.
A többiekhez képest kicsit megkésve, de megtartotta a Nintendo is nagy nyári bejelentős műsorát.
Az Empire magazin utoljára tíz éve állította össze ezt a toplistát az olvasóinak szavazatai alapján.
Az eredeti tervek szerint egy színésznő felbukkant volna a színpadon.
Még nem záródott le az Activison Blizzard és a Microsoft ügylete, de az egyik lehetséges következménnyel kapcsolatban máris okosabbak lettünk.
A Dead Cells adaptációjának bejelentés mellé egy rövid előzetest is kaptunk.
Vannak kisebb-nagyobb utalások korábbi epizódokra a Diablo IV elejétől a végéig, ez azonban némileg hangsúlyosabb.
Nem sokkal a LEGO 2K Drive után érkezhet a 2K Games következő sportjátéka.
Az Overwatch 2: Invasion három missziót hoz, melyeket egyedül vagy a haverokkal is letolhatunk majd.
Ed Boon megválaszolt egy nagyon fontos kérdést, ami NetherRealm verekedős játékainak jövőjét illetően. Számíthatunk-e még valaha DC-témájú projektre?
Folytatódik a különleges hangulatú Blasphemous, trailer adja meg hozzá a hangulatot.
Készítsétek a maszkokat: ha minden jól megy, akkor hamarosan belevághatunk a következő melóba.
Hatalmas a kavarodás az Aspyr körül, ami most a Nintendo Switch tulajdonosok hordáival próbál megbirkózni - illetve inkább elbújni előlük.
Eközben a show atyja, Geoff Keighley kijelentette, hogy nem ők nyírták ki az E3-at.
A legszebb a történetben, hogy az esetek között nincs semmi összefüggés, mindössze ugyanaz a megoldás jutott eszükbe ugyanakkor.
A Pride-hoz időzítve kaptunk egy új sztorit, amiben Pharah és Baptiste romantikus irányultsága volt a téma.
Az RPG-veterán elárulta, hogy a BioWare is kísérletezett véletlenszerűen generált küldetésekkel, de ezek végül kudarcot vallottak.
Nem csak a The Witcher 3 szárnyal, hanem az egész franchise, sok kiadó büszke lenne a CD Projekt RED számaira.
Vulkánok, raptorok, versengés és szivárgások. A Fortnite közösség már az új szezonra készül, ami a kedvenc robot harcosainkat is csatába hívhatja.
A The Lord of the Rings: Gollum az utóbbi évek egyik legrosszabb játéka, és ezt bizony sehogyan sem lehet menteni.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)